Murray szetthátrányból fordított Del Potro ellen

Vágólapra másolva!
2009.08.17. 02:36
Címkék
Két rangos kemény pályás teniszverseny is véget ért vasárnap. A brit Andy Murray nyerte meg a hárommillió dollár összdíjazású férfi tornát Montrealban, miután a döntőben szetthátrányból felállva legyőzte az argentin Juan Martín del Potrót. A szerb Jelena Jankovics 6:4, 6:2-re múlta felül a világelső orosz Dinara Szafinát a cincinnati viadal fináléjában.

Andy Murray sikerével második helyre lép elő a világranglistán (Fotó: Reuters)
Andy Murray sikerével második helyre lép elő a világranglistán (Fotó: Reuters)

MONTREAL

Nem úgy indult a mérkőzés, mint amilyen simán a döntő szett alakult Murray számára. Ugyanis – ha csak rövidítésben is, de – elvesztette az első szettet Del Potróval szemben. A másodikban mindkét oldalon egy-egy bréket kihasználva megint tie-breakre került a sor, ám ezúttal a brit jobban koncentrált, és egyenlített.

Azok után, hogy az első két szett több mint 2 óra 17 percig tartott, a harmadikat meglepően simán nyerte meg Murray, mindössze 25 perc alatt 6:1-re, mivel háromszor is elvette ellenfele adogatását.

A győzelemmel 400 ranglistaponthoz is jut, amelynek révén minden bizonnyal megelőzi a spanyol Rafael Nadalt, és feljön a második helyre a hétfőn kijövő, frissített listán.

„Szeretek tornákat nyerni, bár nyilván minden játékos ugyanezt mondaná a helyemben. Különös az érzés, mert sohasem voltam második a világranglistán, így ezt még meg kell szoknom" – nyilatkozta Murray a döntő után, akinek kitűnően sikerült a visszatérése az Andy Roddick ellen elvesztett wimbledoni elődöntő után. Mit is mondhatnánk, csak megbirkózik majd valahogy az érzéssel…

ATP 1000-ES TORNA, ROGERS CUP, MONTREAL
(3 000 000 dollár, kemény pálya)

 DÖNTŐ

Murray (brit, 3.)–Del Potro (argentin, 6.) 6:7, 7:6, 6:1

 

CINCINNATI

A szerb Jelena Jankovics és a világelső orosz Dinara Szafina fináléja meglepően egyoldalú mérkőzést hozott. Jankovics kevesebb mint másfél óra alatt két szettben, 6:4, 6:2-re legyőzte a rengeteget hibázó Szafinát.

Jankovics eddig csak egy kisebb tornát nyert meg ebben az évben, így joggal bízhat benne, hogy a szezon folytatásában már újra a szebbik arcát fogja mutatni.

„Nagyon örülök, hogy le tudtam győzni a jelenlegi legjobb játékost, ezzel tértem vissza igazán. Több olyan sikert arattam az elmúlt hét során, amelyből erőt meríthetek a közelgő US Open előtt" – mondta Jankovics, aki a negyedik helyre lép elő a ranglistán mostani győzelmével.

WTA-TORNA, CINCINNATI, WESTERN & SOUTHERN FINANCIAL GROUP WOMEN'S OPEN (2 000 000, kemény pálya) 
 Jankovics (szerb, 5.)–Szafina (orosz, 1.) 6:4, 6:2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik