Kerber ismét udvariatlan vendég volt

Vágólapra másolva!
2012.04.16. 00:00
null
Kerber már a második idei tornagyőzelmének örülhetett (Fotó: Action Images)
Címkék
Nem sikerült megvédenie címét az első helyen kiemelt dán Caroline Wozniackinak, aki a 220 ezer összdíjazású, hazai rendezésű, koppenhágai WTA-tornán kapott ki a fináléban két szettben a másodikként rangsorolt német Angelique Kerbertől.
CIBULKOVÁ ÚJABB DÖNTŐT BUKOTT EL

A hetedik helyen kiemelt olasz Sara Errani nyerte meg a 220 ezer dollár összdíjazású barcelonai WTA-tornát, miután a fináléban két sima játszmában jobbnak bizonyult a harmadikként rangsorolt szlovák Dominika Cibulkovánál.

Cibulková nem túl szerencsés a döntőkkel: ötödik WTA-fináléjából a negyediket veszítette el. Errani viszont hetedszer játszhatott finálét, és negyedszer győzött, az idén Acapulcót követően másodszor. Pedig a statisztika – hetedik mérkőzésükön az olasz harmadszor nyert – és a papírforma is a szlovák sikerét sejtette, de Errani mindkettőt felborította.

 

 

Pablo Andújar megvédte a címét a casablancai salakpályás férfi tenisztornán, miután a spanyol házi döntőben 6:1, 7:6-ra legyőzte Albert Ramost.

Andújar pályafutása második ATP-torn-győzelmét aratta.

A két játékos harmadszor találkozott egymással, a korábbi két ütközetet a volt világelső dán nyerte meg – még játszmát sem veszített –, legutóbb a tavalyi koppenhágai torna nyolcaddöntőjében.

Wozniacki zsinórban kétszer nyerte meg a tornát – 2010, 2011 –, harmadszor már nem sikerült. Kerber pályafutás harmadik WTA-döntőjét játszotta, másodszor sikerült nyernie, mindkét végső diadalát idén aratta, korábban Párizsban bizonyult a legjobbnak. Érdekesség, hogy a francia fővárosban is a hazaiak kedvencét, Marion Bartolit verte meg a döntőben. Élete első WTA-döntőjében még nem volt udvariatlan vendég, ugyanis 2010-ben Bogotában kikapott a kolumbiai Mariana Duque Marinótól.

A houstoni férfitorna fináléjában is alulmaradt a hazai versenyző, pedig John Isner a nyolcadik helyre léphetett volna a világranglistán, ha legyőzi Juan Mónacot. Ehelyett az argentin nyert három játszmában, így a 16.-ról a 13. helyre lép előre hétfőtől a rangsorban.

Isner – aki először kapott ki salakon az idén – 44 adogatójátékát nyerte meg sorozatban a tornán, mielőtt Mónaco kétszer is brékelte az első szettben. A nyolc ász mellett öt kettős hibát is ütő amerikai a második játszmát megnyerte, a döntő felvonás azonban ismét a dél-amerikaié lett, aki így elkönyvelhette idei második, összesen pedig az ötödik ATP-torna-győzelmét. Valamennyit salakon aratta.

Ivan Ljubicic két sima szettben vereséget szenvedett Ivan Dodigtól a Monte-Carlóban zajló férfitorna első fordulójában, és ez a kiesés egyben a pályafutása lezárását is jelentette. A horvát teniszező csak a versenyzéssel hagy fel, de a nemzetközi szövetségnél új munkakört kap majd. A 33 évesen visszavonuló Ljubicic 10 ATP-tornát nyert meg egyesben pályafutása során, Horvátország pedig 2005-ben az ő segítségével nyerte meg a Davis-kupát. Legjobb világranglistás helyezését 2006 májusában jegyezte, amikor harmadik volt. A Grand Slam-tornákon egyéniben a Roland Garroson jutott a legtovább, ahol 2006-ban elődöntőt játszhatott.

WTA-TORNA, E-BOKS SONY ERICSSON OPEN, KOPPENHÁGA
(220 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ
Kerber (német, 2.)–Wozniacki (dán, 1.) 6:4, 6:4
WTA-TORNA, BARCELONA LADIES OPEN, BARCELONA (220 000 dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Errani (olasz, 7.)–Cibulková (szlovák, 3.) 6:2, 6:2

 

ATP 250-ES TORNA, US MEN’S CLAY COURT CHAMPIONSHIP, HOUSTON (442 500 dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Mónaco (argentin, 4.)–Isner (amerikai, 2.) 6:2, 3:6, 6:3
ATP 250-ES TORNA, GRAND PRIX HASSAN II, CASABLANCA
(398 250 euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Andújar (spanyol, 3.)–Ramos-Vinolas (spanyol, 7.) 6:1, 7:6

 

ATP 1000-ES TORNA, MONTE-CARLO ROLEX MASTERS, MONTE-CARLO
(2 427 975 euró, salak)
1. FORDULÓ
Simon (francia, 9.)–Balleret (monacói)
6:3, 6:2
Dodig (horvát)–Ljubicic (horvát)
6:0, 6:3
Troicki (szerb)–Lisnard (monacói)
6:3, 6:1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik