Davis-kupa: tizenhat év után újra francia diadal született

Vágólapra másolva!
2017.11.26. 19:22
null
Nagy volt az öröm a franciáknál (Fotó: AFP)
A házigazda franciák nyerték meg a tenisz Davis-kupa lille-i fináléját azzal, hogy a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen Lucas Pouille simán, három szettben jobbnak bizonyult Steve Darcisnál.

 

Franciaország története tizedik diadalát ünnepelheti, 2001 után az elsőt. Az utóbbi három döntőjükben – 2002-ben, 2010-ben és 2014-ben – kikaptak, korábban pedig 1927-től 1932-ig hatszor, majd 1991-ben, 1996-ban és 16 évvel ezelőtt győztek.

A belgák – akik az 1904-es és 2015-ös elvesztett finálé után először hódíthatták volna el a Dk-trófeát – a világcsoport jövő évi első fordulójában, február elején a magyar válogatottat fogadják Liege-ben.

DAVIS-KUPA
FRANCIAORSZÁG–BELGIUM 3–2

Lucas Pouille–Steve Darcis 6:3, 6:1, 6:0

KORÁBBAN
Jo-Wilfried Tsonga–David Goffin 6:7 (5–7), 3:6, 2:6

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Pierre-Hugues Herbert, Richard Gasquet–Ruben Bemelmans, Joris De Loore 6:1, 3:6, 7:6 (7–2), 6:4

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Jo-Wilfried Tsonga–Steve Darcis 6:3, 6:2, 6:1
Lucas Pouille–David Goffin 5:7, 3:6, 1:6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik