Tour de Ski: Northug előnye másfél másodpercre olvadt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.07. 18:00
Az olaszországi Toblachban klasszikus stílusú 5, illetve 10 kilométeres versennyel folytatódott a sífutók Tour de Ski-sorozata. A nőknél a norvég Marit Björgen a negyedik szakaszt is megnyerte, a férfiaknál viszont a kazah Alekszej Poltoranyin diadalmaskodott. A németországi Oberhofban a csehek nyerték a sílövők női váltóversenyét.

Björgen mögött két honfitársnője, a címvédő Therese Johaug és Heidi Weng végzett a második és a harmadik helyen, a negyedik a svéd Emma Wiken, míg az ötödik a korábbi négyszeres győztes lengyel Justyna Kowalczyk lett. Björgen így már több mint másfél perc Weng előtt.

A férfiaknál ezúttal Poltoranyin volt a leggyorsabb, de csak fél másodperccel előzte meg Bjelovot, aki így összetettben is feljött a harmadik helyre. A szakasz harmadik helyét a címvédő Martin Johnsrud Sundby szerezte meg, akinek már csak másfél másodperc a hátránya az éllovas, de ezúttal csak hetedik Northug előtt.

Csütörtökön ugyanitt a nőkre 15, a férfiakra pedig a hóhiány miatt 35 kilométer helyett 25 vár majd szabad stílusban, hendikepes rendszerben.

A németországi Oberhofban Csehország nyerte a nők 4x6 km sílövő váltóversenyét Franciaország és Fehéroroszország előtt. Az utolsó lövészet után még fél perces előnnyel a harmadik helyen álló Ukrajna végül csak a hatodik lett, mert még a norvégok és az olaszok is lehajrázták a zátó versenyzőjüket.

Tour de Ski, Toblach (Olaszország)
FÉRFI 10 KM (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Alekszej Poltoranyin (kazah) 22:51.8 perc
2. Jevgenyij Bjelov (orosz) +0.5 mp hátrány
3. Martin Johnsrud Sundby (norvég) +4.2
A TOUR DE SKI ÁLLÁSA:
1. Petter Northug (norvég) 1:16:54.6 óra
2. Martin Johnsrud Sundby (norvég) +1.5
3. Jevgenyij Bjelov (orosz) +6.4
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Martin Johnsrud Sundby (norvég) 673 pont
2. Calle Halfvarsson (svéd) 538
3. Finn Haagen Krogh (norvég) 505
NŐI 5 KM (KLASSZKUS STÍLUS)
1. Marit Björgen (norvég) 12:48.5
2. Therese Johaug (norvég) +10.8
3. Heidi Weng (norvég) +13.1
A TOUR DE SKI ÁLLÁSA 4 SZAKASZ UTÁN:
1. Marit Björgen (norvég) 52:02.7 perc
2. Heidi Weng (norvég) +1:34.3
3. Therese Johaug (norvég) +2:16.5
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marit Björgen (norvég) 1049
2. Therese Johaug (norvég) 675
3. Heidi Weng (norvég) 642
Sílövő-vk, Oberhof (Németország)
NŐI 4x6 KM-ES VÁLTÓ
1. Csehország 1:16:56.0 (0+7 lőhiba)
2. Franciaország +8.9 (0+8)
3. Fehéroroszország +1:06.8 (1+8)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik