- Utolsó módosítás:
- 2010-10-28 02:39:19
A huszadik helyen kiemelt horvát a döntőben az amerikai Andy Roddickkal találkozik
Ljubicic búcsúztatta a címvédő Nadalt
Elsőként a horvát Ivan Ljubicic jutott be az Indian Wellsben zajló, 3 645 000 dollár összdíjazású ATP-torna döntőjébe, miután három szettben, 3:6, 6:4, 7:6-ra legyőzte a harmadik helyen kiemelt spanyol Rafael Nadalt.
– ![]() |
| Ljubicic volt a végállomás Nadal számára (Fotó: Action Images - archív) |
A címvédő Rafael Nadal nagyszerűen kezdte a mérkőzést, kétszer is elnyerte ellenfele adogatását, és 6:3-ra behúzta az első szettet. Ivan Ljubicic azonban nem adta fel, és a második játszmában teljesen más teniszt láthattunk a horvát játékostól.
Ljubicic összekapta magát, agresszíven játszott, így megérdemelten nyerte meg 6:4-re a második szettet – érdekesség, hogy a horvát ötször játszott Nadallal kemény borításon, és mindegyik találkozón megnyert legalább egy játszmát spanyol riválisa ellen.
A harmadik szettben fej-fej mellett haladt a két teniszező, így jött a mindent eldöntő tie-break, amelyet Ljubicic bírt jobban: remekül játszva 7–1-re nyert, így összesítésben 3:6, 6:4, 7:6-tal búcsúztatta a világranglista-harmadik Nadalt. A 31 éves horvát teniszező 17 ászt ütött a mérkőzésen (a tornán összesen 64-nél jár), és 51 ki nem kényszerített hibát is feljegyezhettünk a neve mellett.
A huszadik helyen rangsorolt Ljubicic a fináléban a Robin Söderling ellen diadalmaskodó Andy Roddickkal találkozik. A horvát először nyerhet meg egy ATP 1000-es tornát, korábban háromszor játszhatott döntőt, de mindig vereséget szenvedett (legutóbb 2006-ban, Miamiban).
| EGYES, ELŐDÖNTŐ |
| Ljubicic (horvát, 20.)–Nadal (spanyol, 3.) 3:6, 6:4, 7:6 |
| Roddick (amerikai, 7.)–Söderling (svéd, 6.) 6:4, 3:6, 6:3 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 18:53 Videó: a kapusnak esélye sem volt a maláj játékos csodás lövésénél
- 18:52 Afrika-kupa: a meglepetéscsapat Zambiát Ghána sem állította meg
- 18:47 Francia Kupa: Gomis karriercsúcsát a Bordeuax bánta, nyert a Lyon
- 18:46 Kézilabda: a héten szemműtétet hajtanak végre Zsarko Sesumon
- 18:44 NB II: frissen igazolt kapussal nyert a BKV Előre a Vác ellen
- 18:26 Észtország: a 48 gólos támadó német próbajáték után Máltára került
- 18:25 Anglia: Capello Terry és saját ügyében találkozik az FA elnökével
- 18:19 Férfi vízilabda ob I: a Szolnok tíz góllal volt jobb a Szentesnél
- 18:11 Férfi kézilabda: Bielecki és Krzysztof Lijewski a Kielcében folytatja
- 18:09 NB II: Gyirmótról szabadon távozó kapust igazolt a Veszprém
- 17:18 Formula-1: Häkkinen korábbi menedzsere lesz Hamilton ügynöke
- 17:03 Formula-1: Schumi a lista tetején vett búcsút tavalyi autójától
- 16:59 Jégkorong: fontos erőfelmérő vár az U18-as válogatottra
- 16:52 Videó: ritkán látható kosár esett a dudaszó pillanatában Amerikában
- 16:51 Sí: lavinaomlás történt a szabadstílusú magyar bajnokságon
- A kétmillió eurós Koman meghálálná a bizalmat
- Cristiano Ronaldo egy Lamborghinivel lepte meg magát a születésnapján
- Visszavonult a DVSC aranygenerációjának „mindenese"
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Allegri: Ibrahimovic csak Nocerinót védte, aki túl kicsi
- Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- Räikkönen: Nem az eredmény miatt vagyok elégedett
- Jeles ötös: a futball Eb-k öt legkiválóbb csapata
- A Skóciából hazatérő kapus az NB I-ben folytathatja
- Bikinire vetkőzött a csinos műsorvezetőnő a New York-i télben - képek
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Hódíthat a Lenge Liga: jó csajok, kevés ruha, amerikai futball - képek, videók!
- Hajnal Tamás: Hókotrókkal készülünk a Bayern ellen
- A Valencia edzője szerdán győzni megy a Camp Nouba
- Primera División: a Barca Messi-függő, a Real Ronaldo góljai nélkül is vezetne
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt









