Téli olimpia: sok sörrel nyertek sok aranyat a németek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.22. 12:01
null
A németek már felismerték az alkoholmentes sör élettani hatását (Fotó: AFP)
Németországban egyre nagyobb szerepet kap a hagyományos helyett az alkoholmentes  sör, amelynek elterjedése a sportolóknál is szignifikáns, hiszen lassan kiszorítja a sportitalokat. A New York Times riportja arról számolt be, hogy a pjongcsangi csapat is erősíti a statisztikát, amely szerint Németországban az egy főre jutó sörfogyasztás nagyobb, mint bármely más nemzetnél.

 

A lap szerint a férfi sílövészet tömegrajtos 15 km-es versenyében olimpiai ezüstérmet szerzett Simon Schempp az edzések után is sörözött, állítva, hogy az alkoholmentes ital a lehető legjobb folyadékpótlás a nehezebb fizikai igénybevételek után.

Johannes Scherr, a német olimpiai sícsapat orvosa elmondta, hogy szinte minden sportolója alkoholmentes sört iszik az edzéseken, ehhez a Krombacher gyár 3500 literrel járult hozzá, ennyit szállított az olimpiai faluba. Egyelőre meg is van az eredménye: Németország néhány nappal az olimpia befejezése előtt már 12 aranyéremnél jár, ezzel beállította a naganói és Salt Lake City-i csúcsot.

A pjongcsangi ezüstérmes Simon Schempp is az alkoholmentes sört részesíti előnyben (Fotó: AFP)
A pjongcsangi ezüstérmes Simon Schempp is az alkoholmentes sört részesíti előnyben (Fotó: AFP)

 

A német sörgyárak 1976-ban Kelet-Németországban alkották meg az első alkoholmentes söröket. Egy évtizede a még a berlini egyetemen sportorvoslást tanító Scherr azt vette észre, hogy egyre több alkoholmentes termék jelenik meg, megcélozva az egészségtudatos fogyasztókat.

„Sok vállalat megpróbálta társítani az alkoholmentes sört és a sportot. Tették annak ellenére, hogy semmilyen tudományos háttér nem állt mögötte” – nyilatkozta. Azonban nem hagyta nyugodni a gondolat, és egy sörfőző cég finanszírozásával egy úgynevezett kettős vak kísérletbe (double-blind study) fogott, amelyben sem az orvos, sem az alany nem tudta, ki milyen kezelésben részesült.

2009-ben a müncheni maratoni előtt három héttel és a verseny után két hétig néhány versenyző alkoholmentes sört kapott, és a vizsgálatok kimutatták, hogy ezek a futók szignifikánsan kevesebb gyulladásban és felső légúti fertőzésben szenvedtek az ominózus időszakban.

„Ez nagyon meglepő volt a számunkra” – mondta Scherr, aki az eredményeket egy orvostudományi szaklapban is megírta. Levonta a tanulságot: ha az alkoholmentes sörök segítik a regenerációt, akkor ez lehetővé teheti a még keményebb edzéseket.

„Ezzel a vizsgálattal végre megvolt a bizonyítékunk: az alkoholmentes sör tényleg egészséges, és nem csupán marketingfogás” – mondta Holger Eichele, a Német Sörgyártók Szövetségének vezérigazgatója. 2011 és 2016 között az alkoholmentes sör fogyasztása 43 százalékkal nőtt Németországban, még úgy is, hogy az Euromonitor International felmérése szerint a teljes sörfogyasztás csökkent. Jelenleg több mint 400 alkoholmentes sör van a német piacon, és Irán mellett Németországban fogyasztják belőle a legtöbbet.

„Az alkoholmentes búzasör például rendkívül egészséges, izotóniás ital, ezért is jó a sportolóknak” – idézte a német alpesi sízőt, Linus Strassert a New York Times.

A marketing felfuttatását segítette, hogy Németországban a hagyományos sportitalok nem olyan népszerűek: 2016-ban például az alacsonyabb cukortartalommal rendelkező alkoholmentes sörből a németek háromszor annyit fogyasztottak, mint a sportitalokból.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik