Száguldó csontvázak lepik el a jégteknőt

Vágólapra másolva!
2010.01.26. 21:14
null
Albert monacói herceg is bobozott, 1988 és 2002 között öt olimpián vett részt (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Magyar idő szerint február 13-án hajnali három órakor fellobban a láng, a kanadai Vancouverben elkezdődnek a XXI. téli olimpiai játékok. Sorozatunkban az egyes sportágakat, szakágakat, illetve ezek egy-egy meghatározó alakját vesszük górcső alá. A mostani részben a bob, a szkeleton és a szánkó van soron. A három szakágban rengeteg a közös vonás. Amivel kitűnnek, hogy nincs még egy olyan őrült társaság, amely ennyi mindent be merne vállalni.

Lehet hanyatt fekve, fejjel előre, kettesben, de akár négyesben is csinálni. De ha valaki magányosan szeretné, annak sincs akadálya. Végül is mindegy.

Természetesen a bobról, a szkeletonról és a szánkóról van szó. Igazán bátornak kell lennie annak, aki ezekre a sportokra teszi fel az életét, mert elég egyetlen rossz mozdulat, és máris életveszélyes helyzetbe kerül. A sebesség óriási, ráadásul az a fránya jégteknő is túl szűk, nem sok lehetőség van a korrigálásra.

A bob

A három közül talán a legnépszerűbb. Már 1924-ben, vagyis az első, Chamonix-ban rendezett téli olimpián műsorra tűzték, és az 1960-as játékok kivételével mindig szerepelt a programban.

Nagyon sokáig csak férfiaknak osztottak szerepet, de 2002-től már a hölgyek is összemérhetik tudásukat. Az urak kettesben vagy négyesben indulhatnak, míg a nők csak az előbbiben.

A bobversenyeken, csakúgy mint szkeletonban és szánkóban, négy futam után dől el az olimpiai bajnoki cím sorsa. Ez alól kivételt képez a szánkósok páros versenye, amelyben két menet után hirdetnek győztest.

Csak egyetlen adat a gyorsaságra vonatkozóan: a bobok akár a 150 km/h-s sebességet is elérhetik. Az abszolút rekordot a lettek tartják, akik az egyik versenyen 152.68 kilométerrel mentek óránként.

A nemzetek közül kiemelkednek a németek, akiknek az eddigi 115 éremből 37 jutott. Eredményesek még a svájciak (30) és az amerikaiak (18).

A legeredményesebb az NDK-s Bernhard Germeshausen, aki 3 arany- és egy ezüstérmet nyert 1976-ban és 1980-ban. A legfényesebb érem tekintetében a szintén az NDK színeiben versenyző Meinhard Nehmer, a német Kevin Kuske és honfitársa, André Lange triplázott még.

Külön meg kell említeni Eddie Eagant. Az amerikai az 1932-es, Lake Placidben rendezett játékokon négyesben lett első. Győzelmével Eagan történelmet írt, hiszen a mai napig ő az egyetlen, aki nyári és téli olimpián is aranyat tudott nyerni két különböző sportágban. Az 1920-as antwerpeni játékokon félnehézsúlyú bokszolóként diadalmaskodott.

Magyar bobos először 1994-ben vett részt olimpián, Lillehammerben Gyulai Miklós és Nicholas Frankl indult kettesben, az egység a 28. helyen végzett. A legjobb magyar szereplés a 2002-es, Salt Lake Cityben rendezett ötkarikás játékokhoz köthető, akkor a Nicholas Frankl, Gyulai Márton, Pallai Péter, Pintér Bertalan, Zsombor Zsolt összetételű egység 23. lett négyesben.

A hölgyek között a súlyos betegségéből felgyógyuló Stréhli Ildikó és a diszkoszvetésben magyar bajnok Kürti Éva alkotta női páros Salt Lake Cityben képviselte hazánkat. Az eredetileg első számú tartaléknak jelölt magyar kettős az egyik kanadai csapat visszalépésének köszönhetően kapott rajtengedélyt. Stréhliék végeredményben az előkelő 13. helyen végeztek, megelőzve a svéd és a román egységet.

Az idén nem lesz magyar bobos az olimpián.

ANDRÉ LANGE ÉS KEVIN KUSKE 
  
  
LEGUTÓBBI GYŐZTESEK
Versenyszám Olimpiai bajnok (2006) Világbajnok (2009) Világkupagyőztes (2009–2010)
Férfi kettes Németország Svájc Svájc
Férfi négyes Németország Egyesült Államok Egyesült Államok
Női kettes Németország Egyesült Királyság Németország
A PROGRAM
Versenyszám Dátum Időpont*
Férfi kettes Február 21., vasárnap 23.45
Női kettes Február 25., csütörtök 03.00
Férfi négyes Február 27., szombat 23.15

*A negyedik, utolsó futam kezdési időpontjai magyar idő szerint.


A szkeleton

Angol szó, jelentése csontváz. A három közül alighanem ehhez kell a legtöbb önbizalom. Nem elég, hogy a szkeletonosok is jóval 100 km/h sebesség fölött száguldanak, ezt fejjel előre teszik. Nevét 1892-ben kapta, mert az akkor újonnan fejlesztett sporteszköz hasonlított az emberi csontvázra.

A szkeleton hivatalosan nem is sportág, hanem a bob egyik versenyszáma. Mindössze két versenyt rendeznek, férfi és női egyéni küzdelmekre kerül sor. Magyar induló ebben a számban sem lesz.

Már 1928-ban műsorra tűzték, majd legközelebb 1948-ban szerepelt. Mindkétszer csak a férfiak versenyeztek. Ezt követően egészen 2002-is szünet következett, ám Salt Lake Cityben már a hölgyek is elindulhattak.

Az amerikaiak a legjobbak, az eddig kiosztott 18 éremből hatot vittek el. John Heaton két ezüstöt szerzett, 1928-ban, majd 1948-ban. A modern érában Gregor Stähli két bronzával a csúcstartó az érmek számában.

A svájci maga a csoda, hiszen a vancouveri olimpia záró napján lesz 42 éves, de még mindig küzd. Ráadásul mindezt igen eredményesen teszi, erre bizonyság, hogy megnyerte a 2009-es, Lake Placidben rendezett világbajnokságot.

A bob és a szkeleton mellett a szánkó is a svájci St. Moritzban látta meg a napvilágot, valamikor a 19. század közepén. A környékbeli fiatalok naphosszat szórakoztak a lejtős utcákon mindenféle fura szerkezet segítségével, cseppet sem kímélve az arra tévedő járókelőket. Az évek múltán aztán három részre szakadt a nép, és a bob, valamint a szkeleton mellett megszületett a szánkó is.

GREGOR STÄHLI ELKÉPESZTŐ CSÚSZÁSA
  
  
SZKELETON
Versenyszám Olimpiai bajnok (2006) Világbajnok (2009) Világkupagyőztes (2009–2010)
Férfi Duff Gibson (kanadai) Gregor Stähli (svájci) Martins Dukurs (lett)
Női Maya Pedersen-Bieri (svájci) Marion Trott (német) Mellisa Hollingsworth (kanadai)
A PROGRAM
Versenyszám Dátum Időpont*
Női Február 20., szombat 01.45
Férfi Február 20., szombat 04.30

*A negyedik, utolsó futam kezdési időpontjai magyar idő szerint.


A szánkó

A szkeletonnál jóval józanabbnak tűnő szánkó 1964 óta szerepel a téli olimpián, változatlan formában. A férfiaknál egyesek és párosok, a nőknél egyesek versenyeznek.

A németek hihetetlen fölényben vannak, az eddig kiosztott 98 éremből 55 került hozzájuk. Georg Hackl a sportág történetének legeredményesebb alakja a maga 3 aranyával és két ezüstjével.

Sohasem volt még magyar induló az olimpián ebben a sportágban, erre jelenleg a 42 éves, korábban kenuban olimpiai bajnoki címet szerző Pulai Imrének van esélye. A 42 éves sportoló nem gyűjtött elegendő világkupapontot, de a nemzetközi szövetség még megítélhet számára egy szabadkártyát, erről holnap születik döntés.

BELSŐ KAMERÁS FELVÉTEL A SZÁNKÓZÁSRÓL
  
  
SZÁNKÓ
Versenyszám Olimpiai bajnok (2006) Világbajnok (2009) Világkupagyőztes (2008–2009)
Férfi egyes Armin Zöggeler (olasz) Felix Loch (német) Armin Zöggeler
Női egyes Sylke Otto (német) Erin Hamlin (amerikai) Tatjana Hüfner (német)
Párosok Ausztria Olaszország Olaszország
A PROGRAM
Versenyszám Dátum Időpont*
Férfi egyes Február 15., hétfő 00.00
Női egyes Február 16., kedd 23.30
Párosok** Február 18., csütörtök 03.00

*A negyedik, utolsó futam kezdési időpontjai magyar idő szerint.

**Két futam alapján hirdetnek győztest.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik