Djokovics sorozatban harmadszor verte meg Federert

Vágólapra másolva!
2011.03.20. 01:33
null
Djokovics (jobbra) egymás után harmadszor fogadhatta Federer gratulációját (Fotó: Reuters)
Címkék
Novak Djokovics három szettben legyőzte Roger Federert az Indian Wellsben zajló tenisztorna férfi egyesének elődöntőjében. A szerb játékos sikere egyben azt is jelenti, hogy hétfőtől már ő lesz a második a világranglistán, ahol éppen Federert előzi majd meg. Djokovics a döntőben a Juan Martín del Potrót búcsúztató Rafael Nadallal találkozik.

 

Del Potro és Nadal először játszott egymás ellen azóta, hogy a 2009-es US Open elődöntőjében az argentin megverte a spanyolt, majd begyűjtötte karrierje első és eddigi egyetlen Grand Slam-trófeáját.

Most is ő kezdett jobban, de hiába vezetett az első szettben 4:1-re, Nadal sorozatban öt játékot megnyert, így az övé lett az első felvonás.

A második játszmában 2:2-nél elvette Del Potro adogatását, a brékelőnyt pedig meg is őrizte, ezzel három egymást követő vereség után legyőzte az argentin óriást, és egy lépésre került harmadik Indian Wells-i tornagyőzelmétől.

Ebben az a Djokovics akadályozhatja meg, aki százszázalékos idei mérleggel állhatott pályára Federer ellen, ráadásul úgy, hogy a svájcit 2011-ben az Australian Open elődöntőjében, valamint a dubai verseny fináléjában is legyőzte, szettvesztés nélkül.

A 16-szoros Grand Slam-győztes bázeli most ugyan nyert egy játszmát, de legyőzni ezúttal sem tudta Djokovicsot.

„A mostani egymást követő három győzelmem előtt ő vert meg engem zsinórban háromszor, szóval ez változó – mondta Djokovics, aki még így is negatív, 9–13-as mérleggel rendelkezik Federerrel szemben. – A korábbi évekhez viszonyítva azonban mostanában már sokkal nagyobb önbizalommal lépek ellene pályára, ami örömteli."

A szerb kiválóság önbizalma még nagyobb lehet, ha hétfőn rápillant a világranglistára, ugyanis Federert megelőzve már a második helyen találja majd magát.

ATP 1000-ES TORNA, BNP PARIBAS OPEN, INDIAN WELLS
(4 760 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 1.)–Del Potro (argentin) 6:4, 6:4
Djokovics (szerb, 3.)–Federer (svájci, 2.) 6:3, 3:6, 6:2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik