Djokovics sem tudta megállítani Federert

Vágólapra másolva!
2009.08.23. 21:13
Címkék
Roger Federer nyerte meg a Cincinnatiben megrendezett kemény pályás férfi tenisztornát, miután a döntőben 6:1, 7:5-re győzött a szerb Novak Djokovics ellen. A svájci világelsőnek ez volt karrierje 16. mesterversenyen aratott diadala, összességében pedig már 61 tornagyőzelemnél jár. A torontói női tornán Jelena Gyementyjeva nyerte meg az orosz házidöntőt, miután 6:4, 6:3-ra megverte Marija Sarapovát.
Federer pályafutása 61. tornagyőzelmének örülhetett (Fotó: Reuters)
Federer pályafutása 61. tornagyőzelmének örülhetett (Fotó: Reuters)

Mindketten komoly ellenfelet búcsúztattak az elődöntőben, ugyanis Federer Andy Murray-n, míg Djokovics Rafael Nadalon jutott túl.

A finálé első játszmájában a második játék rögtön hatalmas csatát hozott, Federer végül 13 perc után elvette ellenfele adogatását, ez pedig döntőnek bizonyult, hiszen a saját szerváinál szinte hibátlanul játszott. Mindössze három pontot szerzett Djokovics fogadóként a nyitó szettben, amit 6:1-re nyert meg a svájci.

A folytatásban gyökeres fordulat állt be, ugyanis Djokovics 3:0-ra ellépett a második szett elején.

Közel is járt az egyenlítéshez, ám 5:4-nél nem tudta kihasználni szettlabdáját, Federer pedig egy sorsdöntő brékkel a maga javára fordította a találkozót.

A 28 éves bázeli klasszis így már 8–4-re vezet Djokoviccsal szemben, ha pedig az augusztus végén kezdődő US Openen is hasonló formában játszik, akkor valószínűleg zsinórban hatodszor sem talál legyőzőre a New York-i Grand Slam-tornán.

GYEMENTYJEVA NYERTE AZ OROSZ HÁZIDÖNTŐT
 

Jelena Gyementyjeva nyerte az orosz házidöntőt a torontói kemény pályás női tenisztornán, miután a fináléban 6:4, 6:3-ra legyőzte honfitársát, Marija Sarapovát.

 

Sarapova - aki 2008 áprilisa óta első döntőjét játszhatta - szinte odaadta a nyitó szettet Gyementyjevának, hiszen kilenc kettős hibát ütött. 4:1-es hátrányból még sikerült felzárkóznia, ám 6:4-gyel végül Gyementyjeva húzta be a játszmát.

 

A második szettben elég volt egy brék a verseny negyedik kiemeltjének, aki előnyét megtartva 6:3-ra megnyerte a második játszmát is, így végül viszonylag simán diadalmaskodott a fináléban.

 

A győztes érthetően boldog volt a siker után, ám Sarapova sem tűnt letörtnek.

 

„Tavaly ilyenkor tudtam meg, hogy hosszú ideig nem léphetek pályára, most pedig, egy évvel később itt vagyok, ezzel a kis trófeával" - nyilatkozta a vállsérülése miatt hónapokat kihagyó Sarapova.

 

ATP 1000-ES TORNA, ROGERS CUP, CINCINNATI, WESTERN&SOUTHERN FINANCIAL GROUP MASTERS (3 000 000 dollár, kemény pálya)  

 DÖNTŐ

Federer (svájci, 1.)–Djokovics (szerb, 4.) 6:1, 7:5

 

WTA-TORNA, TORONTO, ROGERS CUP (2 000 000 dollár, kemény pálya)   

 DÖNTŐ

Gyementyjeva (orosz, 4.)–Sarapova (orosz) 6:4, 6:3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik