Federer és Wozniacki is győzelemmel kezdett

Vágólapra másolva!
2011.01.17. 09:44
null
Wozniackinak meg kellett szenvednie a sikerért (Fotó: Action Images)
Elkezdődött az év első Grand Slam-tornája, az Australian Open. A férfiaknál és a nőknél is győzelemmel kezdett a mezőny első napon pályára lépő legnagyobb sztárja: Roger Federer sima, Carolina Wozniacki nehezebb sikerrel rajtolt. A nap eddigi meglepetését Nyikolaj Davigyenko korai búcsúja jelentette.

NŐK

Színvonalas mérkőzésen 6:3, 6:4-re nyert a női világranglistát vezető Caroline Wozniacki az argentin Gisela Dulko ellen. Az eredmény alapján simának tűnő mérkőzés pontosan 100 percig tartott, és könnyen alakulhatott volna fordítva is.

A páros világranglistát vezető Dulko (egyéniben 52.) rendkívül agresszívan és bátran játszott, azonban Wozniacki ezúttal is bizonyította, hogy ő a világ legjobb védekező női játékosa, és addig tette vissza a labdákat, amíg az argentin nem hibázott. A végül 38 ki nem kényszerített rontással záró Dulko előtt a második játszmában mégis ott volt a lehetőség, miután 2:4-ről egyenlített, azonban a következő két játékot gyorsan elbukta, így már az első körben búcsúzott az Australian Open egyes küzdelmeitől. Wozniacki pedig boldogan konstatálhatta, hogy ha nagy küzdelem árán is, de bejutott a második fordulóba.

„Tudtam a sorsolás után, hogy nehéz lesz Dulko ellen. Szerencsére volt néhány fontos labdamenet, amelyeket elrontott. A legfontosabb az volt, hogy jól mozogjak, sikerült megtalálnom a ritmust. Kicsit ideges voltam a mérkőzés előtt, hiszen mégiscsak első kiemeltként kellett bemutatkoznom a Rod Laver Arénában" – mondta a világelső a mérkőzés után.

FÉRFIAK

A férfiaknál Roger Federer tőle rég nem látott felszabadult játékkal kezdte az Australian Opent. A svájci parádéjának szenvedő alanya ezúttal a szlovák Lukas Lacko volt (97. a világranglistán), és a végén meg kellett elégednie azzal, hogy legalább egy szettben megszorította a svájci varázslót. (6:1, 6:1, 6:3).

Ez már a régi Federer volt! Bár még csak az első fordulót rendezték Melbourne-ben, a svájci világranglista-második megmutatta, hogy csúcsformában van. A Lukas Lacko elleni mérkőzésen nem kímélte magát: csúszott-mászott a labdákért az egyébként szimpatikusan és bátran játszó szlovák teniszező ellen, aminek meg is lett az eredménye. Kilátástalan helyzetekből ütött csodálatos nyerőket, és szinte alig hibázott. Végül 1 óra 24 perc alatt, 6:1, 6:1, 6:3-ra verte meg ellenfelét, és úgy jutott be a második fordulóba, hogy gyakorlatilag el sem fáradt.

„Jól megy a játék. A wimbledoni negyeddöntős vereség óta folyamatosan egyre jobban játszom, és élvezem is a teniszt" – adott hangot elégedettségének a svájci a mérkőzés után vele készült villáminterjúban.

Közben megszületett az első komolyabb meglepetés is, ugyanis a huszonharmadik kiemelt orosz Nyikolaj Davigyenko négy szettben kikapott a német Florian Mayertől.

A tizenkettedik helyen kiemelt Gael Monfils a kiesés széléről menekült meg a holland Thiemo de Bakker elleni mérkőzésen. A kisebb hátsérüléssel küzdő francia teniszező pályafutása során először fordított kettős szetthátrányból a harmadik játszmában, a siker kapujában kissé elbizonytalanodó ellenfelével szemben. Monfils végül 6:7, 2:6, 7:5, 6:2, 6:1-re győzött a több mint három és fél órán át tartó mérkőzésen.

 AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (25 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Berdych (cseh, 5.)–Crugnola (olasz) 6:4, 6:0, 6:2
Kohlschreiber (német)–Kamke (német) 1:6, 4:6, 7:6, 6:4, 6:4
Andrejev (orosz)–Volandri (olasz) 6:3, 7:6, 6:3
Troicki (szerb, 29.)–Turszunov (orosz) 6:2, 3:6, 6:2, 6:0
Mahut (francia)–Dabul (argentin) 6:3, 6:4, 6:4
Roddick (amerikai, 8.)–Hájek (cseh) 6:1, 6:2, 6:2
Wawrinka (svájci, 19.)–Gabasvili (orosz) 7:6, 6:4, 6:4
Dimitrov (bolgár)–Golubjov (kazah) 6:1, 6:4, 6:2
Robredo (spanyol)–Devvarman (indiai) 7:6, 6:3, 6:4
Montanés (spanyol, 25.)–Brown (német) 6:4, 6:2, 3:6, 2:6, 7:5
Federer (svájci, 2.)–Lacko (szlovák) 6:1, 6:1, 6:3
F. Mayer (német)–Davigyenko (orosz, 23.) 6:3, 4:6, 7:6, 6:4
Fish (amerikai, 16.)–Hanescu (román) 2:6, 4:6, 6:3, 7:5, 6:3
Mannarino (francia)–Harrison (amerikai) 6:4, 6:3, 6:4
Malisse (belga)–Andújar (spanyol) 6:1, 6:2, 7:6
Gil (portugál)–Cuevas (uruguayi) 6:4, 6:7, 4:6, 6:3, 9:7
Monfils (francia, 12.)–De Bakker (holland) 6:7, 2:6, 7:5, 6:2, 6:1
Kubot (lengyel)–Querrey (amerikai, 18.) 5:7, 6:2, 3:6, 6:1, 8:6
Mónaco (argentin, 26.)–Greul (német) 7:6, 7:6, 6:2
Sztahovszkij (ukrán)–Brands (német) 6:2, 6:3, 6:4
Haase (holland)–Berlocq (argentin) 6:4, 6:3, 7:6
Nisikori (japán)–Fognini (olasz) 6:1, 6:4, 6:7, 6:4
Kunyicin (orosz)–Przysiezny (lengyel) 6:7, 6:4, 6:4, 7:6
AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (25 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
King (osztrák)–Paszek (osztrák) 6:7, 6:0, 6:3
Manaszijeva (orosz)–Pous-Tio (spanyol) 7:5, 6:2
Bartoli (francia, 15.)–Garbin (olasz) 6:0, 6:0
Razzano (francia)–Vesznyina (orosz) 4:6, 6:3, 6:3
Dokic (ausztrál)–Ondrasková (cseh) 6:3, 6:2
Kulikova (orosz)–Hantuchová (szlovák, 28.) 7:6, 3:6, 9:7
Wozniacki (dán, 1.)–Dulko (argentin) 6:3, 6:4
Schiavone (olasz, 6.)–Parra Santonja (spanyol) 6:7, 6:2, 6:4
Sarapova (orosz, 14.)–Tanasugarn (thaiföldi) 6:1, 6:3
Kanepi (észt, 20.)–Rybariková (szlovák) 2:6, 6:4, 6:3
Cibulková (szlovák, 29.)–Kerber (német) 6:2, 6:7, 6:4
Brianti (olasz)–Hradecká (cseh) 6:4, 7:5
Görges (német)–Gallovits-Hall (romániai) 6:3, 4:6, 6:3
Rogyina (orosz)–Rogowska (ausztrál) 6:3, 6:1
Niculescu (román)–Bacsinszky (svájci) 6:0, 6:3
Li Na (kínai, 9.)–Arvidsson (svéd) 6:1, 7:5
Pironkova (bolgár, 32.)–Parmentier (francia) 6:3, 4:6, 6:3
Scheepers (dél-afrikai)–Sprem (horvát) 4:6, 6:4, 6:2
S. Zahlavová (cseh)–Vorácová (cseh) 6:3, 6:1
Marino (kanadai)–Namigata (japán) 6:2, 4:6, 6:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik