Federer elődöntős és Nadal is gratulálhatott neki

2011.03.19. 00:54
Címkék
Rafael Nadal, Juan Martín del Potro és Novak Djokovics után Roger Federer is bejutott az Indian Wellsben zajló tenisztorna elődöntőjébe. A svájci klasszis honfitársa, Stanislas Wawrinka ellen győzött két szettben. Párosban viszont már egymás oldalán küzdöttek, és az elődöntőben legyőzték a spanyol Marc López, Rafael Nadal duót. A hölgyeknél egyesben Bartoli–Wozniacki finálét rendeznek.   

540
540
Roger Federer két szettben diadalmaskodott (Fotó: Action Images)
540
540

Kilencedik meccsére készült egymással a két jó barát, Roger Federer és Stanislas Wawrinka, a statisztika előbbi sikerét ígérte, hiszen hétszer is nyert, míg Wawrinka az egyetlen győzelmét még 2009-ben érte el.

Federer kezdett jobban, brékelni is tudott 1:0 után, köszönhetően Wawrinka kettős hibájának. A korábbi világelső innentől kezdve hozta az adogatásait, és ennek köszönhetően 6:3-ra meg is nyerte az első szettet.

A bázeli klasszis a második szettben is egyszer, 2:2 után tudta elvenni ellenfele adogatását, így megnyerte a negyeddöntőt. Federer a legjobb négy között Novak Djokovics ellen lép pályára. Az már korábban eldőlt, hogy a másik ágon a spanyol Rafael Nadal az argentin Juan Martín del Potróval találkozik az elődöntőben.

A férfi párosok elődöntőjében Federer Wawrinka oldalán két szettben nyert a spanyol Marc López, Rafael Nadal duó ellen. A svájciakra a döntőben a Dolgopolov, Malisse ukrán, belga kettős vár.

A hölgyeknél egyesben az elődöntőben a francia Marian Bartoli két szettben megverte a belga Yanina Wickmayert. A két versenyző harmadszor találkozott egymással, és Wickmayer harmadszor is veszített. A másik ágon az első helyen kiemelt dán Caroline Wozniackinak nem okozott gondot az orosz Marija Sarapova legyőzése.

 

ATP 1000-ES TORNA, BNP PARIBAS OPEN, INDIAN WELLS (4 760 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Federer (svájci, 2.)–Wawrinka (svájci, 12.) 6:3, 6:4
ATP 1000-ES TORNA, BNP PARIBAS OPEN, INDIAN WELLS (4 760 000 dollár, kemény pálya)
PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Federer (svájci), Wawrinka (svájci)–M. López (spanyol), Nadal (spanyol) 7:5 6:3
WTA-TORNA, BNP PARIBAS OPEN, INDIAN WELLS
(4 500 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Wozniacki (dán, 1.)–Sarapova (orosz, 16.) 6:1, 6:2
KORÁBBAN
Bartoli (francia, 15.)–Wickmayer (belga, 23.) 6:1, 6:3
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
2 órája

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
3 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
3 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
3 órája

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
3 órája

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik