Kettős magyar búcsú, Szávay és Arn is kiesett az első fordulóban

Vágólapra másolva!
2011.05.23. 18:40
A Roland Garros női egyesének első fordulójában Szávay Ágnes nagy csatában, 2:44 órás mérkőzésen, döntő szettben kapott ki a fehérorosz Olga Govorcovától, ellenben Arn Gréta nagyon sima mérkőzésen, két játszmában szenvedett vereséget a kilencedik helyen kiemelt cseh Petra Kvitovától.
Arn Gréta nem tudta megszorongatni kiemelt ellenfelét (Fotó: Reuters)

 

GOVORCOVA–SZÁVAY

SZÁVAY FÉL ÉVIG BIZTOSAN NEM VERSENYEZ

Szávay Ágnes a veresége után bejelentette, hogy fél évig biztosan nem lép pályára. A fáradásos csigolyatöréssel küzdő magyar teniszezőnek legutóbbi versenyein is csak a WTA szigorú szabályai miatt kellett pályára lépnie elképesztő fájdalmai ellenére is.

 

„Szigorú szabályai vannak a WTA-nak, amelyeknek meg kell felelni. Ezért kellett elutaznom Brüsszelbe és ezért játszottam itt is. Ráadásul ezúttal fel sem adhattam a mérkőzést, mert az óriási büntetéssel járt volna. Úgyhogy inkább végigszenvedtem – mesélte el a történetet őszintén Szávay, aki befagyasztatja a rangsorát, így fél évig biztosan nem versenyez. – Mindegyik orvos műtétet javasol, de én nem szeretném felvágatni magam. Kétféle beavatkozást is javasoltak, de korántsem biztos, hogy a műtét után bármelyik esetén jobban leszek, senki sem tudja garantálni. Ráadásul minimum fél-, de inkább egy év, mire teljesen felépülnék és újra játszhatnék. Így egyelőre alternatív gyógymódokkal próbálkozom, és a lényeg, hogy pihenhetek végre kicsit."

Az első szett fordulatos játékot hozott, 4:3-ig egy-egy bréklabdát értékesített mindkét teniszező. Akkor a fehérorosz teniszező újra brékelt, így a szettért adogathatott. Ez nem ment túl jól neki, ugyanis Szávay két bréklabdához is jutott.

Ezeket azonban még hárítani tudta Govorcova, a következő lehetőségével viszont már élni tudott a magyar lány, így 5:4-re feljött, és a szettben maradásért adogathatott. A fehérorosz teniszező azonban szettlabdához jutott, melyet értékesíteni is tudott, ezzel 6:4-re megnyerte az első játszmát.

A második szettben aztán ellenállhatatlanul kezdett Szávay: kétszer is elvette ellenfele adogatását, míg sajátjait rendre hozva már 4:0-ra vezetett. Ekkora újra Govorcova adogatott, és Szávay 40:0-ra meglépett, azaz három bréklabdához jutott. A fehérorosz játékos azonban hárította ezeket, sőt, 4:1-re szépített.

Govorcovának nagy lökést adott a szépítés, ugyanis elvette Szávay adogatását, majd hozta a sajátját, így később 5:4-re feljött. Ekkor a magyar lány adogatott a szettért, és ha kicsit nehézkesen is, de sikerült neki, így 6:4-re nyerte a második játszmát, ezzel kiegyenlített.

A döntő szettben ismét a nyitó játszma forgatókönyvét vették elő a felek, legalábbis abban a tekintetben, hogy fej-fej mellett haladtak. Abban viszont bíztunk, hogy a végkifejlet nem lesz hasonlatos az elsőéhez... Viszont amíg a magyar könnyedén hozta saját adogatását, addig Govorcova megszenvedett a sajátjaiért, de hiába az erőfeszítés, a hajrában csak nem tudott a magyar brékhez jutni, igaz, olyan nagyon közel sem volt hozzá. Amikor kellett, a fehérorosz tudott váltani. Mint ahogyan megtette ez 5:4-es vezetése után is. Az addig magabiztosan adogató Szávay első szervájából még pontot csinált, utána viszont hármat elveszített, Govorcova így jutott két mérkőzéslabdához, amelyből rögtön az elsőt kihasználta.

A mérkőzés statisztikája annak a találkozó alakulásához hasonlóan közel kiegyenlített képet mutat, némi fehérorosz fölénnyel. Az ászokban és a nyerő ütésekben Govorcová volt a jobb (2–1-re és 38–31-re), miként a kettős hibákban és a ki nem kényszerített hibákban is (6–4 és 43–39). A világranglista 125. helyén álló, 22 éves Govorcova ötödször játszott Szávayval és másodszor sikerült legyőznie magyar riválisát.

A gerincbántalmakkal bajlódó Szávay a párosversenyben is érdekelt, a lett Liga Dekmeijerével az oldalán, egy francia duóval játszanak majd.

ARN GRÉTA: EGYSZERŰEN
NEM LÁTTAM A LABDÁT
„Egyszerűen nem láttam a labdát. Nagyon jól játszott Kvitová, neki megvan az az adottsága, ami ahhoz kell, hogy a legjobbak közé kerüljön. Meggyőződésem, hogy Wimbledont ő nyeri idén – dicsérte ellenfelét ArnGréta a Nemzeti Sport kérdésére válaszolva, majd rátért saját magára is. – Én is vágyom ilyen kézre, arra, hogy a kisujjamból rázzam ki az alapütéseket, de nem ilyen típus vagyok. Nekem minden labdáért meg kell küzdenem. Próbálok megbarátkozni ezzel a szituációval, de néha túl sok, nem bírom. A Grand Slam-tornákon most már rendre a legerősebb ellenfeleket kapom, közben pedig nézem, hogy milyen nevetséges párosítások vannak az első fordulóban.”

KVITOVÁ–ARN

Az esélyek nem sok jót ígértek Arnak, ami aztán a gyakorlatban sajnos be is igazolódott. Kvitová a 71 percig tartó ütközetben végig nagyobb sebességgel és erővel játszott, ezzel egészen egyszerűen felőrölte a magyar rivális ellenállását.

Az első játszmát a cseh saját adogatásának megnyerésével kezdte, majd két brékkel folytatta, közben ismét hozta a sajátját, 4:0 után nem sok esélye maradt Arnak a bravúrra. Végül 5:0 után harmadszorra már csak behúzta saját szervagémjét, és egy bréket odapörkölt a játszmagyőzelem kapujában megtorpanó Kvitovának, de a cseh kapcsolt és újabb brékkel befejezte a játszmát.

A második szettben 2:1-ig mindenki hozta a saját adogatását, aztán Kvitova ismét előhúzott a tarsolyból két bréket, közben pedig a sajátját is megnyerte, így 5:1 után már a mérkőzésért adogathatott. Gyorsan összehozott magának két mérkőzéslabdát, azokat azonban Arn még hárította, de a harmadiknál már hosszút ütött a magyar, ezzel ért véget a találkozó.

A mérkőzésen mindkét játékos két-két ászt ütött, de amíg Arnnak nyolc nyerő ütése volt, addig Kvitovának harminc. A kettős hibák külön versenyében Arn lett a jobb – sajnos 5–3-ra vitte el a pálmát ebben a mutatóban –, miként a ki nem kényszerített hibákban is, ahol a magyar 17-jével szemben a cseh 27-tel zárt, igaz, messze nem ezeken múlt a meccs.

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS
(16 807 400 euró, salak)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Govorcova (fehérorosz)–Szávay 6:4, 4:6, 6:4
Kvitová (cseh, 9.)–Arn 6:2, 6:1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik