Jöhet a 20. randi: Federer lesz Murray ellenfele az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2013.01.23. 13:37
null
Tsonga tizenkettedszer játszott Federerrel, kilencedszer kapott ki a svájcitól (Fotó: Reuters)
A második helyen kiemelt svájci Roger Federer lesz a harmadikként rangsorolt brit Andy Murray ellenfele az Australian Open elődöntőjében, miután a férfiak utolsó negyeddöntőjében döntő szettben nyert a hetedik helyen rangsorolt francia Jo-Wilfried Tsonga ellen.

 

1. játszma

FEDERER–MURRAY HUSZADSZOR
Következhet tehát a huszadik Federer–Murray párharc, amelyben – kevesen mondhatják ezt el magukról – nem a svájcinak jobb a mérlege. Igaz, a szempontjából 9–10-es állást kiegyenlítheti. Az Australian Openen korábban egyszer kerültek szembe egymással: a 2010-es döntőben Federer három szettben győzött. Most aligha ússza meg három játszmával, és hol van még akkor a győzelem…

Tsonga szervajátékával indult a mérkőzés, méghozzá a francia számára kimondottan gyengén. Az első szervája rossz volt, a második után következő ütésváltás lezárásaként pedig egy széles-hosszú kombinációt választott. Nem biztos, hogy a megnyert első pont után, de Federer rögtön brékelőnyhöz jutott, amelynek lendülete kitartott a következő, nullra hozott adogatójátékában is. Tsonga előbb szépített, majd játékban egyre inkább benne volt, hogy meglepheti a svájcit. Federer ugyanis hibázott néhányat, néha bizonytalan volt, olykor picit kapkodott. Tsonga a negyedik gémben két bréklabdához jutott, majd nullra nyerte a saját adogatását. Ilyen előzmények után a hatodik játékban sikerült eltüntetnie a gyorsan összeszedett brékhátrányát. A francia ráadásul erőre kapott, egyenlő erők csatájában ő a fizikumára, svájci ellenfele tudásbeli különbségére épített, így érkezett el a szett 6:6-ig. Jöhetett a rövidítés, amelyben Federer 3–0-lal kezdett be. Tsonga kapaszkodott ugyan (2–5 után feljött 4–5-re), de a svájci két labdából megoldotta a játszmaelőnyt. A szettet Tsonga hálóba vágott labdája zárta le.

2. játszma

A szett feléig mindenki hozta a saját adogatását – nem túl megerőltetően –, majd a hetedikben, Federer szervajátékánál hirtelen nagyot meccseltek. Tsonga, ahogy az első szettben, itt is élt a lehetőséggel, ám ezúttal a brékkel nemcsak egyenlített, hanem előnyt szerzett magának. A következő gém csak azért nem tudott kritikus lenni, mert annál gyorsabban ért véget: a francia nullra győzött, így 5:3-nál közel került a szetthátrány kiegyenlítéséhez, amelyet 5:4 után saját adogatásából össze is hozott: három labdája is volt ehhez, a másodikból meg is lett neki.

3. játszma

MURRAY HÉT GÉMET ADOTT CHARDYNAK
Andy Murray három játszmában nyert a mindösszesen hét gémet összekaparó francia Jérémy Chardy ellen.
Murray a 12. GS-elődöntőjére készülhet, megszakítás nélkül a negyedikre az Australian Openen. Utóbbin az első kettőt sikerrel megvívta, tavaly viszont a későbbi győztes Novak Djokovics öt szettes csatában (döntő játszma 7:5) nyert ellene.
„Jól játszottam, de ő túl erős volt számomra – mondta a mérkőzés után Chardy saját teljesítményéről, illetve a győztes Murrayről. – Próbálkoztam elég sok mindennel, de így sem volt esélyem. Jó versenyen vagyok túl, úgyhogy boldog és elégedett lehetek.”

Ezúttal gyorsan brékpárbajt vívott egymással a két klasszis, Federer a második, Tsonga a harmadik gémben vette el ellenfele adogatását. A francia így 0:2-ről egyenlített, saját szerváját nehéz szülés után hozta össze. Federernek annál könnyebben ment: kétszer egymás után is nullra nyert. Aztán az addig küzdő Tsonga is előhúzott egy ilyet a nem létező cilinderjéből, a folytatásban gyorsan tudták le a játékokat az érintettek, siettették a befejezést, mintha már akkor a rövidítésre tartalékoltak és koncentráltak volna. Fej-fej mellett haladva el sem kerülhették. 6:5-nél Federernek pici esélye volt ugyan a brékre, de elszalasztotta, fel is húzta magát rendesen. Mondjuk a nagy teátrális jelenetre, ütőtörésre, ilyesmire azért még várni kell. A rövidítésben Tsonga ezúttal nem engedte el Federert, a svájci viszont 3–3 után két remek labdát megnyert, 6–4-es vezetésnél pedig hibára kényszerítette a franciát.

4. játszma

SZAVAZÁS

Ki nyeri a férfi egyest az Australian Openen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A várakozásokkal ellentétben Tsonga csak nem akart fáradni, bírta a gyűrődést, nem is tetszett a svájcinak, hogy nehezen talál fogást francia ellenfelén. Tsonga 3:2-es vezetés után vette el Federer adogatását, majd 5:3-hoz érve már a döntő szettért adogathatott. A svájci mester 30:30-nál egy könnyű labdát bő méterrel ütött szélesre, óriási esélyt adva így a franciának. Tsonga pedig köszönte, egy ásszal gyorsan lezárta a játszmát, és kiegyenlített.

5. játszma

Federernek sikerült viszonylag gyorsan lezárnia a nyitott kérdést: 2:1-es vezetése után brékelőnyhöz jutott. Látszott is rajta a felhőtlen öröm, ki is tört belőle a feszültség, persze a maga visszafogott, svájci módján. Lendületét akarta kihasználni, hogy biztosan hozza a szervajátékát, picit túlságosan is sietett, de még így is összejött neki a 4:1. Innentől kezdve pedig már ütő nélkül is, az ő képességeivel. Ráadásul volt esélye az újabb brékre, de megint kapkodott, Tsonga pedig nem tett neki szívességet azzal, hogy megadja magát. A svájcinak a befejezés sem adatott meg egykönnyen: 5:2-nél, Tsonga adogatásánál hiába volt négy bréklabdája, egyben mérkőzés labdája, végül mégis az ő szervajátékával zárult a találkozó: itt már elég volt egy meccslabda.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (30 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Federer (svájci, 2.)–Tsonga (francia, 7.) 7:6, 4:6, 7:6, 3:6, 6:3
Murray (brit, 3.)–Chardy (francia) 6:4, 6:1, 6:2
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Ferrer (spanyol, 4.)
Murray (brit, 3.)–Federer (svájci, 2.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik