Téli olimpia: Frenzel megvédte címét északiösszetettben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.14. 10:33
Szerencsére az északiösszetett versenyzők első egyéni versenyszámát nem fújta el a szél a Pjongcsangban zajló téli olimpián. A győzelmet a német Eric Frenzel szerezte meg, aki ezzel megvédte négy évvel korábbi elsőségét.

A szél ugyan fújt a síugrás alatt is, de nem volt olyan erős, ami miatt el kellett volna halasztani a versenyt, csak némi csúszást okozott. Az más kérdés, hogy az állandóan változó szélviszonyok bizony alaposan összetörték néhány versenyző olimpiai álmait. A síugró részt az osztrák Franz Josef Rehrl nyerte meg, aki 15 másodperccel indulhatott a norvég Jarl Magnus Riiber előtt.

Az igazi favoritok azonban a harmadik helytől következtek: a japán Vatabe Akito, az osztrák Lukas Klapfer és a címvédő Frenzel. Ők a 10 km-es sífutó táv első felében fel is zárkóztak a két éllovasra, Rehrl aztán nem bírta a tempót és leszakadt. Az utolsó emelkedőn Frenzel robbantott, és mindenkit leszakított, így megvédte címét.

Még Vatabe próbálta tartani vele a lépést, de ő is csak tisztes távolból, így az ezüst jutott neki, míg a harmadik helyért próbálkozott ugyan Riiber, de a végén nem bírta Klapfer tempóját, s az osztráké lett a bronz.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
ÉSZAKI ÖSSZETETT, GUNDERSEN-VERSENY, NORMÁL SÁNC
1. Eric Frenzel (Németország) 24:51.4 perc
2. Vatabe Akito (Japán) +4.8 mp hátrány
3. Lukas Klapfer (Ausztria) +18.1
4. Jarl Magnus Riiber (Norvégia) +22.5
5. Johannes Rydzek (Németország) +27.9
6. Eero Hirvonen (Finnország) +51.6

Legfrissebb hírek

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik