Hiába a Babos-bravúr, a románok nyerték meg a csatát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.05. 19:00
null
Babos Tímea először győzött le top tízes teniszezőt (Fotók: Korponai Tamás)
Babos Tímea szetthátrányból 1:6, 7:5, 6:3-ra legyőzte a világranglista-10. Simona Halepet, de ez sem volt elég a bravúrhoz a magyar Fed-kupa-válogatottnak Románia ellen az euro-afrikai-zóna 1. csoportjának budapesti viadalán. A csoportmérkőzésről ugyanis a páros találkozó döntött, amelyet ugyan jól kezdett a Babos Tímea, Janui Réka páros, az első szett után elfáradt, és az egyes mérkőzéseket végigpihenő Irina-Camelia Begu, Monica Niculescu duó a meccs utolsó kilenc játékát megnyerve 6:7, 6:2, 6:0-ra diadalmaskodott. A párharc így Romániáé lett.

Babos Tímea nem sokat pihenhetett Simona Halep legyőzése után, Jani Révával rögtön készülődnie kellett az egyes mérkőzések alatt pihenő Irina-Camelia Begu, Monica Niculescu román páros elleni mérkőzésre, amely a mai párharc győzteséről hivatott dönteni.

A magyar páros jól kezdett, az első játszmát hatalmas csatában, a rövidítést 7–5-re megnyerve diadalmaskodott. Ám a második szett elején rögtön brékeltek a románok, és 3:2 után a magyar páros teljesen elfáradt. A szoros és a sima gémeket is románok nyerték meg, több babér nem termett a magyarok számára, így a remény hamar szertefoszlott, és a románok 6:7, 6:2, 6:0-val megnyerték a párharcot úgy, hogy a – papíron – legjobbjuk betlizett.

„Magas színvonalú volt a páros meccs, mi a második szettben 2:3-nál elbizonytalanodtunk, és már nem tudtuk összeszedni magunkat – értékelt Barátosi Levente szövetségi kapitány. – Pénteken a lettek következnek, akik fiatalokkal állnak ki, de nem szabad lebecsülnünk őket."

„Jó volt rögtön az egyes után elkezdeni a párost, benne volt a kezemben még a jó játék, aztán a második szettben elindultunk lefelé a lejtőn – mondta Babos Tímea. – Éreztem, hogy kell az energiazselé és a banán, ki is mentem arcot mosni, de végül döntött az ellenfél összeszokottsága. Jól jön a holnapi szabadnap..."

BABOS TÍMEA–SIMONA HALEP

Bár bő egy órán keresztül úgy tűnt, az Australian Openen negyeddöntős, világranglista-10. Simona Halep könnyed győzelemmel bebiztosítja Románia sikerét, Babos Tímea fordított, és élete legértékesebb skalpját szerezte meg 1:6, 7:5, 6:3-mal. Így a páros előtt még nyílt a csata.

Jani Réka 1:6, 0:6-os veresége után Babos Tímea sem állt túl jól a friss top tízes Simona Halep ellen. A 20 éves magyar játékos 1:6, 3:5-re is állt, szervája azonban a második szett során gémről gémre javult, és az utolsó pillanatban sikerült elvennie ellenfele szerváját.

A magyar játékos ettől kezdve felszabadultan, csodálatos nyerőket ütve mozgatta nála jóval esélyesebb ellenfelét, aki tavaly hat WTA-trófeát nyert meg, az idei Australian Openen pedig Jelena Jankovics legyőzésével negyeddöntőig jutott. A döntő szettben már Babos akarata érvényesült, jól mozgatta ellenfelét, a hálónál sem hibázott és magabiztosan fejezte be a pontokat.

Végül egy és háromnegyed óra alatt 1:6, 7:5, 6:3-ra nyert, amivel egyúttal élessé tette a fél nyolckor kezdődő párost is.

A MECCSLABDA

A világranglista-10. Simona Halep talán túl korán elhitte, hogy megvan a mérkőzés
A világranglista-10. Simona Halep talán túl korán elhitte, hogy megvan a mérkőzés

CIRSTEA–JANI RÉKA

Előzetesen azzal kalkulált mindenki, hogy a hullámvölgyekre hajlamos Cirsteát bele lehet kényszeríteni némi megingásba, még ha Jani elvileg jóval esélytelenebb is volt. A román játékos azonban ellentmondást nem tűrő támadójátékkal állt neki a meccsnek, és nem volt hajlandó alább adni. Az első 11 labdamenetet ő nyerte meg, és ugyan Janinak 1:3-nál voltak bréklabdái, nem tudott közelebb férkőzni.

Sőt! Ettől kezdve gémet sem nyert, így hamar eldőlt, hogy Románia szerzi meg a vezetést a B-csoport első játéknapján.

„Csak a saját játékomra figyeltem, nem foglalkoztam az ellenféllel, örülök, hogy sikerült nyernem – mondta Cirstea a mérkőzés után, majd arrra is reagált, hogy a jövőben Budapest helyett Bukarest rendez WTA-tornát. – Nem örülünk annak, hogy Budapest már nem rendez versenyt, annak viszont annál inkább, hogy Bukarest igen. Ez is mutatja, hogy a román tenisz felemelkedőben van, egyre többen kíváncsiak ránk, várom már, hogy hazai közönség előtt játsszak."

A magyarok legközelebb pénteken lépnek pályára, amikor a britek elleni vereséggel kezdő lettekkel szállnak szembe.

FEDERATION-KUPA, EURO-AFRIKAI-ZÓNA, 1. CSOPORT, SYMA-CSARNOK

B-csoport. 1. játéknap

ROMÁNIA–MAGYARORSZÁG 2:1
Cirstea–Jani Réka 6:1, 6:0
Halep–Babos Tímea 6:1, 5:7, 3:6
Begu, Niculescu–Babos, Jani 6:7, 6:2, 6:0

NAGY-BRITANNIA–LETTORSZÁG 2:1
Watson–Ostapenko 7:5, 6:1
Konta–Marcinkevica 6:3, 4:6, 7:5
Rae, Watson–Marcinkevica, Ostapenko 3:6, 7:6, 6:7

Az A-csoportban

Horvátország–Luxemburg 3:0
Hollandia–Belgium 3:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik