Milliókat gyűjtöttek a teniszcsillagok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.01.17. 08:03
null
Rajtra kész: Stosur (balra), Clijsters és Federer a Hit for Haiti-gálán (Fotó: Reuters)
Címkék
Több mint harmincnégymillió forintnak megfelelő adományt gyűjtött össze a svájci Roger Federer és hét másik teniszcsillag vasárnap a haiti földrengés károsultjainak javára Melbourne-ben az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság kezdete előtt egy nappal.

A 15 ezer férőhelyes nézőtér zsúfolásig megtelt a bemutató mérkőzésekre. A nézőknek 10 ausztrál dollár belépődíjat kellett fizetniük, s a lelátón egyéb adományokat is gyűjtöttek, aminek eredményeként a végén több mint 200 ezer ausztrál dollár gyűlt össze.

Az ötletgazda, tizenötszörös Grand Slam-győztes Federer mellett a sportág olyan kiválóságai léptek pályára, mint Rafael Nadal, Serena Williams, Novak Djokovics, Andy Roddick, Kim Clijsters, Lleyton Hewitt és Samantha Stosur.

A versenyzők a bemutató alatt mikrofont viseltek, játékuk mellett megjegyzéseikkel is szórakoztatták a közönséget.

Federer azzal indokolta kezdeményezését, hogy Ausztrália ugyan távol esik a karibi országtól, de a teniszrajongók népes családja ezzel ki tudta fejezni együttérzését a haiti néppel.

A keddi földrengés több tízezer halálos áldozatot követelt, másfél millió embert pedig hajléktalanná tett Haitin.

Legfrissebb hírek

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
13 perce

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
17 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
24 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
52 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
55 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
59 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
1 órája

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik