Federernek sem okozott gondot a 2. forduló

Vágólapra másolva!
2010.01.21. 08:06
Csak kisebb meglepetések születtek az Australian Open csütörtöki programjának első felében: a legnagyobb nevű búcsúzó a Markosz Bagdatisztól kétszettes előnyből kikapó David Ferrer. Simán továbbjutott Roger Federer, Novak Djokovics és a szenzációs formában játszó Nyikolaj Davigyenko a férfi, illetve Caroline Wozniacki és Venus Williams a női esélyesek közül.

Pedig Djokovics kissé megnehezítette a saját dolgát: kilenc kettős hibája és 52 ki nem kényszerített hibája volt Marco Chiudinelli ellen, így aztán el is bukta az első játszmát. Ez azért nem zavarta túlságosan: 6:1, 6:1, 6:3-ra nyerte meg a következő hármat, és a következő fordulóban az üzbég Isztominnal játszik – ez sem megoldhatatlan feladat.

Az ellenfelek lassan szokhatják a látványt: Davigyenko győzelme után kézfogásra vár (Fotó: Reuters)
Az ellenfelek lassan szokhatják a látványt: Davigyenko győzelme után kézfogásra vár (Fotó: Reuters)

Félelmetes formában van a 2010-ben még veretlen Nyikolaj Davigyenko, aki zsinórban 11. mérkőzését nyerte meg, szemernyi esélyt sem adva a selejtezőből felkerülő ukrán Marcsenkónak.

Az orosz játékos a 3. fordulóban már kiemelttel néz szembe, a 30. helyen rangsorolt argentin Mónaco viszont hullafáradt lesz, mivel kétjátszmás hátrányból, pokoli kemény meccsen fordított Llodra ellen. Nem Mónacóra fogadnánk…

Óriási meccset nyert meg Markosz Bagdatisz, aki a végén görcsökkel küszködve húzta be a döntő szettet David Ferrer ellen – a ciprusi 0–2-ről verte meg ellenfelét, így a helyi (népes és hangos) görög kolónia tavernáiban ismét fellendülhet a forgalom.

„Az első és a második játszmában is rengeteg esélyem volt, de nem használtam ki őket. Láttam, hogy kicsit fáradt, és egyre jobban elkaptam a fonalat. A negyedik és ötödik szettben már jól szerváltam, ez sokat segített. A közönségnek köszönetet kell mondanom, ismét erőt adott buzdítása. De elsősorban az segített a győzelemhez, hogy láttam Ferreren a megingást" – mondta Bagdatisz.

A hazai drukkerhad tovább drukkolhat Lleyton Hewittnak, aki egyetlen ausztrál férfiként maradt a mezőnyben. Hewitt két játszmát szenvedett Young ellen, majd ellenfele összeomlott, így az auszi a kedvenc Bagdatisz ellen készülhet. Egy biztos: aki fantasztikus meccshangulatot akar, ne hagyja ki ezt a meccset.

A világelső Roger Federer három játszmában bizonyult jobbnak a román Victor Hanescunál, és várja a folytatást. A vesztes és kieső román játékos a mérkőzésen mindösszesen hét játékot tudott megnyerni. A svájci klasszis a harmadik fordulóban a 31. helyen kiemelt spanyol Albert Montanésszel találkozik majd, utóbbi öt szettben győzött a francia Stéphane Robert ellen. Montanés három nyert játszmáját kísértetiesen hasonló leosztásban nyerte meg, mint Federer, azzal az apró, de nem elhanyagolható különbséggel, hogy neki kétszettes hátrányból kellett fordítania.  

A női kiemeltek közül egyedül Ana Ivanovics kapott ki, őt Gisela Dulko búcsúztatta.

Nagyon simán győzött a US Open-döntős Caroline Wozniacki (Sahar Peer ellen készülhet), továbbjutott a kiemeltek közül Viktorija Azarenka, Vera Zvonarjova, Agnieszka Radwanska, Carla Suárez Navarro és – amint arról beszámoltunk – Szávay Ágnes ellen Li Na is.

