Davis-kupa: megvan a vezetés Liechtenstein ellen

MTI MTIMTI MTI
2014.05.08. 12:49
Madarász Gergely könnyed győzelmével a magyar válogatott 1–0-ra vezet Liechtenstein ellen csütörtökön a tenisz Davis-kupa euro-afrikai zóna III-as csoportjának szegedi salakpályás tornáján.




A második napra az éjszakai eső kissé fellazította a Gellért szabadidőközpont pályáit, ahol vélhetően a csapadék miatt nem működtek az elektromos eredményjelzők sem, így a közönség csak a játékvezetők közlése alapján tájékozódhatott az állásról.


A második napra az éjszakai eső kissé fellazította a Gellért szabadidőközpont pályáit, ahol vélhetően a csapadék miatt nem működtek az elektromos eredményjelzők sem, így a közönség csak a játékvezetők közlése alapján tájékozódhatott az állásról.

A balkezes Madarász – aki szerdán sima sikerrel mutatkozott be a Dk-ban – mindössze 54 percet töltött a pályán Timo Kranz ellen. Az Egyesült Államokban egyetemista rivális csak az első szettben fejtett ki némi ellenállást, a másodikban az ATP-rangsorban 717. magyar már kézben tartotta az irányítást.

A második egyest az első számú magyar teniszező, Fucsovics Márton (237.) vívja Vital Leuchhal, aki – akárcsak a többi liechtensteini – nem szerepel a világranglistán.

TENISZ, DAVIS-KUPA
A-CSOPORT
Magyarország–Liechtenstein 1–0 – állás az első egyes után

Madarász Gergely–Timo Kranz 6:3, 6:1

Legfrissebb hírek

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
12 órája

Karolína Muchová lesz Serena Williams párostársa Berlinben

Tenisz
16 órája

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.10. 19:43

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53
Ezek is érdekelhetik