Dk: „Teljes őrület” – Zverevnek nem tetszik a rendszer

MTI MTIMTI MTI
2018.10.10. 19:36
Alexander Zverevnek nem tetszik a tenisz Davis-kupa új lebonyolítási rendszere, legfőképpen az, hogy jövőre, november végén egyhetes tornán lép majd pályára a világ 18 legjobb válogatottja.

A világranglistán ötödik helyezett német játékos Sanghajban azt mondta, hogy az idén nyáron megreformált sorozat végső tornája „őrült időpontban van”, így azon nem kíván részt venni.

„Egy-másfél hónapunk van a pihenésre. Az, hogy november végén rendeznek egy egyhetes tornát, amikor már mindenki kimerült, teljes őrület” – fogalmazott Zverev. Hozzátette, sokat beszélgetnek erről a többi élversenyzővel a különböző viadalokon, és kivétel nélkül azon a véleményen vannak, hogy rövidíteni kellene a szezont, nem még hosszabbá tenni.

„Ha megkérdezik a többi teniszezőt, ők is ugyanezt fogják mondani” – jelentette ki a 21 éves játékos, aki arról nem tett említést, hogy a selejtezőben pályára kíván-e lépni. A február 1-jén és 2-án sorra kerülő összecsapáson a németek a magyar válogatottat fogadják.

Az új rendszerben a selejtezőt az eddig megszokott három helyett két nap alatt kell lejátszani. További változás, hogy három helyett két nyert szettre mennek majd a találkozók, így a pénteki két egyes után szombaton egy páros, majd újabb két egyéni összecsapás következik.

A selejtező 12 párharcának továbbjutója csatlakozik a kiemeltekhez. A 18-as mezőnyben biztos helye van az idei négy elődöntősnek, az amerikai, a francia, a horvát és a spanyol válogatottnak, továbbá a világranglistás helyezésükkel szabadkártyás briteknek és argentinoknak.

A jövő évi sorozat döntőjét Madridban rendezik 2019. november 18. és 24. között.

Legfrissebb hírek

Alcaraz és Sinner döntőzik Monte-Carlóban

Tenisz
17 órája

Piros Zsombor döntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
19 órája

Novak Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza

Tenisz
22 órája

Monte-Carlóban véget ért Sinner szenzációs sorozata

Tenisz
2026.04.09. 18:51

Udvardy Panna az első fordulóban búcsúzott Linzben

Tenisz
2026.04.08. 18:38

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
2026.04.07. 23:06

Bardóczky Kornél: Nem teszünk le a feljutásról

Tenisz
2026.04.07. 10:00

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
2026.04.06. 16:28
Ezek is érdekelhetik