Venus Williamsnek sem volt nehéz dolga, az amerikai 6:2, 7:5-re győzött az osztrák Sybille Bammer ellen. A hatodik helyen kiemelt klasszis igazából csak a második szettben izzadt meg, miután elbukta szerváját az elején, de egyenlített, Bammer pedig nem bírta a nyomást – elvesztette adogatását 6:5-ös Williams-vezetésnél, ezzel pedig kiesett.

Szávay Ágnes egyes és páros mérkőzéséről itt olvashat!

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (24 094 000 ausztrál dollár, kemény pálya) 
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Federer (svájci, 1.)–Hanescu (román) 6:2, 6:3, 6:2
Montanés (spanyol, 31.)–Robert (francia) 4:6, 6:7, 6:2, 6:3, 6:2
Hewitt (ausztrál, 22.)–Young (amerikai) 7:6, 6:4, 6:1
Bagdatisz (ciprusi)–Ferrer (spanyol, 17.) 4:6, 3:6, 7:6, 6:3, 6:1
Verdasco (spanyol, 9.)–Szergejev (ukrán) 6:1, 6:2, 6:2
Koubek (osztrák)–Dodig (horvát) 7:6, 6:1, 6:2
Mónaco (argentin, 30.)–Llodra (francia) 3:6, 3:6, 7:6, 6:1, 6:3
Davigyenko (orosz, 6.)–Marcsenko (ukrán) 6:3, 6:3, 6:0
Djokovics (szerb, 3.)–Chiudinelli (svájci) 3:6, 6:1, 6:1, 6:3
Isztomin (üzbég)–Berrer (német) 7:5, 6:3, 6:4
Juzsnij (orosz, 20.)–Hajek (cseh) 6:2, 6:1, 6:1
Kubot (lengyel)–Giraldo (kolumbiai) 6:4, 3:6, 6:3, 6:1
Tsonga (francia, 10.)–Dent (amerikai) 6:4, 6:3, 6:3
Haas (német, 18.)–Tipszarevics (szerb) 4:6, 6:4, 6:3, 1:6, 6:3
Almagro (spanyol, 26.)–Becker (német) 6:4, 6:2, 3:6, 4:6, 6:3
Falla (kolumbiai)–Granollers (spanyol) 6:4, 6:1, 6:3
 A teljes férfi ágrajzot ide kattintva tekintheti meg!
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
S. Williams (amerikai, 1.)–Kvitová (cseh) 6:2, 6:1
Suárez Navarro (spanyol, 32.)–Petkovic (német) 6:1, 6:4
Brianti (olasz)–Lisicki (német, 21.) 2:6, 6:4, 6:4
Stosur (ausztrál, 13.)–Barrois (német) 7:5, 6:3
Zvonarjova (orosz, 9.)–Benesová (cseh) 6:0, 6:3
Dulko (argentin)–Ivanovics (szerb, 20.) 6:7, 7:5, 6:4
Garbin (olasz)–Svedova (kazah) 6:7, 6:2, 6:0
Azarenka (fehérorosz, 7.)–Vögele (svájci) 6:4, 6:0
Wozniacki (dán, 4.)–Görges (német) 6:3, 6:1
Peer (izraeli, 29.)–Pironkova (bolgár) 6:1, 6:4
Hantuchová (szlovák, 22.)–Arvidsson (svéd) 6:4, 6:1
Li Na (kínai, 16.)–Szávay (magyar) 3:6, 7:5, 6:2
A. Radwanska (lengyel, 10.)–Kudrjavceva (orosz) 6:0, 6:2
Schiavone (olasz, 17.)–Coin (francia) 6:3, 6:4
Dellacqua (ausztrál)–Sprem (horvát) 7:6, 7:6
V. Williams (amerikai, 6.)–Bammer (osztrák) 6:2, 7:5
A teljes női ágrajzot ide kattinva tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik