Ami Agassinak Sampras, az Federernek Nadal

Vágólapra másolva!
2011.06.06. 15:41
null
Rafael Nadal neve már legalább annyira összefonódott Párizzsal, mint a Disneyland Park (fotó: Action Images)
Címkék
Rafael Nadal vasárnapi, Roger Federer felett aratott Roland Garros-győzelmével pályafutása újabb mérföldkövéhez érkezett: hatodik, francia nemzetközi teniszbajnokságon elért sikerével beérte Björn Borgot az örökranglistán, és a svéd mögött a második legfiatalabb játékos lett, aki legalább tíz egyéni Grand Slamet tudhat vitrinjében.

 

Nadal Roland Garros-győzelmével megtartotta – vagy talán szerencsésebb a megfogalmazás, ha azt írjuk, elodázta Novak Djokovics – világelsőségét. Ennél is fontosabb azonban, hogy a spanyol teniszező hat párizsi elsősége mellett két wimbledoni, egy Australian Open- és egy US Open-győzelmet tudhat magáénak, azaz csatlakozott ahhoz az illusztris, hat főt számláló társasághoz, amely kétszámjegyű egyesbeli GS-trófeát tudhat magáénak.

DICSÉRET FEDERERTŐL

Nadal rengetegszer nyilatkozta, hogy számára Federer minden idők legjobb teniszezője és nagyon jólesik, amikor tőle kap dicséretet. A két, egymással jó viszonyban lévő teniszező csatája után Federer természetesen ezúttal sem felejtette el kiemelni a spanyol érdemeit.

„Rafa jól játszott, nagyon mélyről jött vissza az első játszmában, de az egész mérkőzés nagyon kemény volt. Számomra természetesen egy kicsit csalódás az eredmény, de egy jó tornát tudhatok magam mögött. A tíz Grand Slam-siker sok. Ő is tudja ezt, én is, mindenki. Megérdemli.”

Federer arról is beszélt a mérkőzés után, nem hiszi, hogy Novak Djokovicsot csak azért le kellene írni, mert nem nyert a Garroson. „Az Australian Open után, amikor mindenki azt gondolta, hogy Rafa és én lent vagyunk, azt mondtam, várjunk fél évet ezekkel a kijelentésekkel. Nem szerencsés, hogy ilyen gyorsan változik a megítélés. Most újra döntőt vívtunk, és ismét más nyilatkozatok vannak, de én nem szeretnék ehhez csatlakozni, mert nem így gondolkozom.”

„Nagyon különleges beérni Björn Borg párizsi győzelmei számát. Kitüntetés, hogy vele hasonlítanak össze. Ezt a trófeát megnyerni mindig elégedettséggel tölt el, de amikor sokat kell érte küzdened, amikor minden pillanatban a legjobb tudásodat kell nyújtani, hogy meg tudj újulni, akkor az emlékezetessé teszi a győzelmet” – nyilatkozta három nappal a 25. születésnapja után már-már szokásos trófeájával a kezében a spanyol teniszező.

Borg 24 éves és 30 napos volt, amikor megnyerte 10. Grand Slamjét, és csak egy nappal volt idősebb, amikor begyűjtötte hatodik Roland Garrosát, ám korai visszavonulása miatt összesen már csak egy GS-sikerrel van neki több, mint a spanyolnak – aki viszont még egyáltalán nem szeretne lelépni a színről.

Toni Nadal, a mallorcai nagybátyja és edzője egyetértett abban tanítványával, hogy ez volt a legnehezebb győzelme a Roland Garroson. „Ez volt a legbonyolultabb – bólogatott a szakember. – Az első három fordulóban igazán rosszul játszott. Azzal nyugtattam meg, hogy akár nyer, akár veszít, az nem változtat semmin, de azt tudnia kellett, hogy azon a szinten teniszezve nem lesz esélye a végső sikerre. Roger számára fontos lett volna egy újabb Grand Slam-győzelem, Rafa számára viszont már csak azért is hangsúlyos volt ez a siker, mert ellenkező esetben nem ő lenne a legjobb salakjátékos.”

RAFAEL NADAL
Született: 1986. június 3., Manacor (Spanyolország)
Lakóhelye: Manacor
Magassága/testsúlya: 1.83 m/75 kg
Ütőfogása: balkezes, kétkezes fonák
Profi játékos: 2001 óta
Jelenlegi világranglista-helyezése: 1.
Legjobb világranglista-helyezése: 1. (2008. augusztus 18.)
Tornagyőzelmei: 46, ebből 10 Grand Slam (Roland Garros: 2005, 2006, 2007, 2008, 2010, 2011, Australian Open: 2009, Wimbledon: 2008, 2010, US Open: 2010, olimpiai aranyérmes: 2008, Peking)
Forrás: MTI

Nadal egy éve szettet sem veszítve triumfálhatott, ezúttal már az első fordulóban ötjátszmás mérkőzésre kényszerült John Isner ellen, utána viszont csak Federer tudott tőle szettet csenni.

Andre Agassi az ESPN szakírójának, Greg Garbernek arról beszélt, hogy Federer az Nadalnak, ami annak idején ő volt Pete Samprasnek: amikor „Pistol Pete” meglátta őt, mindig vérszemet kapott, ráadásul mindig tudta, mit kell ellene játszani.

„Amikor kiment, és meglátta Roger-t, ismét megnyugodott. Huszonnégyszer játszottak korábban egymás ellen, és többségében ő nyert” – mondta Agassi. Nadal vasárnap 17–8-ra módosította a svájci elleni mérlegét, 6–2-re a Grand Slamek fináléit tekintve. Az amerikai szerint Nadal Federer ellen mindig hatalmas motivációval lép pályára, ráadásul fekszik is neki a svájci elleni játék.

„A Roland Garros megnyerése előrevetíti, hogy 2011 jó év lesz számára – mondta az unokaöccsről Toni Nadal. – Lelki békét ad neki az előtte álló feladatokhoz, mert ha veszít is Wimbledonban, a Roland Garros még mindig az övé lesz.”

Nem jó hírek Nadal ellenfeleinek és ellenszurkolóinak.

 

GRAND SLAM-TORNAGYŐZELMEK ÖRÖKRANGSORA
16 Roger Federer (svájci)
14 Pete Sampras (amerikai)
12 Roy Emerson (ausztrál)
11 Björn Borg (svéd), Rod Laver (ausztrál)
10 Bill Tilden (amerikai), Rafael Nadal (spanyol)
8 Andre Agassi (amerikai), Ivan Lendl (csehszlovák-amerikai), Fred Perry (brit), Ken Rosewall (ausztrál)
STATISZTIKA
NADAL
FEDERER
72 1. szerva (százalék) 63
4 Ászok 11
3 Kettős hibák 1
27 Ki nem kényszerített hibák 56
39 Nyerő ütések 53
7/15 Bréklabda-kihasználás 5/15
143 Összes megnyert pont 130
FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS
(16 807 400 euró, salak)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Nadal (spanyol, 1.)–Federer (svájci, 3.) 7:5, 7:6, 5:7, 6:1
NADAL ÚTJA A GYŐZELEMIG
1. forduló: John Isner (amerikai) 6:4, 6:7 (2–7), 6:7 (2-7), 6:2, 6:4
2. forduló: Pablo Andujar (spanyol) 7:5, 6:3, 7:6 (7–4)
3. forduló: Antonio Veic (horvát) 6:1, 6:3, 6:0
Nyolcaddöntő: Ivan Ljubicic (horvát) 7:5, 6:3, 6:3
Negyeddöntő: Robin Söderling (svéd, 5.) 6:4, 6:1, 7:6 (7–3)
Elődöntő: Andy Murray (brit, 4.) 6:4, 7:5, 6:4
Döntő: Roger Federer (svájci, 1.) 7:5, 7:6 (7–3), 5:7, 6:1

A ROLAND GARROS EGYÉNI DÖNTŐI 2000-TŐL
FÉRFI EGYES
2000: Kuerten (brazil)–Norman (svéd) 6:2, 6:3, 2:6, 7:6
2001: Kuerten–Corretja (spanyol) 6:7, 7:5, 6:2, 6:0
2002: Costa (spanyol)–Ferrero (spanyol) 6:1, 6:0, 4:6, 6:3
2003: Ferrero–Verkerk (holland) 6:1, 6:3, 6:2
2004: Gaudio (argentin)–Coria (argentin) 0:6, 3:6, 6:4, 6:1, 8:6
2005: Nadal (spanyol)–Puerta (argentin) 6:7, 6:3, 6:1, 7:5
2006: Nadal–Federer (svájci) 1:6, 6:1, 6:4, 7:6 (7–4)
2007: Nadal–Federer 6:3, 4:6, 6:3, 6:4
2008: Nadal–Federer (svájci, 1.) 6:1, 6:3, 6:0
2009: Federer–Söderling (svéd) 6:1, 7:6 (7–1), 6:4
2010: Nadal–Söderling 6:4, 6:2, 6:4
2011: Nadal–Federer 7:5, 7:6 (7–3), 5:7, 6:1
Magyar férfi játékosnak – egyesben – egy alkalommal sikerült diadalmaskodnia a Roland Garroson: 1947-ben Asbóth József 8:6, 7:5, 6:4-re győzött a dél-afrikai Eric Sturgess ellen a fináléban.
Forrás: MTI
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik