Tokió 2020: szapporói gondok a téli olimpiai kandidálás miatt

2020.03.30. 12:09
Címkék
A tokiói olimpia elhalasztása hatással lehet Szapporónak a 2030-as téli ötkarikás játékokra tervezett pályázatára.

A tokiói olimpia szervezőbizottságának egyik tagja úgy véli, hogy a maratoni és a gyalogló számok otthonául kijelölt Szapporónak a továbbiakban is több problémával kell megbirkóznia, és ez befolyásolhatja a helyi lakosok hangulatát.

„Azt hiszem, mindent meg kell magyaráznunk az érintett embereknek” – tette hozzá a Kjodo japán hírügynökség által név szerint nem említett szervező.

Az északi Hokkaidó sziget székhelye csak tavaly októberben lett a nyári olimpia egyik helyszíne, a Tokióban várható meleg miatt itt rendezték volna a maratonfutást és a gyaloglást. Emiatt aztán Szapporóban egyes felújítási munkálatokat, turisztikai központok renoválását át kellett ütemezni. Most viszont, hogy a nyári játékokat a koronavírus-járvány miatt 2021-ben tartják, további gondok jelentkeznek, amelyek kihatással lesznek az ott élők mindennapjaira. Ráadásul még nem eldöntött, hogy ki és milyen arányban állja a csúszás miatti többletköltségeket.

A város tervezi, hogy pályázik a 2030-as téli olimpia és paralimpia rendezési jogára, de ezeket a törekvéseket most alaposan megzavarta a tokiói játékok halasztása. A maratonfutás és a gyaloglás ötkarikás versenyét a szapporóiak egy „lépcsőfoknak” tartják a kandidálásban. A 2030-as helyszínről elvileg jövő júniusban – azaz lehet, hogy a nyári olimpia előtt – döntene a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Az egyik szapporói városvezető – ugyancsak név nélkül – úgy nyilatkozott, a tervek szerint idén, az olimpia után lett volna egy közvélemény-kutatás a helyiek között a 2030-as szándékról, de ezt most minden bizonnyal a nem megfelelő időzítés és közhangulat miatt elhalasztják.

Legfrissebb hírek

Ritmikus gimnasztika: az oroszok saját zászlójukat használhatják az Eb-n

Torna
21 perce

Vb 2026: az Egyesült Államok helyett Mexikóban edzenek az irániak

Foci vb 2026
44 perce

Szerb játékos búcsúztatta Marozsánt a Roland Garros első fordulójában

Tenisz
44 perce

A mieink inkább az Egyesült Államokra figyelnek, mint a britekre a jégkorong-vb-n

Jégkorong
57 perce

Baráth György: A bennmaradás a műtött szívemnek igazi gyógyír

Minden más foci
1 órája

Sofron István: Nagyon nagy dolog ezt a számot elérni!

Jégkorong
1 órája

„Harcosok vagyunk” – a Mercedes-pilóták tisztázták a konfliktust, de jön az esős visszavágó

F1
1 órája

Stopira elárulta, a méltó részvételnél is többre vágynak a futball-vb-n

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik