Svindal és Richard holtversenyben nyert

Vágólapra másolva!
2011.01.08. 15:16
Címkék
A hölgyeknek az ausztriai Altenmarktban lesikló-, az uraknak a svájci Adelbodenben óriásműlesikló-futammal folytatódott az alpesisí-világkupasorozat. Előbbieknél a győzelmet az amerikai Lindsey Vonn, utóbbiaknál pedig holtversenyben a norvég Aksel Lund Svindal és a francia Cyprien Richard szerezte meg.

A hölgyeknél elsőként az olasz Elena Fanchini teljesítette a pályát és 1:47.80-as idejével magasra tette a lécet, mert leghamarabb csak a nyolcas rajtszámmal induló, hazai pályán szereplő Anna Fenninger tudott gyorsabb lenni nála, 43 századdal. Az olaszt aztán egy másik osztrák, Andrea Fischbacher és a svájci Lara Gut is megelőzte, s jöttek fel a dobogóra, de az élen Fenninger maradt.

Persze a legjobb szakági menők csak ezután következtek: a 17-essel rajtoló svéd Anja Pärson át is vette a vezetést 55 századdal, míg az összetett világkupában vezető német Maria Riesch a harmadik helyre jött be.

Ám csupán ideiglenesen, mert a szakág koronázott királynője, az amerikai Lindsey Vonn 43 századdal a svédnél is gyorsabbnak bizonyult, így ő került az élre, miközben Riesch leszorult a dobogóról.

Azt már ekkor érezni lehetett, hogy az amerikait ezen a napon sem lehet legyőzni, a kérdés már csak az volt, hogy a dobogóra fel tud-e még kapaszkodni valaki, még hátrább szorítva így a németet, s ezzel is csökkentve az üldöző Vonn hátrányát.

Erre azonban végül senki sem volt már képes, így ötven ponttal csökkent a különbség kettejük között az összetett világkupában, de így is maradt még 136.

 ALPESISÍ-VK, ALTENMARKT (AUSZTRIA)
NŐI LESIKLÁS  
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:46.39
2. Anja Pärson (svéd) +0.43
3. Anna Fenninger (osztrák) +0.98
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Maria Riesch (német) 883
2. Lindsey Vonn (amerikai) 747
3. Elisabeth Görgl (osztrák) 515

Aksel Lund Svindal (balra) századra azonos időt futott Cyprien Richard-ral (Fotó: Reuters)
Aksel Lund Svindal (balra) századra azonos időt futott Cyprien Richard-ral (Fotó: Reuters)
A férfiaknál az első futamban az idén már három óriásműlesikló-versenyt is megnyerő amerikai  Ligety végzett az élen, 36 századdal megelőzve a svájci Jankát és 47-tel az osztrák Raichot, de még a tizedik svájci Cuche is egy másodpercen belül volt hozzá képest.

Amikor Cuche sorra került a második etapban, akkor az első futamot 21. helyen záró francia Cyprien Richard állt az élen, aki 1:10.49-es idővel a legjobb második menetet produkálta, s maradt az élen Cuche, továbbá honfitársa, De Tessieres, az osztrák Baumann és a norvég Jansrud siklása után is.

Egy másik norvég, Lund Svindal viszont századra pontosan ugyanolyan időt produkált, mint a francia, így ekkor holtversenyben álltak az élen, a horvát Kostelic előtt. Az osztrák Schörghofer és a francia Fanara is lassabbnak bizonyult náluk, igaz, utóbbi legalább a harmadik helyet átvette Kostelictől.

A korábbi háromszoros győztes Raich részidejei sokáig jobbak voltak az éllovasokénál, de a végén hibázott egyet, s ezzel még a dobogóról is lecsúszott. A hazai szurkolók által biztatott Janka hasonlóan járt, de ő végül a 13. helyre esett vissza.

Már csak Ligety volt hátra, aki az előző három óriásműlesikló-versenyt megnyerte, de akinek már az elején is jócskán csökkent az előnye, ráadásul el is hasalt, s bár aztán folytatni tudta a futamát, végül 3.65-ös hátránnyal csak a 28. helyre jött be. Így aztán holtversenyes siker született, s a norvég Svindal a győzelmének köszönhetően átvette a vezetést az összetett világkupában.

 ADELBODEN (SVÁJC)
FÉRFI ÓRIÁSMŰLESIKLÁS  
1. Aksel Lund Svindal (norvég)  
    és Cyprien Richard (francia) 2:25.28
3. Thomas Fanara (francia) +0.20
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 435
2. Michael Walchhofer (osztrák) 409
3. Ivica Kostelic (horvát) 404

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik