KLEIN RON 2017.10.31 18:25 Frissítve: 2017.10.31 19:05

Babos Tímea jövőre Grand Slam-trófeát nyerne

Az első pillanattól kezdve élvezte a szingapúri finálét a pazar teljesítményt nyújtó Babos Tímea, aki azt mondja, a pályán kívül nem értették meg egymást Andrea Hlaváckovával, ezért nem folytatja együtt a világbajnok páros.

Andrea Hlavácková és Babos Tímea, párosban 2017 világbajnokai (Fotó: AFP)

 

 

– Hosszú az út hazáig. Felfogta már, hogy ön Magyarország első női világbajnok teniszezője?
– Igen, kezd egyre jobban leülepedni ez az egész. Vasárnap a döntő után még nem volt időm felfogni, a sajtótájékoztatót követően rohantam a repülőtérre. Nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy mi történik, de amikor vártam a felszállásra, nyugodtabb lett körülöttem minden, lehetőségem volt arra, hogy átgondoljam a dolgokat. Az volt az első pillanat, amikor elérzékenyültem, és igazán megértettem, mekkora siker az, amit elértem, világbajnok vagyok – mondta a Nemzeti Sportnak Babos Tímea, akit a Szingapúrból Bécsbe tartó félnapos utat követően, Sopron felé tartva értünk el. A hétfőtől párosban világranglistán 7. magyar játékos a cseh Andrea Hlaváckovával 4:6, 6:4, 10–5-re legyőzte a svéd Johanna Larssont és a holland Kiki Bertenst a vb-fináléban, így történelmet írt.

HLAVÁCKOVÁ: LEGINKÁBB A VILÁGELSŐ CSAN AJÁNLATA TETSZETT
„Bár harmadik kiemeltek voltunk, azt hiszem, sokan meglepődtek, hogy legyőztük Hingiséket, majd megnyertük a világbajnokságot – mondta Andrea Hlavácková cseh újságíróknak. – Nagyon büszke vagyok a teljesítményünkre, végig jól játszottunk, segítettük egymást, a döntő szuperrövidítésében pedig agresszívak voltunk, irányítottuk a labdameneteket. Az elején ideges voltam, hiába játszottam a második vébédöntőmben, óriási volt a tét. Hatalmas megtiszteltetés, hogy Martina Navratilova adta át a trófeát. Az elmúlt hónapokat nem cserélném el senkiért, de igaz a hír, új partnerrel folytatom. Nagyon korán kvalifikáltuk magunkat Szingapúrra, sokat dolgoztunk ezért a sikerért, de itt a vége, ő többet szeretne az egyéni karrierjére koncentrálni. Többen is megkerestek, hogy szívesen folytatnák velem, meglepődtem, de nagyon örültem neki. Mindent megtettem a világbajnoki címért, addig nem is foglalkoztam ezzel a kérdéssel, de most már eljött az idő, napokon belül bejelentjük az új társamat. Valószínűleg nem cseh játékos lesz, leginkább a világelső Csan ajánlata tetszett, de még egyeztetünk kell a versenyprogramunkat és a céljainkat.”

– Sorozatban harmadszor kvalifikálta magát a szingapúri világbajnokságra párosban. Miért sikerült az Hlaváckovával, ami előtte a francia Kristina Mladenoviccsal és a kazah Jaroszlava Svedovával nem?
– A moszkvai egyéni vereséget követően rengeteget párosoztam. Edzőmmel, Thomas Drouet-val sokat gyakoroltuk a röptéket, az adogatásfogadásokat, szerintem a hálónál még sohasem játszottam annyira jól, mint a világbajnokságon. Andreával már az elmúlt hetekben is jól szerepeltünk együtt, azt hiszem, ehhez a sok meccs mellett az a rengeteg munka is kellett, amit az edzéseken végeztünk el.

– A döntőben mintha ön tűnt volna a higgadtabbnak, pedig Hlavácková öt éve már játszott világbajnoki finálét.
– Én is úgy érzem, hogy ő volt az idegesebb, az egész mérkőzésen én tudtam jobb teljesítményt produkálni. Nagyon boldog vagyok, és a jövőt tekintve is rendkívül pozitívnak tartom, hogy egy ilyen rangos és fontos döntőben a hátamon tudtam vinni a párosunkat. Az első ponttól kezdve élveztem a meccset, és remekül is játszottam, pedig nagyon jó ellenféllel találkoztunk.

