Szocsi 2014: a látássérült síelő nem érti az MPB döntését

Vágólapra másolva!
2014.01.26. 14:32
Balogh Zsolt látássérült síelő, illetve edzője, Fábián Attila és vezetője, Bocsi Bence nehezményezi, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöksége nem várta meg, Magyarország kap-e lehetőséget szabadkártyával a szocsi paralimpiai részvételre, hanem úgy döntött, kvalifikáció hiányában nem kíván paralimpikont delegálni.


Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében Balogh azt írja: pénteken, a sajtóval egy időben értesült a határozatról.
Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében Balogh azt írja: pénteken, a sajtóval egy időben értesült a határozatról.

„Az az eljárás, hogy egy sportoló kvalifikáció híján szabadkártyával jusson ki az olimpiára, az épek körében sem szokatlan, az pedig nyilvánvaló, hogy a magyar sísport nem világszínvonalú. A szabadkártya intézménye viszont lehetővé tette volna, hogy a magyar közönség szurkolhasson annak az egyetlen látássérült magyar síelőnek a sikeréért, aki a világ mindössze négy teljesen vakon síelő sportolóinak egyike” – áll a közleményben.

„Tudomásul vesszük a döntést” – közölte Balogh Zsolt és Fábián Attila, azt azonban hangsúlyozzák: nem értik, hogy miután már január elejére nyilvánvalóvá vált a sikertelen kvalifikáció, miért nem lehetett megvárni, hogy kap-e Magyarország szabadkártyát, vagy az MPB miért nem közölte velük hamarabb a szándékát, amiről jóformán csak a sajtóból értesültek, mialatt éppen ausztriai edzőtáborban készültek a márciusra tervezett megméretésre.

Fábián Attila azt is sérelmezi, hogy a döntést megelőzően az MPB egyáltalán nem kívánt kapcsolatba lépni vele, és nem érezte szükségét annak, hogy a döntés meghozatala előtt naprakész tájékoztatást kérjen a felkészülés aktuális állásáról.

„Büszke vagyok a versenyzőimre! Három év kemény munkát végeztünk, a felkészülés útja pedig tele volt lemondásokkal elsősorban a sokszor bizonytalan és kiszámíthatatlan finanszírozási körülmények miatt. Igaz, az utóbbi időben az MPB is mindennemű anyagi támogatást megadott a szponzorokkal egyetemben” – fogalmazott Fábián.

A téli paralimpiát március 7. és 16. között rendezik Szocsiban.

A MPB elnöksége pénteken közölte, hogy nem indít versenyzőt Szocsiban, s mivel az idén más fogyatékossági területen három európai játékot is rendeznek, arra kéri az Emberi Erőforrások Minisztériumát (EMMI) és a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), hogy a paralimpiai részvétel költségeinek fedezésére elkülönített forrást csoportosítsa át a szervátültetettek és az értelmi fogyatékosok európai játékain való részvétel támogatására.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik