Federer négy szettben verte Hewittot

2009.09.05. 20:03
null
Roger Federer továbbjutott a harmadik fordulóból (fotó: Action Images)
Címkék
Bár az első szettet elbukta, mégis továbbjutott Roger Federer az amerikai nyílt teniszbajnokság 3. fordulójából. A svájci klasszis a 31. helyen kiemelt ausztrál Lleyton Hewitt ellen diadalmaskodott.

Roger Federer Lleyton Hewitt-tal csapott össze, és elég rosszul indult számára a mérkőzés. Bár az első szett harmadik játékában az ausztrál három bréklabdáját még hárítani tudta. Az első brék nem sokkal később így a svájcié lett, de Hewitt ezután kétszer vette el ellenfele adogatását, ez pedig elég volt a játszma megnyeréséhez.

A svájci játékában elég sok volt ezúttal a hiba, de a második szettben ezúttal is képes volt egy brékre, ez pedig szettgyőzelmet hozott a számára. Hewitt azonban komoly erőkifejtésre késztette a világelsőt, ám ez nem volt elég arra, hogy újabb játszmát nyerjen. A 31. helyen kiemelt ausztrál saját adogatását jól hozta, az ellenfélét azonban képtelen volt elvenni. Federer ellenben 5:5 után brékelt, így a harmadik szett is az övé volt.

Hewitt számára borzasztó rosszul indult a negyedik játszma, ugyanis rögtön elvesztette az adogatását. Sőt, Federer 3:1 után is brékelni tudott, hiába hárított három labdából kettőt is az ausztrál.

Hewitt vészesen közel került a vereséghez, ám 5:1 után még hozta a saját adogatását, de ezután Federer már a mérkőzésért szerválhatott. Ám Hewitt brékelt, így felcsillant számára a remény, főleg miután újra hozta a saját adogatását. A világelső azonban nem hagyott több lehetőséget, ő is hozta a szerváját, ezzel a meccs is az övé lett.

US OPEN, NEW YORK (21 600 000 dollár, kemény pálya) 

3. FORDULÓ

Federer (svájci, 1.)–Hewitt (ausztrál, 31.) 4:6, 6:3, 7:5, 6:4

Stepanek (cseh, 15.)–Kohlschreiber (német, 23.) 4:6, 6:2, 6:3, 6:3

 

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
24 perce

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
29 perce

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
38 perce

Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

Jégkorong
40 perce

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
57 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
1 órája

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
1 órája

Népsport: Czibor Zoltánék legyőzték a kommunizmust

Népsport
1 órája