Hétfőtől Djokovics a világelső, a nagyot küzdő Tsonga kikapott

Vágólapra másolva!
2011.07.01. 17:21
null
Djokovics hétfőtől világelső, független a döntő eredményétől (Fotó: Reuters)
Címkék
A második helyen kiemelt szerb Novak Djokovics jutott be elsőként a wimbledoni Grand Slam-torna fináléjába, miután a pénteki első elődöntőben négy játszmában nyert a 12. helyen rangsorolt francia Jo-Wilfried Tsonga ellen. Az elődöntős sikerével hétfőtől biztosan ATP-világelső Djokovics ellenfele a döntőben a Nadal (spanyol, 1.)–Murray (brit, 4.) csata győztes lesz majd.

1. JÁTSZMA (65 perc)

Az első szettben rögtön brékkel kezdett Tsonga, majd hozta saját szervagémét is, így 2:0-ra vezetett. 4:3-ig fej-fej mellett haladtak, amikor Djokovics jutott két bréklabdához. A francia azonban remek adogatásival hárította ezeket. 5:4-nél újra megingott Tsonga, Djokovics 0:40-re vezetett, és három bréklabdához jutott. A francia ezeket hárította, a következőnél azonban már tehetetlen volt, így a szerb teniszező egyenlíteni tudott, majd következhetett a rövidítés. rövidítésben Djokovics előbb 4:2-re, majd 6:3-ra is vezetett, végül Tsonga rontásának köszönhetően 7:4-re behúzta a rövidítést, így a játszmát is.

Air Tsonga
Air Tsonga

2. JÁTSZMA (28 perc)

A második szettben ezúttal Djokovics kezdett jobban, és rögtön az első játékban lebrékelte Tsongát. 3:1-nél ismét elvette ellenfele adogatását Djokovics, majd 5:1-re meglépett. Innen már nem volt nehéz dolga a szerbnek, 6:2-re könnyedén hozta a második játszmát a sokat hibázó francia közreműködésével.

A szerb precíz játékot mutatott
A szerb precíz játékot mutatott

SZAVAZÁS

Ki nyeri Wimbledon férfi egyesét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

3. JÁTSZMA (59 perc)

A harmadik játszma elején Djokovics brékelőnybe jutott és a játék képe azt sejtette, hogy Tsonga már előtte a puskaporát, a szerb simán behúzza a döntő szettet. A fordulat a játszma közepén, Djokovics 4:3-as vezetésnél jött el, amikor Tsonga visszabrékelte ellenfelét, majd lendületbe jőve saját adogatójátékát követően 5:4-re meglépett.

A szerb viszont összekapta magát és két gémmel elérhető közelségbe hozta saját maga számára a győzelmet. A befejezéshez viszont kevés volt a saját adogatójátéka. A félelmetes röptejátékkal operáló, rendre háló mögötti nyesésekkel próbálkozó francia – aki több időt töltött vetődve a levegőben, mint Fabian Barthez fénykorában – azonban parádés brékkel egyenlített, majd megnyerte a rövidítést és szépített.

Az igazi atomtenisz közben Tsonga elképesztő dolgokat művelt, de mivel játéka nem volt stabil, sőt, sokszor inkább kapkodó, a jobban koncentráló és talán higgadtabb Djokovicsot nehezen múlta felül.

A francia mindent bedobott
A francia mindent bedobott

4. JÁTSZMA (35 perc)

A negyedik szettben Djokovicsé volt az első gém, majd rögtön utána a második is, miután semmire nyerte meg a francia adogatását. Tsonga hiába kapcsolt, a szerb tovább tudta növeli előnyét, így 3:0-s vezetésnél kinézett Djokovicsnak a győzelem.Ezután a francia már tudta hozni a szervajátékait, de a szerbnek elég volt odafigyelnie a saját adogatásaira.

Miután az erejével egyre jobban elészülő, majd idővel motivációját is elveszítő Tsonga nem tudta kiegyenlíteni a brékhátrányát, a mérkőzés a korábbi pezsgéshez képest viszonylag csendesen eljutott a végkifejletig: Djokovics pedig 5:3-as vezetése után szervajátékával le is zárta a találkozót. A szerb 40:15-ös előny után két mérkőzéslabdához jutott, de már az elsőnél egy fogadhatatlan szervát küldött át a háló túloldalára, hogy utána örömittasan a földre feküdjön.

Djokovics megingathatatlan volt
Djokovics megingathatatlan volt
ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (14 600 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 2.)–Tsonga (francia, 12.) 7:6, 6:2, 6:7, 6:3
Nadal (spanyol, 1.)–Murray (brit, 4.) – később
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik