Del Potro hatalmas csatában védte meg címét Washingtonban

Vágólapra másolva!
2009.08.10. 07:21
Címkék
Juan Martín del Potro a végletekig kiélezett mérkőzésen győzött Andy Roddick ellen a washingtoni teniszverseny döntőjében. Az argentin játékos az első szettet ugyan elbukta, ezt követően azonban magára talált, így sikerült megvédenie címét. Los Angelesben Flavia Pennetta és Samantha Stosur csapott össze a fináléban, amelyet végül az olasz lány nyert meg. Pennettának ez volt karrierje nyolcadik WTA-torna-győzelme.

A döntő szett rövidítésének 14. pontja után mindkét játékos a hálónál állt, és a kivetítőt nézte, arra várva, hogy vajon kell-e még tovább játszaniuk. Del Potro egy tenyeressel elvileg befejezte a meccset, ám Roddick kikérte a sólyomszem segítségét – amely végül ellenfelének „adott igazat”.

„Azt hittem, kint volt a labda, megkérdeztem Juan Martínt, és ő is így gondolta. Képzelhetik, mekkora csalódás volt, amikor kiderült, hogy mégis csípte kívülről a vonalat” – elevenítette fel a finálé utolsó pillanatait Roddick, aki az ezt megelőző három washingtoni döntőjét (2001, 2005, 2007) megnyerte.

Az amerikai játékos ezen a tornán indult először azt követően, hogy drámai mérkőzésen kikapott Roger Federertől a wimbledoni döntőben.

„Egy hónap kihagyás után az ember szeretné tudni, milyen formában van, és minél több meccset játszani. Azt hiszem, jó úton járok, már ami a US Openre való felkészülést illeti” – jelezte Roddick, hogy azért nincs teljesen elcsüggedve.

A találkozóra hatalmas hőségben került sor, ami Del Potrót már az elődöntőben is nagyon megviselte. Vele ellentétben Roddick a döntőig szinte csak esti meccseket játszott, így ő ebből a szempontból sokkal szerencsésebb volt.

„Rettentő nehéz volt. Az első szett után mozdulni sem tudtam” – nyilatkozta az argentin, aki mégis meg tudta fordítani a mérkőzést.

Del Potro mindháromszor kettős hibával bukta el az adogatójátékát – mindegyik játszmában egyszer –, ám amikor nagyon kellett, jöttek a szervái. A döntő szett rövidítésében öt ászt ütött – összesen 19-et –, egyet második adogatásból.

A 22 éves dél-amerikai játékosnak ez volt pályafutása hatodik tornagyőzelme.

 




A párosban kétszeres Grand Slam-győztes (US Open, 2005, Roland Garros, 2006) Samantha Stosur ötödik alkalommal játszhatott egyéniben döntőt WTA-tornán, de az előző négy alkalomhoz hasonlóan ezúttal is elbukott az utolsó mérkőzésen. A Los Angeles-i verseny fináléjában az olasz Flavia Pennetta várt rá.

Az ausztrál lánynak nem ültek úgy a tenyeresei, mint szoktak, és szervái sem voltak ezúttal olyan félelmetesek, így a végig megbízható teniszt bemutató olasz játékos 6:4, 6:3-ra megverte őt.

„Féltem az adogatásaitól, de hihetetlen jól tudtam kezelni őket, azt hiszem, ez volt ma a döntő tényező. Ilyen nagy tornát még sosem nyertem, nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta a mérkőzés után a 27 éves Pennetta, akinek ez volt a nyolcadik WTA-torna-győzelme, amellyel a világranglista 12. helyére ugrik fel.

 

 

WTA-TORNA, LA WOMEN'S TENNIS CHAMPIONSHIPS, LOS ANGELES

(700 000 dollár, kemény pálya)

DÖNTŐ
Pennetta (olasz, 10.)–Stosur (ausztrál, 13.) 6:4, 6:3

 

 

ATP 500-AS TORNA, LEGG MASON TENNIS CLASSIC, WASHINGTON

(1 402 000 dollár, kemény pálya)

DÖNTŐ
Del Potro (argentin, 2.)–Roddick (amerikai, 1.) 3:6, 7:5, 7:6 (8–6)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik