Czink Melinda hozta a kötelező győzelmet

2009.10.12. 09:53
Címkék
Czink Melindának nem okozott gondot túljutni az első fordulón az Oszakában zajló WTA-tornán: a 7. helyen kiemelt magyar teniszező két játszmában verte meg az aktuális világranglista 205. helyén álló japán Fuda Riokót.

 

Czink két szettben elintézte japán ellenfelét (Fotó: Action Images - archív)
Czink két szettben elintézte japán ellenfelét (Fotó: Action Images - archív)

Mint beszámoltunk róla, a legfrissebb világranglistán a 40. helyen álló Czink Melindát a 7. helyen emelték ki az Oszakában zajló kemény pályás WTA-tornán. A magyar teniszezőnek a jóval alacsonyabban jegyzett, japán Fuda Riokóval kellett megküzdenie az első fordulóban.

Czink esélyeshez méltóan kezdte a mérkőzését, és az első szettben már 4:1-re is vezetett, amikor ellenfele megkezdte a felzárkózást. Ám Fudának nem sikerült annyira visszakapaszkodnia, hogy legyen esélye megnyerni a játszmát, és a magyar teniszező 6:4-re győzött.

A második szettben Fuda kezdte az adogatást, 2:2-ig mindkét teniszező megnyerte a saját szervajátékát, majd Czink elvette a japán sportoló adogatását, és hozta a sajátját, így lépéselőnybe került.

A magyar sportolónak ezután már nem kellett mást tennie, mint megnyerni a saját adogatásait, ami sikerült neki, így a második játszmát is 6:4-re nyerte meg, ezzel pedig még másfél órára sem volt szüksége, hogy a második fordulóba jusson a 220 ezer dollár összdíjazású tornán.

Czink a következő körben a francia Julie Coin és az amerikai Vania King párharcának győztesével találkozik.

 KÉT KIEMELT IS BÚCSÚZOTT
A nyolc közül két kiemelt teniszező is elvérzett már az első fordulóban hétfőn az oszakai tornán. Az 5. helyen rangsorolt izraeli Sahar Peer három szettben kikapott az indiai Sania Mirzától, míg a 8. helyen kiemelt kazah Jaroszlava Svedova a francia Mathilde Johanssonnal szemben bukott el.

 

WTA-TORNA, HP OPEN, OSZAKA (220 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Czink (magyar, 7.)–Fuda (japán) 6:4, 6:4
Johansson (francia)–Svedova (kazah, 8.) 7:5, 2:6, 7:5
Schiavone (olasz, 4.)–Kremer (luxemburgi) 7:5, 6:2
Mirza (indiai)–Peer (izraeli, 5.) 3:6, 6:3, 6:4
Kutuzova (ukrán)–Kirilenko (orosz) 6:2-nél Kirilenko feladta
O'Brien (brit)–Glatch (amerikai) 6:3, 6:4

 

Legfrissebb hírek

NB I: Paksi FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
3 perce

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
7 perce

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
29 perce

Nem volt átütőerő egyik csapatban sem Szentlőrincen

Labdarúgó NB II
33 perce

Andy Diouf parádés góljaival fordított az Inter a Karlsruhe ellen – videók

Minden más foci
46 perce

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
54 perce

NB II: nem született gól Szentlőrincen, mindkét csapat betalált Gyirmóton – élő eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Gyirmót FC Győr–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
1 órája