Aus. Open: Babos megállíthatatlan, döntős vegyes párosban!

Vágólapra másolva!
2018.01.26. 11:55
null
Babos ezúttal indiai párjával döntőzhet (Fotó: Twitter)
Miután a női páros fináléját megnyerte, a vegyes páros döntőjébe is bejutott Babos Tímea, úgyhogy vasárnap bővítheti Grand Slam-trófea-kollekcióját.  

Nem sokat pihenhetett Babos Tímea, miután a francia Kristina Mladenoviccsal megnyerte az Australian Open női párosát, hiszen még várt rá a vegyes páros elődöntője is az indiai Rohan Bopanna oldalán a María José Martínez Sánchez, Marcelo Demoliner spanyol, brazil kettős ellen.

Ám a latin párosnak nem sok esélye volt, mert Babos a korábbi sikere lendületével, Bopanna pedig az egész tornán érzékelhető motivációjával játszott, úgyhogy a nehezebb pillanatokon is túllendültek.

Ilyenből az első játszmában nem sok adódott, mert ugyan Babosék a negyedik adogatásukat elveszítették, előtte már brékeltek egyet, ráadásul 6:5-ös vezetésüknél a legjobbkor még egyet – a lassan már védjegyükké alakuló, a vegyes párosban 40–40 után azonnal döntő ponttal –, hiszen így 7:5-tel hozták az első szettet.

A második kiegyenlítettebben alakult, mindenki hozta a saját játékát – egészen, amíg 5:5 után Babos adogatójátékát el nem vette a rivális, illetve hát az utolsó pont kettős hibából született… Lényeg a lényeg, hogy a második játszma 7:5-tel az ellenfélhez került, úgyhogy jöhetett a döntő felvonás, ami ez esetben a 10 pontig tartó szuper tie-breaket jelentette.

Na, ebben már nem volt apelláta: Babosék 10–6-tal takarították be a rövidítést, és bejutottak a fináléba!

„Nagyon boldog vagyok, hogy Timivel játszhatok ezen a tornán, és máris szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak a párossikeréhez! Nem volt egyszerű kezelni az érzelmeket, de jól teniszezünk” – mondta a pályán Bopanna, amihez Babos a következőket tette hozzá: „Hihetetlen nap ez! Nem volt egyszerű még egy meccset lejátszani, az viszont kellő motiváció, hogy még egy trófeát nyerhetek. Eddig nagyszerű az ausztrál nyár!

Vasárnap a döntőben Babosék ellenfele a 8. kiemelt Gabriela Dabrowski, Mate Pavic kanadai, horvát kettős lesz – azaz a Baboséktól a női páros fináléjában kikapó Jekatyerina Makarova nem vághat vissza, mivel a brazil Bruno Soares oldalán kiesett az elődöntőben.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (55 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
VEGYES PÁROS, ELŐDÖNTŐ

Babos, Bopanna (magyar, indiai, 5.)–Martínez Sánchez, Demoliner (brazil, spanyol) 7:5, 5:7, 10–6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik