Tóth Ivett: Nem lehet állandóan tátott szájjal járkálni

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)
Vágólapra másolva!
2018.02.16. 14:18
null
Tóth Ivett nagyon élvezi az olimpiát (Fotó: AFP)
Néhány napos szöuli kitérő után immár ismét az olimpiai helyszínén gyakorol a műkorcsolyázó Tóth Ivett, aki fiatal kora ellenére meglepően jól „viseli” az olimpiai felhajtást.



– Újra itt van Pjongcsangban, hogyan telt az előző néhány nap Szöulban?
– Jó döntés volt a megnyitó után visszamenni Szöulba, mert elég sok jégidőt kaptam, így mindkét programomra jutott idő – válaszolta Tóth Ivett, aki jövő szerdán kezdi megszereplését. – Itt, Pjongcsangban csak kétszer harminc percünk van egy nap a jégen, ezért csak a rövid programot tudjuk gyakorolni. Megérte az utazás oda és vissza, hiszen a megnyitót semmi pénzért sem hagytam volna ki, aztán két napig jó volt kicsit beleszagolni az olimpia hangulatába, és utána ugyanilyen jó volt kicsit elmenni, kiszakadni innen, és visszaállni a megszokott mederbe, mert így szerdán, amikor visszajöttem Pjongcsangba, már úgy érkeztem ide, mintha visszaérkeznénk, már olyan voltam, mint aki teljesen megszokta az olimpiai körítést.

– A pénteki edzésén olyan rövidet ment, hogy azt a versenyen is elfogadnánk.
– Ezzel a kijelentéssel egyetértek én is, jól sikerült ez az edzés, az ugrások különösen.

– Említette, hogy hozzá kell szokni az olimpia hangulatához – önnek ez hogy ment ilyen hamar?
– Nem lehet állandóan tátott szájjal járkálni az utcán, és azon töprengeni, ez a verseny mennyivel másabb, mint a többi. Nem lehet mindig rácsodálkozni minden újra, néha vissza kell rántania magát az embernek a valóságba, és azt kell sulykolnia, hogy ez is ugyanolyan verseny, mint a többi. Az kétségtelen, hogy jóval nagyobb a felhajtás körülötte, de valahol éppen ez ad neki könnyebbséget és egy kis izgalmat is: mindenki ugyanott van, mindenki találkozhat a versenytársaival, a barátaival, tudunk egy kicsit együtt lenni, ezáltal kikapcsolódni is könnyebb valamivel.

– Fiatal még, a pjongcsangi az első olimpiája, hogy tudja „becsukni” a száját?
– Az elején azért ez még nehéz, amikor az ember ismerkedik az új közeggel, azt figyeli például, honnan és mikor megy a busz, vagy még le is kési… Velem ez előfordult, de ezért is volt jó, hogy a megnyitó után itt voltam két napot, mert hozzászoktam valamelyest ehhez a kavalkádhoz, és visszatérve úgy érzem, képes vagyok már csak a saját versenyemre koncentrálni.

– Szigorúak a szabályok? Csak szerdán lép jégre, addig még csak műkorcsolya-versenyekre sem mehet ki?
– Jaj, dehogynem! Semmiféle tiltás nincs e tekintetben – csak akkor nem mehetek versenyekre, ha ütközik az edzésemmel, vagy éppen a pihenőidőmmel. Szeretnék is felülni a Jégcsarnokban a lelátóra, megnézni a pályát, hiszen ott még nem volt edzésem, erre csak vasárnap és kedden lesz lehetőségem. Ez nem túl sok, de ennyi lehetőséget kapunk, nekem is ezzel kell beérnem.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik