Téli olimpia: Bolt pezsgőjére pályázik az aranyérmes váltó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.22. 16:49
A Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Burján Csaba összeállítású rövid pályás gyorskorcsolyaváltó négy tagja egyöntetűen úgy fogalmazott: még nem tudják felfogni, hogy olimpiai bajnokok, illetve hogy ők szerezték Magyarország első aranyát a téli játékokon.

„Mindenki ezt kérdezi tőlünk, hogy milyen érzés, de még mi sem tudjuk – jelentette ki Burján. – Burján Csaba olimpiai bajnok. Még ízlelgetem. A név elé nem lehet írni, mint a doktort? Csak így mutatkoznék be.”

A 23 éves pécsi sportoló arról is beszélt, hogy Usain Bolttól pezsgőt várnak a diadaluk megünneplésére, mert azt olvasták az interneten, hogy minden győztesnek pezsgőt küld, aki a védjegyévé vált mozdulattal áll a dobogón. Ők pedig megcsinálták.

Az említett Bolt-poszt

A 23 éves pécsi sportoló arról is beszélt, hogy Usain Bolttól pezsgőt várnak a diadaluk megünneplésére, mert azt olvasták az interneten, hogy minden győztesnek pezsgőt küld, aki a védjegyévé vált mozdulattal áll a dobogón. Ők pedig megcsinálták.

Az említett Bolt-poszt



„Engem nem zavar, hogy nem most kaptuk meg az aranyérmeket, hanem csak holnap a medálceremónián, mert így kétszer állhatunk a dobogó tetejére” – mondta Burján, aki a futamról úgy vélekedett, végig gyors volt az iram, de mindenki megnyugodott picit, amikor a dél-koreaiak esésével biztossá vált az érem. Hozzátette, volt olyan, hogy azt érezte, tudna gyorsabban korcsolyázni, ám eszébe sem jutott előzni, mert nem akarta ellőni a puskaport, a végére is kellett az erő.

„Tudtam, hogy a végén a Liu fivérek verhetetlenek. Az utolsó váltásomnál belöktem Ádót és már láttam, hogy készíti elő a kínai megelőzését. Azt még észleltem, hogy meg is csinálta. A végére már nem emlékszem, vagy talán nem is láttam, de szinte biztos voltam az aranyban, mert a kanadaiak befejező embere nem jó.”

„Úgy érzem, ez nem a vége. Ez is csak egy állomás, egy jó kezdet” – értékelt a legkomolyabban a négyes legfiatalabb, mindössze 19 esztendős tagja, Liu Shaoang, miközben szavain nagyot nevetett Knoch Viktor a maga 28 évével és a negyedik olimpiájával.

A minden távon junior-világbajnok, de a felnőttek között is egyéni vb- és Eb-érmekkel rendelkező Liu Shaoang, vagy ahogy a többiek becézik, Ádó, azzal folytatta, mindenki sírt a boldogságtól, majd azt a költőinek szánt kérdést tette fel, hogy vajon megnyerik-e az év csapata választást Magyarországon. Az elrontott, egyaránt kizárással végződött egyéni számokról csak annyit mondott: az most senkit sem érdekel. Majd megjegyezte, mentálisan rendkívül nehéz volt felállni három kizárás után.

„Sanyi úgy ment el a kanadai mellett, mintha az szembejött volna vele. Miután levadászta, biztos volt az arany, ha nem esik el – vette át a szót a rangidős Knoch Viktor, aki elárulta, azért is vitte be a zászlót a jégre az ünnepléshez, hogy nyomást helyezzen a bírókra, noha 90 százalékig biztos volt abban, hogy nem lehet kizárni őket. – Ebben a csarnokban csak mi nyertünk! Az előző idényben a csarnokavató világkupán is mi győztünk!”

Knoch Viktor úgy fogalmazott, egy ideje már azon járt az agya, milyen jó lenne olimpiai, világ- és Európa-bajnokként visszavonulni, azonban csak nem akart összejönni a győzelem a nagy világversenyeken, azaz sem a vb-ken, sem az Eb-ken.

„De most összejött, és nem bánom, hogy éppen az olimpián” – zárta szavait mosolyogva Knoch, aki élete első olimpiáján, a 2006-os torinói játékokon 1500 méteren ötödik volt.

A csapat befejező embere, a 22 éves Liu Shaolin Sándor viszont immár olimpiai, világ- és Európa-bajnok. Úgy fogalmazott, hogy ez a siker egy újabb lépcsőfok, ugyanakkor szerinte ez egy végtelen lépcső, amelyen mindig lehet feljebb kerülni.

„A második helyen vettem át, viszont jól sikerült a váltás, a kanadaiaknak pedig nem jó a befejező emberük. Úgy voltam vele, akármi lesz, elmegyek mellette” – idézte fel az utolsó köröket Liu Shaolin, aki egyéniben is remekelt Pjongcsangban, 500 és 1500 méteren ötödik, míg 1000-en nyolcadik lett.

Liu Shaolin Sándor, aki 2016-ban 500-on lett világ-, egy évvel később 1000-en pedig Európa-bajnok, egyedüliként nem tartotta meg a csarnokban tartott ceremónián kapott kabalafigurát, azt brit párjának, a háromszoros világbajnok Elise Christie-nek adta.

A medálceremónia pénteken magyar idő szerint 11 órától kezdődik, de a magyar váltóra nagyjából fél órával később kerül sor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik