Azarenka ezúttal sem kegyelmezett Sarapovának

Vágólapra másolva!
2012.03.18. 20:46
null
Azarenka idei 18. mérkőzését is megnyerte (Fotó: Reuters)
Címkék
Az Indian Wellsben megrendezett női tenisztorna fináléjában az első helyen kiemelt fehérorosz Viktorija Azarenka nem egészen másfél óra alatt, két sima szettben 6:2, 6:3-ra legyőzte a másodikként rangsorolt orosz Marija Sarapovát. Azarenka így 18. idei mérkőzését is megnyerte.

 

A melbourne-i Grand Slam-torna „visszavágóját” az akkor 6:3, 6:0-ra nyerő világelső kezdte jobban, hiszen Sarapova adogatásánál három bréklabdához jutott, és a harmadikkal élve megszerezte az előnyt (1:0).

A saját adogatás megnyerése után 15:40-nél két újabb fogadólehetőséghez jutott a fehérorosz teniszező, Sarapova mindkettőt hárította, sőt az ezt követő harmadikat is, majd előnynél egy ásszal megnyerte első játékát (2:1).

A kettejük eddig hét párharcából négyet megnyerő Azarenka magabiztosan hozta saját szerváját 3:1-re módosítva az állást, de Sarapova nagyot küzdve végül követte példáját, sőt, a következő játékban bréklabdához is jutott, igaz, ezzel élni már nem tudott (4:2).

Sőt, a következő játékban Azarenka egyből lebrékelte az orosz lányt, így 5:2-nél a szett megnyeréséért adogathatott, 40:0-t követően a második játszmalabdájával már élt is, így 40 perc játék után 6:2-vel behúzta az első felvonást.

A világranglista második helyezettje a folytatásban sem tudott mit kezdeni a fehérorosz szerváival, alig minden ötödik pont lett az övé fogadóként, ráadásul Azarenka két gyors brékkel kezdett, így hamar ellépett 3:0-ra.

Azarenka a következő adogatásánál 40:15-re is vezetett már, ám a 4:0 kapujában hibázott, a következő négy pontot Sarapova húzta be, és a mérkőzésen először lebrékelte a világelsőt (3:1).

A további szépítés helyett azonban egyből elbukta a saját játékát (4:1), de még mielőtt azt hihettük volna, hogy innen már nem ad kegyelmet Azarenka, Sarapova ismét egyből brékelt (4:2).

A második helyen rangsorolt orosz teniszezőnő maratoni hosszúságú gém végén csak hozta a szerváját (4:3), de ezúttal már Azarenka sem hibázott (5:3), majd Sarapova adogatásánál két mérkőzéslabdához jutott, amelyek közül már az elsőt kihasználta, így 1 óra 26 perc után két sima szettben megnyerte idei 18. mérkőzését, így 2012-ben továbbra veretlen (6:3).

WTA-TORNA, BNP PARIBAS OPEN, INDIAN WELLS
(5 536 664 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Azarenka (fehérorosz, 1.)–Sarapova (orosz, 2.) 6:2, 6:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik