Benneteau élete meccsét játszotta, kevés volt Federer ellen

2012.06.29. 23:01
null
Benneteau elképesztő formában játszott – de nem bírta tartani végig a színvonalat Federer ellen (fotó: Action Images)
Címkék
A 16-szoros Grand Slam-győztes Roger Federer csak óriási nehézségek árán jutott tovább a wimbledoni tenisztorna harmadik fordulójából Julien Benneteau ellen: a francia játékos megnyerte az első két szettet, a negyedikben pedig közel járt az összecsapás megnyeréséhez, ám a rövidítés végül a svájci javára döntött. Federer 4:6, 6:7, 6:2, 7:6, 6:1-es sikerrel jutott tovább a legjobb 16 közé.

A papírforma szerint könnyed mérkőzésre lehetett számítani: az idán Wimbledonban eddig mindössze kilenc játékot veszítő Roger Federer ellenfele a 29. helyen rangsorolt Julien Benneteau volt. Aki ugyan azért nem egy Lukás Rosolhoz hasonló névtelen „senki” – már elnézést! –, hogy mást nem mondjunk, 2009-ben Párizsban például verte már meg a svájcit, de azért nem az a kaliberű játékos, aki ellen a korábbi világelső meg szokott izzadni.

Ehhez képest Federer gyakorlatilag négy játszmán át szenvedett, és nem csak magától. Benneteau ugyanis alighanem élete formájában játszott, a francia elképesztő ütéseket produkált, és szinte nem hibázott. Az első játszmában 5:4-nél is rendkívül összpontosított, és rögtön kihasználta első brék- és szettlabdáját, így előnybe került.

Majd a második játszmára kipukkad, gondolhattuk – ám nem, sőt: Benneteau nemhogy visszaesett, de még emelni tudott játéka színvonalán. Federer lassan eszmélt, de egyszerűen nem tudott mit kezdeni ellenfele szettben ütött 26(!) nyerő ütésével – Benneteau rövidítés után megérdemelten nyerte meg a második játszmát is. 4:6, 6:7!

FEDERER–BENNETEAU, 1–2. JÁTSZMA


A harmadik felvonás aztán fordulatot hozott, Federer már a játszma elején brékelőnybe került, Benneteau pedig úgy tűnt, úszni hagyja a szettet, hogy aztán a negyedikre ismét minden erejét összeszedje. A francia fáradt, Federer már több nyerőt ütött, de a negyedik játszmában így is rövidítés következett, és azt óriási csatában végül behúzta a bázeli. Egyenlő!

Benneteau az ötödik játszma elején sokadszor csúszott el a mérkőzésen, és nyilvánvalóvá vált, hogy fizikailag már nem lesz képes tartani azt a színvonalat, amit nyújtott a negyedik szettig. Federer ráadásul hamar brékelt, és megtörte riválisa ellenállását, aki a ki nem kényszerített hibák számában csak ekkor „érte be” Federert. A svájci bizonyította, hogy közel a 31. születésnapjához is a mezőny egyik legjobb fizikai állóképességével rendelkezik, így végül nyert, és a következő fordulóban a belga Xavier Malisse-szel mérkőzik a negyeddöntőbe jutásért.

FEDERER–BENNETEAU, 4–5. JÁTSZMA



Novak Djokovicsnak csupán egy szett sikerült nyögvenyelősre Radek Stepánek ellen, ő Viktor Troickival mérkőzik majd, kiesett viszont a harmadik szerb, Janko Tipszarevics, akit Mihail Juzsnij búcsúztatott. Továbbjutott az esélyesebbnek vélt játékosok közül Richard Gasquet és Florian Mayer – utóbbi búcsúztatta az eddig erőn felül teljesítő lengyel Jerzy Janowiczot –, kiesett viszont Milos Raonic az amerikai Sam Querrey ellenében.

A nőknél nagy meglepetés nem volt, Marija Sarapova, Agnieszka Radwanska és Angelique Kerber mögött könnyed győzelem van. Kim Clijsters is viszonylag simán jutott tovább, miután Vera Zvonarjova feladta a mérkőzést. A legváratlanabb győzelem a selejtezőből érkező olasz Camila Giorgié volt, aki az előző fordulóban Babos Tímeát elütő Nadja Petrovát győzte le két játszmában.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ – EREDMÉNYEK ÁGRAJZ SZERINT
Djokovics (szerb, 1.)–Stepánek (cseh, 28.) 4:6, 6:2, 6:2, 6:2
Troicki (szerb)–Mónaco (argentin, 15.) 7:5, 7:5, 6:3
Gasquet (francia, 18.)–Almagro (spanyol, 12.) 6:3, 6:4, 6:4
F. Mayer (német, 31.)–Janowicz (lengyel) 7:6, 3:6, 2:6, 6:3, 7:5
Federer (svájci, 3.)–Benneteau (francia, 29.) 4:6, 6:7, 6:2, 7:6, 6:1
Malisse (belga)–Verdasco (spanyol, 17.) 1:6, 7:6, 6:1, 4:6, 6:3
Istomin (üzbég)–Falla (kolumbiai) 6:3, 6:4, 3:6, 7:6
Juzsnij (orosz, 26.)–Tipszarevics (szerb, 8.) 6:3, 6:4, 3:6, 6:3
Ferrer (spanyol, 7.)–Roddick (amerikai, 30.)
Nisikori (japán, 19.)–Del Potro (argentin, 9.)
Cilic (horvát, 16.)–Querrey (amerikai)
Bagdatisz (ciprusi)–Murray (brit, 4.)
Tsonga (francia, 5.)–Lacko (szlovák)
Goffin (belga)–Fish (amerikai, 10.)
B. Baker (amerikai)–Paire (francia)
Kohlschreiber (német, 27.)–Rosol (cseh)
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ – EREDMÉNYEK ÁGRAJZ SZERINT
Sarapova (orosz, 1.)–Hszie Szu-vej (tajvani) 6:1, 6:4
Lisicki (német, 15.)–Stephens (amerikai) 7:6, 1:6, 6:2
Clijsters (belga)–Zvonarjova (orosz, 12.) 6:3, 4:3-nál Zvonarjova feladta
Kerber (német, 8.)–McHale (amerikai, 28.) 6:2, 6:3
A. Radwanska (lengyel, 3.)–Watson (brit) 6:0, 6:2
Giorgi (olasz)–Petrova (orosz, 20.) 6:3, 7:6
Kirilenko (orosz, 17.)–Cirstea (román) 6:3, 6:1
Peng Su-aj (kínai, 30.)–Rus (holland) 6:1, 6:2
S. Williams (amerikai, 6.)–Cseng Csie (kínai, 25.)
Svedova (kazah)–Errani (olasz, 10.)
Zakopalová (cseh)–Schiavone (olasz, 24.)
Lepchenko (amerikai)–Kvitová (cseh, 4.)
Paszek (osztrák)–Wickmayer (belga)
Vinci (olasz, 21.)–Lucic (horvát)
Ivanovics (szerb, 14.)–Görges (német, 22.)
Cepelová (szlovák)–Azarenka (fehérorosz, 2.)
Legfrissebb hírek

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
14 perce

A román szövetséghez fordult Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
21 perce

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
27 perce

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
27 perce

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
51 perce

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
1 órája

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
1 órája