– Jelent bármiféle plusz sikerélményt, hogy ön ütötte be a győztes labdát?
– Igen, beszéltük is Thomas-val, hogy megmutattam, mennyire sokat gyakoroltuk a hálójátékomat. A legjobb ütemben mozdultam be, és játszottam meg a labdát.

– Miután legyőzték a világelső Martina Hingis, Csan Jung-csan svájci, tajvani kettőst az elődöntőben, egyértelmű favoritok voltak Bertensék ellen. Ez korábban jelentett görcsösséget, most viszont nem úgy tűnt, mint aki megijedt a lehetőségtől.
– Én sem éreztem úgy, abszolút minden rendben volt végig. A szuperrövidítés előtt, a legfeszültebb pillanatokban is azt mondtam Andreának, hogy mi vagyunk az esélyesek, ahhoz pedig, hogy miénk legyen a trófea, nekünk kell megnyernünk a labdameneteket, nem várhatunk arra, hogy ők hibáznak. Emiatt agresszívak voltunk, ennek köszönhetjük a sikert.
– Éppen a nagy győzelem miatt érthetetlen, miért nem folytatja a következő szezonban is Hlaváckovával? Egy világbajnoki cím után nem ilyen bejelentést vár az ember…
– Azt, hogy jövőre nem együtt párosozunk, már a US Open után eldöntöttük, ebben már azóta biztosak voltunk mindketten. Fantasztikus sikert értünk el közösen, de a döntésünkön ez egyáltalán nem változtat, mert hosszabb távon biztosan meglátszottak volna az eredményeinken is a problémáink, ezért nem érdemes együtt folytatnunk.

– De milyen probléma?
– Maradjunk annyiban, hogy nem igazán értjük meg egymást.

– Gondolom, nem a pályán.
– A pályán kívül. A pályán egyértelműen jól teljesítettünk, a legutóbbi tizenkilenc mérkőzésünkből tizennyolcat megnyertünk. De nem olyan egyszerű valakivel játszani, aki egyértelműen a párosra koncentrál elsősorban. Az idén több párost vállaltam be miatta, mint amennyit szerettem volna. Jövőre kizárólag a legnagyobb tornákon szeretnék párosban pályára lépni, továbbra is az egyéni karrierem a prioritás.

– Kivel?
– Azt egyelőre nem árulhatom el, a napokban jelentjük be.

– De akkor nem párosspecialistával, például a Hingis visszavonulása miatt szabad Csannal?
– Nem, nem párosspecialistával folytatom.

– Világbajnoki címvédőként, kétszeres wimbledoni döntősként reális elvárás lehet jövőre a Grand Slam-győzelem a műfajban?
– Szerintem a vébégyőzelem nagyjából egyenrangú a Grand Slam-sikerrel. Ebből egy évben csak egy van, a nyolc legjobb páros jut ki, szóval olyan, mintha egy Grand Slamen rögtön a negyeddöntővel kezdenénk. De egyértelműen benne van a pakliban, célom is, hogy jövőre Grand Slam-trófeát nyerjek.

– Hullámzó volt a szezonja, különösen egyesben akadtak rettenetesen nehéz szakaszok. Azzal, hogy az év második felében már jobban teljesített, szebbnek tűnik 2017?
– Egyértelműen. A Wimbledont követő kihagyás okos döntés volt, sokkal jobban teljesítettem utána, játszottam két egyéni döntőt, a párosról már beszéltünk, hogy mennyire szép eredményeket értünk el, ez pedig lelkileg, az önbizalmamnak nagyon jót tett, a játékommal meg szerintem korábban sem volt baj.

– Hogyan tovább, mennyi pihenőt kapott? Drouet a téli felkészülésben nem éppen a könnyű edzésmunkáról híres…
– Arról biztos nem… Három hét pihenőt kaptam, aztán megkezdem a felkészülést a következő szezonra. A téli munkához rengeteg energiát ad, hogy világbajnoki címmel fejeztem be az évet.

Az öröm pillanata, miután Babos Tímea beütötte a világbajnoki labdát (Fotó: MTI)

 

KIVEL FOLYTATHATJA BABOS TÍMEA?
Bár Babos Tímea egyelőre nem nyilatkozik arról, kivel folytatja párosban a következő szezonban, lapunk összeállított egy ötös listát, amelyből kikerülhet az a teniszező, aki a műfajban csatlakozhat a világbajnok magyar játékoshoz. Segítségünkre volt a 24 éves MTK-versenyző mondata, miszerint nem párosspecialistával készül a jövőben, így például kizárhatjuk a világelső tajvani Csan Jung-csant.

Lucie Safárová (párosban 6., egyesben 30.)

Párosban ötszörös Grand Slam-győztes, olimpiai bronzérmes, az idén augusztusban világelsőként is rangsorolták. A sikerek ellenére az egyéni karrierje a prioritás, ahhoz igazítja versenynaptárát. Babossal jól ismerik egymást, 2014-ben tornát is nyertek, Budapesten együtt indultak, kiváló teljesítményre képesek. Kérdés, Safárová állandó társa, a Wimbledonban súlyos térdsérülést szenvedő Bethanie Mattek-Sands képes-e visszatérni a legjobbak közé – ha nem, Safárová Babossal megcélozhatja a hatodik GS-trófeáját.

 

Kristina Mladenovic (párosban 26., egyesben 10.)

A világ egyik legjobb kettősét alkották Babossal, wimbledoni fináléba jutottak, nyertek három rangos tornát, ám a riói olimpia előtt a francia teniszszövetség egy zsák pénzt ígért Mladenovicnak, ha honfitársával, Caroline Garciával folytatja. A két francia viszonya megromlott, a sikerek sem jöttek, így az Australian Open után Mladenovic két orosszal, Szvetlana Kuznyecovával és Anasztaszija Pavljucsenkovával is próbálkozott, trófeát nem szereztek. Volt ő már második is a párosok ranglistáján, plusz nyert egy Roland Garrost...

 

Coco Vandeweghe (párosban 64., egyesben 12.)

Babos az agresszív játékstílusban látta a világbajnoki siker titkát, márpedig a női mezőnyben kevés agresszívabb játékstílusú szereplőt találhat, mint Vandeweghe. A 25 éves amerikai félelmetes ütéseiről híres, s bár az idén inkább egyesben remekelt, párosban is játszott két US Open-elődöntőt, valamint egy Australian Open-negyeddöntőt, rangsorolták a legjobb húszban, szóval tudása mellett a kellő tapasztalata is megvan ahhoz, hogy nagy trófeákért harcoljon ebben a műfajban is.

 

Jelena Ostapenko (párosban 42., egyesben 7.)

A semmiből Roland Garrost nyerő 20 éves lett párosban nem rutinos játékos, ám agresszív játékstílusát ebben a műfajban is képes kamatoztatni, a stuttgarti premiertornát például szinte felkészülés nélkül nyerte meg a kanadai Raquel Atawo oldalán. Többször nyilatkozta, hogy szeretne fejlődni a hálónál, ebben pedig a Babos Tímeával közös párosjáték biztosan segíthet. Az ő esetében ráadásul biztosan nem kell attól tartani, hogy a magyar teniszező kevésbé tud majd az egyesre koncentrálni.

Sloane Stephens (párosban 165., egyesben 13.)

A 24 éves amerikai súlyos sérülést követően tért vissza az idén, értelemszerűen eleinte az egyéni karrierjére koncentrált. Óriási meglepetésre megnyerte a US Opent, párosban viszont nem ért el jelentős eredményeket. Igaz, folyamatosan más társsal nevezett, a Babossal járó állandósággal viszont nyilván sikeresebb lehetne. Közös történetük fantasztikus, juniorként 2010-ben Roland Garrost, Wimbledont és US Opent is nyertek párosban, valószínűleg felnőttként sem lennének esélytelenek.

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.11.09 20:39:59

Tenisz GALAMBOS DÁNIEL, DÖMÖTÖR CSABA (FOTÓ)

„A wimbledoni sikerrel nőtt az elvárás és a felelősség, ezzel eleinte nagyon nehezen birkóztam meg.”

2017.11.05 16:15:40

Tenisz nemzetisport.hu

A korábbi térdproblémája újult ki a spanyol klasszisnak a párizsi torna negyeddöntőjében.

2017.11.03 10:41:54

Tenisz nemzetisport.hu

Az ATP-világranglista 84. helyén álló teniszezőnek jól esett, hogy a Cilic elleni meccs után rengeteg pozitív kommentet kapott.

2017.10.31 17:36:45

Tenisz KLEIN RON

A pályán kívül nem igazán értik meg egymást világbajnok társával • Ki lesz az új partnere?

2017.10.28 00:13:41

Tenisz DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Mégis, mit keres itt Fucsovics?