Babos három szettben legyőzte Oudint

Vágólapra másolva!
2012.06.25. 18:21
null
Babos Tímea készülhet a következő körre (Fotó: MTI)
Címkék
Babos Tímea 6:4, 4:6, 6:3-ra nyert az amerikai Melanie Oudin ellen a wimbledoni teniszbajnokság női egyesének első fordulójában.

 

A magyar játékosok közül elsőként Babos Tímea kezdte meg szereplését a főtáblán, mégpedig Melania Oudin ellen. Az amerikai játékos a világranglista 123. helyén áll – Babos a 69. –, Wimbledonban viszont 2009-ben 17 évesen rögtön a negyedik körig jutott, ami tiszteletet parancsoló eredmény. A remek kezdést követően a folytatás már halványabbra sikerült, egy hete viszont Birminghamben megszerezte első WTA-torna-győzelmét.

„MENTÁLIS GYŐZELMET ARATTAM”

„Nagyon, nagyon örülök! Mentális győzelmet arattam, a játékom lehetett volna jobb – nyilatkozta Babos az MTI-hez eljuttatott közleményben. – A szervajátékom jó volt, a fogadásokon azért még lehet javítani. Egyáltalán nem volt könnyű a mai mérkőzés, egy pillanatra sem engedhettem ki. Oudin éppen füvön a legjobb, ráadásul egy tornagyőzelem után jött Wimbledonba.”

A mostani mérkőzés elején ennek ellenére nem úgy tűnt, hogy kirobbanó formában van, néhány perc alatt 3:0-s hátrányban találta magát. Babos sokkal jobban adogatott (az első szettben öt ászt jegyzett), több nyerő ütött, 4:1-ről mégis engedte egyenlíteni az amerikait. Ez a rossz periódus azonban nem került sokba neki, mivel 4:4-nél hozni tudta az adogatójátékát, majd ismét elvette Oudinét, így az első játszmát ő nyerte meg.

A másodikban Oudin lecsökkentette ki nem kényszerített hibái számát – pontosan a felére, 14-ről 7-re –, nyerőkből többet ütött, Babos pedig visszaesett ebben a mutatóban (is), így nem csoda, hogy az amerikai egyenlített, 6:4-gyel.

A döntő játszma elején Oudin egyből elvette ellenfele adogatását, ám ezt nem tudta kihasználni, Timi azonnal visszabrékelt, majd 4:3-as vezetése után utoljára ültek le a gémek közötti pihenőre. Babos a mérkőzés során negyedszer is elvette Oudin szerváját, majd – ha nem is könnyen –, hozta a sajátját, így elkönyvelhette első főtáblás wimbledoni győzelmét a felnőttek között. A második fordulóban a 20. helyen kiemelt orosz Nadja Petrovával találkozik.

A másik két, egyesben még érintett magyar teniszező közül Czink Melinda a svéd Johanna Larssonnal, Arn Gréta pedig a kazah Galina Voszkobojevával játszik kedden.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)
NŐI EGYES, ELSŐ FORDULÓ
Babos (magyar)–Oudin (amerikai) 6:4, 4:6, 6:3
Hszie Szu-vej (tajvani)–Razzano (francia) 6:2, 6:4
Lisicki (német, 15.)–Martic (horvát) 6:4, 6:2
Hlavácková (cseh)–Csang Kaj-csen (tajvani) 6:1, 6:2
A. Radwanska (lengyel, 3.)–Rybariková (szlovák) 6:3, 6:3
Vesznyina (orosz)–V. Williams (amerikai) 6:1, 6:3
Tatisvili (grúz)–Tanaszugarn (thaiföldi) 6:4, 6:2
Giorgi (olasz)–Pennetta (olasz, 16.) 6:4, 6:3
Li Na (kínai, 11.)–Pervak (orosz) 6:3, 6:1
Cirstea (román)–Parmentier (francia) 6:4, 6:1
Morita (japán)–Gajdosova (ausztrál) 6:4, 6:3
Stosur (ausztrál, 5.)–Suárez-Navarro (spanyol) 6:1, 6:3
Sarapova (orosz, 1.)–Rodionova (ausztrál) 6:2, 6:3
Pironkova (bolgár)–Dolonc (orosz) 5:7, 6:0, 7:5
Foretz Gacon (francia)–Niculescu (román, 29.) 6:4, 3:6, 6:3
Stephens (amerikai)–Ka. Plisková (cseh) 6:2, 6:2
Kerber (német, 8.)–Hradecká (cseh) 6:4, 6:1
Rus (holland)–Doi (japán) 7:5, 6:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik