Federer legyőzte Tsongát a párizsi döntőben

Vágólapra másolva!
2011.11.13. 16:47
null
Federer nem kegyelmezett (Fotó: Reuters)
Címkék
Roger Federer nyerte meg a párizsi férfi tenisztornát, miután a döntőben két szettben legyőzte a francia Jo-Wilfried Tsongát. A svájci a fináléban végül 6:1, 7:6-ra győzött.

Jo-Wilfried Tsonga három meccslabdát hárítva győzte le John Isnert az elődöntőben. A francia teniszező „jutalma" így a Roger Federer elleni finálé lett. A svájci ellen azonban már nem sok esélye maradt....

Főleg az első szett volt igen egyoldalú. Tsonga kétszer is elveszítette saját adogatójátékát, míg amikor esélye volt elnyernie Federerét (kétszer..), nem élt a lehetőséggel. A francia így alig fél óra játék után már egyszettes hátrányban volt.

A két játékos egymás elleni, mérkőzés előtti mérlege nem volt annyira egyoldalú, mint azt esetleg sokan gondolták volna: eddig nyolcszor találkoztak egymással, háromszor Tsonga jött le győztesen a pályáról.

A második játszmára aztán összeszedte magát Tsonga, aminek következtében igen látványossá vált a mérkőzés. Egy ideig viszonylag gond nélkül hozta mind a két teniszező a saját adogatójátékát – egészen a francia 4:3-as vezetéséig. Ekkor azonban hihetetlenül izgalmas játék következett, amelyben többször váltakozott az előnyben lévő személye. Az idegek harcát végül Federer bírta jobban, s egyenlített.

4:4 után azonban Tsongának akadt gondja a szervajátékával. A francia teniszező nagyon felpörgött, hihetetlenül dinamikus játéka néha tökéletes, védhetetlen megoldásokat, néha pedig „könnyű" helyzetben érthetetlen hibákat eredményezett. Végül ezúttal is az adogató nyert, így Federernek a szettben maradásért kellett adogatnia. Sikerrel...

Aztán egy újabb, már sokkal simább ütésváltás után következhetett a rövidítés. Amelyben Federer egyből minibrékkel kezdett, majd rendkívül koncentrált játékkal hozta saját két labdamenetét is. Tsonga pedig összeomlott, első labdamenetét 0:4-nél tudta megnyerni. Végül 6:1-es hátrányból még 6:3-ra feljött Tsonga, Federer következő szervájánál azonban már nem volt menekvés. A svájci újabb tornagyőzelmet aratott.

Ebben az évben Federer 55-ből 51-szer megnyerte azt a mérkőzést, amelyben az első szettet hozta. Most meglett az 52. ilyen siker is.

ATP 1000-ES TORNA, BNP PARIBAS MASTERS, PÁRIZS
(2 227 500 euró, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Federer (svájci)–Tsonga (francia) 6:1, 7:6
"Szép" emlék lesz...
Legfrissebb hírek

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
5 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
15 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
29 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
42 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
53 perce

Igazolta a papírformát a Leverkusen, elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
1 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
1 órája

Futbóliáról a Magas-Tátrában

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik