Egy brit tini „küldte nyugdíjba” Clijsterst

Vágólapra másolva!
2012.08.30. 08:58
null
A második körben jött el a búcsú Clijsters számára (Fotó: Reuters)
Címkék
A háromszoros korábbi győztes Kim Clijsters két, rövidítésben eldőlt szettben kikapott a brit Laura Robsontól a US Open második fordulójában, ami után bejelentette visszavonulását (már ami az egyest illeti, párosban és vegyes párosban még érdekelt a versenyen). A harmadik helyen kiemelt orosz Marija Sarapova csupán egy játékot veszítve lépett túl a spanyol Lourdes Domínguez Linón. A férfiaknál harmadikként kiemelt Andy Murray könnyed, háromszettes győzelemmel szintén bejutott a harmadik fordulóba.

Az elmúlt nap kétségkívül legnagyobb szenzációját jelentette a nőknél Kim Clijsters második fordulós búcsúja, amely egyben a pályafutásának is a végét jelentette (már ami az egyest jelenti, mert párosban és vegyes párosban még érdekelt a versenyen). A korábbi háromszoros győztes belga kiválóság már korábban bejelentette, hogy a szezon végén a családjára szeretne koncentrálni, ennek ellenére természetesen nagyon küzdött, hogy a búcsú minél később jöjjön el.

A világranglista 89. helyén álló Laura Robson ezzel szemben minden teher nélkül, a kellő agresszivitással játszott, és az első, rövidítésben megnyert szett után a második 12. játékában két meccslabdája is volt, de ezeket Clijsters még hárította. A második rövidítésben azonban már tehetetlen volt a következő meccslabdánál. Clijsters a 2003-as, Justine Henin ellen elveszített döntő óta nem kapott ki a US Openen, és ott fejezhette be karrierjét, ahol 2005-ben az első Grand Slam-diadalát aratta.

„Az egyik legnagyobb álmom valósult meg azzal, hogy 2005-ben nyerni tudtam itt. Minden alkalommal, amikor itt játszottam, nagyon inspiráló volt, a legnagyobb meccseim ehhez a pályához kapcsolódnak. Ez a legjobb hely a visszavonulásra, bár szerettem volna, ha erre még nem ma kerül sor” – nyilatkozta a meccs után Clijsters.

„Küzdöttem, mindent kiadtam magamból, de nem voltam elég jó a végén. Egy nagyszerű kalandnak értem a végére, amely megérte a sok fáradozást, de most már előretekintek az életem következő szakaszára” – tette hozzá a belga játékos.

Robson természetesen udvariasan nyilatkozott a meccs után:

„Szerettem volna olyan jól játszani, amennyire csak tudok, mert biztos voltam benne, hogy különben Kim irányította volna teljesen a meccset. Szeretném egyúttal megköszönni neki, hogy sok éven át ilyen kiváló példaképem volt. Úgy nőttem fel, hogy a meccseit néztem, megtiszteltetés volt ellene játszani” – mondta Robson.

Clijsters 2007 májusában már visszavonult egyszer a játéktól, azt követően adott életet Jada nevű lányának, majd 2009-ben fantasztikus visszatérést produkált a legnagyobb amerikai tornán, a következő évben pedig megvédte címét.

Clijsters 2011 elején megnyerte az Australian Opent, és átvette a vezetést a világranglistán, ám az utóbbi időben sérülések hátráltatták, ezért úgy döntött, kihagyja az idei salakpályás szezont, és a londoni olimpiára, valamint a US Openre koncentrál.

A ROBSON–CLIJSTERS MECCS VÉGE

A harmadik helyen kiemelt Marija Sarapova csupán egy játékot engedélyezett spanyol ellenfelének, és 6:0, 6:1-el jutott a harmadik körbe.

Szintén ott van a harmadik fordulóban a férfiaknál Andy Murray, akinek nem okozott gondot a horvát Ivan Dodig legyőzése az esti programban, sok néző már a meccs vége előtt elindult hazafelé. Következő ellenfele a Feliciano Lopez–Pablo Andújar meccs győztese lesz a 16 közé jutásért.

A KORÁBBI EREDMÉNYEKRŐL ITT OLVASHATNAK.

US OPEN, NEW YORK (25 526 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ, MÉG NEM KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Minella (luxemburgi)–Kr. Plisková (cseh) 6:4, 6:4
Tatisvili (grúz)–Cirstea (román) 6:7, 6:1, 6:2
Robson (brit)–Clijsters (belga, 23.) 7:6, 7:6
Stosur (ausztrál, 7.)–Gallovits-Hall (romániai) 6:3, 6:0
Sarapova (orosz, 3.)–Domínguez-Lino (spanyol) 6:0, 6:1
Bartoli (francia, 11.)–Oprandi (olasz) 6:2, 1:6, 7:5
Mladenovic (francia)–Pavljucsenkova (orosz, 17.) 6:1, 6:2
KORÁBBAN
Kvitová (cseh, 5.)–Cornet (francia) 6:4, 6:3
Azarenka (fehérorosz, 1.)–Flipkens (belga) 6:2, 6:2
Cseng Csie (kínai, 28.)–Rybariková (szlovák) 6:3, 6:1
Lepchenko (amerikai, 31.)–Rodionova (ausztrál) 6:2, 6:2
Burdette (amerikai)–Hradecká (cseh) 6:2, 6:4
Petrova (orosz, 19.)–Halep (román) 6:1, 6:1
Safárová (cseh, 15.)–Wozniak (kanadai) 6:3, 4:6, 6:2
Li Na (kínai, 9.)–Dellacqua (ausztrál) 6:4, 6:4
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ, MÉG NEM KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Kohlschreiber (német, 19.)–Llodra (francia) 7:6, 4:6, 7:6, 6:1
Paire (francia)–Dimitrov (bolgár) 5:7, 6:3, 7:6, 6:2
Gasquet (francia, 13.)–Montanés (spanyol) 4:6, 6:2, 6:3, 6:3
Klahn (amerikai)–J. Melzer (osztrák) 4:6, 6:3, 7:5, 5:7, 6:4
S. Johnson (amerikai)–Ram (amerikai) 6:3, 7:6, 6:3
Gulbis (lett)–Haas (német, 21.) 3:6, 4:6, 6:4, 7:5, 6:3
Müller (luxemburgi)–Juzsnij (orosz, 28.) 2:6, 3:6, 7:5, 7:6, 7:6
Hewitt (ausztrál)–Kamke (német) 4:6, 6:2, 6:1, 6:4
Del Potro (argentin, 7.)–Serra (francia) 6:4, 7:6, 6:4
Harrison (amerikai)–Becker (német) 7:5, 6:4, 6:2
Robredo (spanyol)–Seppi (olasz, 26.) 6:1, 7:5, 6:3
2. FORDULÓ
Murray (brit, 3.)–Dodig (horvát) 6:2, 6:1, 6:3
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK, 1. FORDULÓ
Tipszarevics (szerb, 8.)–Rufin (francia) 4:6, 3:6, 6:2, 6:3, 6:2
B. Baker (amerikai)–Hájek (cseh) 6:3, 6:4, 6:2
Zemlja (szlovén)–Mello (brazil) 7:5, 7:6, 7:5
Stebe (német)–Troicki (szerb, 29.) 6:4, 6:4, 3:6, 6:2
J. Nieminen (finn)–Kukuskin (kazah) 6:0, 6:2-nél Kukuskin feladta
Sijsling (holland)–Gimeno-Traver (spanyol) 7:5, 6:3, 6:4
Ferrer (spanyol, 4.)–K. Anderson (dél-afrikai) 6:4, 6:2, 7:6
L. Mayer (argentin)–Kubot (lengyel) 6:4, 6:4, 7:5
Paire (francia)–Dimitrov (bolgár) 5:7, 6:3, 7:6, 6:2
Müller (luxemburgi)–Juzsnij (orosz, 28.) 2:6, 3:6, 7:5, 7:6, 7:6
Hewitt (ausztrál)–Kamke (német) 4:6, 6:2, 6:1, 6:4
Isner (amerikai, 9.)–Malisse (belga) 6:3, 7:6, 5:7, 7:6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik