Aus. Open: kiesett a címvédő, Djokovics jutott döntőbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.30. 13:09
null
Ennyi, mondhatná Novak Djokovics, de azért nem volt ez ilyen könnyű (Fotó: Action Images)
A világelső Novak Djokovics döntőbe jutott az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon, mivel az elődöntőben öt szettben legyőzte a címvédő Stanislas Wawrinkát.

 

SZAVAZÁS

Ki nyeri meg az Australian Open férfi egyesét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A mérkőzés előtti mérlegük 16–3 volt Djokovics javára, de a tavalyi Australian Open negyeddöntőjében Wawrinka nyert, és aztán meg sem állt az első Grand Slam-trófeájáig.

Ahogy egy évvel ezelőtt, most is a szerbé lett az első játszma: 4:3-as hátrányban egyből visszavette elbukott adogatójátékát, majd a tie-breakben csupán egy pontot veszített.

A második szettben Wawrinka egy, Djokovics két bréklabához jutott, ám a kevesebb ezúttal több volt, a svájci tudott élni a lehetőséggel, ezzel egyenlített.

A harmadik játszmában egy-egy korai brék után fej fej mellett haladtak a felek, a rövidítésig azonban nem jutottak el, ugyanis Djokovics 5:4-es vezetésénél Wawrinka megingott az adogatójátékában.
Ez benne maradhatott a svájci fejében, ugyanis a következő felvonásban gyorsan 2:0-s hátrányba került, de összeszedte magát, egyből visszabrékelt, és teniszén nagyot javítva kiharcolta a döntő szettet. Írhatnánk, hogy a szokásos döntő szettet, hiszen ugyanitt 2013-ban 1:6, 7:5, 6:4, 6:7, 12:10-re nyert Djokovics, 2014-ben pedig 2:6, 6:4, 6:2, 3:6, 9:7-re Wawrinka.

A szerb rögtön az első játékban bajba kerülhetett volna, de ha nehezen is, hozni tudta az adogatójátékát. Ettől aztán annyira lendületbe jött, hogy „pillanatok" alatt elhúzott 5:0-ra, majd harmadszor is elvette a teljesen széteső svájci szerváját.

Vasárnap tehát harcba szállhat ötödik Australian Open-győzelméért (korábbi döntőit mint megnyerte az év első Grand Slam-tornáján), ellenfele az eddigi mindhárom melbourne-i fináléját elbukó Andy Murray lesz.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (40 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Wawrinka (svájci, 4.) 7:6, 3:6, 6:4, 4:6, 6:0
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Murray (brit, 6.)–Berdych (cseh, 7.) 6:7, 6:0, 6:3, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik