Djokovics Rómában is nyert, két szettben verte meg Nadalt

2011.05.15. 21:51
null
Na, ki a király? (Fotó: Reuters)
Címkék
A 2 275 000 euró összdíjazású római ATP-torna fináléjában a második helyen kiemelt szerb Novak Djokovics két játszmában nyert az elsőként rangsorolt spanyol Rafael Nadal ellen. A szerb idén továbbra is veretlen – 37. mérkőzését nyerte meg zsinórban –, ráadásul ebben az esztendőben sorozatban negyedik tornagyőzelmét aratta a világelső ellen. Sőt, Madrid után másodszor salakon, ami eddig a spanyol privilégiumának számított, a közelgő Roland Garros előtt viszont alaposan átírta az esélyeket. A szerb eddig döntőt sem játszhatott Párizsban, legjobb eredménye két elődöntős (2007, 2008) szereplés, tavaly a negyeddöntőig jutott, 2009-ben a harmadik fordulóig.

A római finálé első igazi fordulata 4:3-as Djokovics-vezetésnél történt, akkor ugyanis Nadal hibázott saját adogatójátékában, így a szerb brékkel 5:3 növelte előnyét.

A spanyol ezek után taktikát váltott, rövid ütésekkel próbálta meglepni Djokovicsot, ennek meg is lett az eredménye: Nadal visszavette ellenfele adogatását, és feljött 5:4-re. Djokovics ezek után új lendületet vett, a világranglista első helyén álló Nadal hibáit kihasználva újabb brékkel nyerte meg az első szettet.

A második játszmát Djokovics ott kezdte, ahol az elsőt abbahagyta: magabiztosan hozta saját adogatójátékát. Az újabb brékért őrült harcot vívtak a játékosok, az idegek harcát Djokovics bírta jobban, aki újfent lépéselőnybe került.

A következő játékban aztán a változatosság kedvéért Nadal vette el a szerb adogatását, majd egyenlítenie is sikerült.

Néhány Nadal nyeséstől, háló közeli ütéstől eltekintve leginkább bivalyerős és lézer pontos ütések jellemezték a mérkőzést, amik inkább a szerb játékstílusának kedveztek.

3:3-nál a spanyol világelső egy viszonylag könnyű tenyeres ütést rontott el, amivel az idén bombaformában teniszező szerb megint előnyt szerzett.

SZAVAZÁS

Ön szerint lesz-e Novak Djokovics világelső?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nadal visszakapaszkodott 4:4-re, de Djokovics ismét megrázta magát: noha bréklabdát hibázott, de javított és hihetetlen magabiztosságról tanúbizonyságot téve nyerte meg az ötödik játékot is (5:4).

Az elképesztően gyorsan és pontosan játszó Novak Djokovicsnak az utolsó játékban három meccs- és egyben bajnoki labdája volt, ám Nadal mindhármat visszaverte, de a transzban játszó szerb előnyhöz jutott, majd a negyedik mérkőzéslabdáját már nem rontotta el. A találkozó 132 percig tartott.

Djokovics idén negyedszer verte meg a világranglista első helyezettjét és sorozatban 37 mérkőzésen maradt veretlen, amellyel továbbra is rohamléptekkel halad a világelsőség felé.

ATP 1000-ES TORNA, INTERNAZIONALI BNL D’ITALIA, RÓMA
(2 227 500 euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Djokovics (szerb, 2.)–Nadal (spanyol, 1.) 6:4, 6:4
WTA-TORNA, INTERNAZIONALI BNL D’ITALIA, RÓMA
(2 050 000 dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Sarapova (orosz, 7.)–Stosur (ausztrál, 6.) 6:2, 6:4
Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája 2014 teszt
10 perce

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
13 perce

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
15 perce

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
30 perce

Sportlövő-vb: döntős vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
41 perce

Hova menjünk először, ha kipróbálnánk a hegymászást?

Csupasport
45 perce

Dánia: nem volt hordágy a női futballmeccsen, még egy kordont is felajánlottak a sérültnek

Minden más foci
52 perce

Ligetvári Patrik csak arra nem készül, hogy a kapuba kell állnia

Kézilabda
1 órája