Szocsi 2014: újabb aranyérmet veszíthetnek el az oroszok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.15. 18:23
A Nemzetközi Sílövőszövetség (IBU) 2013-ban és 2014-ben elkövetett doppingvétség miatt kétéves eltiltással sújtott két orosz versenyzőt, akik közül Jevgenyij Usztjugov 2014-ben tagja volt a szocsi játékokon aranyérmes orosz váltónak.

Az IBU szombati közlése szerint bizonyított, hogy Usztjugov a szteroidok közé tartozó oxandrolont használt, ezért megfosztották valamennyi eredményétől a vizsgált időszakban. Amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) érvényesíti a határozatot, azaz megfosztja az orosz stafétát az elsőségétől, akkor Oroszország lecsúszik a hazai rendezésű játékok éremtáblázatának éléről.

Az orosz négyes kizárásával a németeké lesz az aranyérem, az osztrákoké az ezüst és a norvégoké a bronz. Az orosz csapat eredetileg 13 arannyal végzett az éremtáblázat első helyén, de azóta már két-két aranytól és ezüsttől megfosztották szintén doppingvétségek miatt, így 11 arannyal Norvégia fog az élre kerülni.

Az IBU szintén kétéves eltiltással sújtotta Szvetlana Szlepcovát, akinek szervezetében osztarin nevű tiltott szert találtak. Ő nem állt dobogón a szocsi játékokon.

Vlagyimir Dracsev, az orosz szövetség elnöke közölte, hogy Usztjugov és Szlepcova fellebbez a nemzetközi sportdöntőbíróságon (CAS) az IBU döntése ellen.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tavaly novemberben közölte, hogy két orosz sílövő adatait megpróbálták törölni a moszkvai laboratóriumban, de számítógépes szakértőknek sikerült hozzáférniük a fájlokhoz.

A moszkvai labor akkreditációját 2015-ben szabálytalanságok miatt már bevonta a WADA, miután fény derült arra, hogy Oroszországban intézményesen folyt a doppingolás, de 2016-ban részben helyreállította a működését a biológiai útlevélprogrammal összefüggésben.

A labor működését januárban ismét korlátozták másfél hónappal azt követően, hogy a WADA laboratóriumi eredmények manipulálása miatt négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől.

Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49
Ezek is érdekelhetik