Davis-kupa: jövőre Madridban lesz a 18 csapatos torna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.27. 10:47
Madridban lesz a jövőre megújuló tenisz Davis-kupa évzáró tornája 2019-ben és 2020-ban.

A szervezők csütörtöki bejelentése szerint a két, egyhetes, 18 válogatottat felvonultató novemberi viadal közül az elsőt a La Caja Mágicában rendezik majd – ez az aréna ad otthont a madridi ezres férfiversenynek is. Az egyelőre nem tisztázott, hogy a következő tornára is ugyanebben a csarnokban, vagy a WiZink Centerben kerül-e sor.

„A helyszín a biztosíték arra, hogy a legmagasabb színvonalú teniszt láthassák az érdeklődők” – mondta a sorozatot szervező Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) közleményében David Haggerty elnök.

A jövő évtől kezdődően új lebonyolítás szerint rendezik meg a Davis-kupa küzdelmei: a sorozat a 24 csapatos selejtezővel indul, amit az eddig megszokott három nap helyett két napon kell lejátszani.

További változás, hogy három nyert játszma helyett két nyert szettre mennek a találkozók, a pénteki két egyéni után szombaton egy páros, majd újabb két egyéni összecsapás következik.

A selejtező 12 párharcának továbbjutója csatlakozik a kiemeltekhez, a 18-as mezőnyben biztos helye van az idei négy elődöntősnek – az amerikai, a francia, a horvát és a spanyol válogatottnak –, valamint a világranglistán elfoglalt helyezésének köszönhetően szabadkártyás Nagy-Britanniának és Argentínának.

A végső tornán szereplő csapatokat hat hármas csoportba osztják, és mindenki két egyes és egy páros mérkőzést játszik a másikkal. A csoportokból a hat győztes és a két legjobb második jut a negyeddöntőbe, ahonnan egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

A magyar csapat a selejtezőben Németországgal találkozik idegenben, február 1-jén és 2-án.

Legfrissebb hírek

Őrült döntő szett tie-breaket nyert meg Ethan Quinn Marozsán Fábián ellen, 2:0 az amerikaiaknak

Tenisz
3 órája

Tenisz: Tommy Paul két szettben győzött Piros Zsombor ellen, vezetnek az amerikaiak a Dk-selejtezőben

Tenisz
6 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
15 órája

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
Tegnap, 13:57

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
2026.02.04. 18:12

Australian Open-győztes került be a magyarok elleni Davis-kupa-csapatba

Tenisz
2026.01.31. 09:29

„Történelmi összecsapás előtt” – Kecskeméten tart előadást Bardóczky Kornél, Piros Zsombor és Sávolt Attila

Tenisz
2026.01.29. 09:41

Fucsovics nélkül állnak ki a magyarok az amerikaiak elleni Davis-kupa-csatára

Tenisz
2026.01.05. 17:17
Ezek is érdekelhetik