Síugró-vk: vasárnap taroltak a lengyelek Lillehammerben

Vágólapra másolva!
2016.12.11. 17:03
A norvégiai Lillehammerben folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A vasárnapi verseny kettős lengyel sikert hozott: Kamil Stoch mögött Maciej Kot végzett, míg a harmadik a német Markus Eisenbichler lett.

A szombati versenyhez képest hatalmasat fordult a kocka: az akkori győztes szlovén Domen Prevc a nyolcadik, az ezüstérmes norvég Daniel Andre Tande a 23., a harmadik osztrák Stefan Kraft pedig a 21. helyről várta a folytatást. A másodikban azért megemberelték magukat a fiúk, Tande 141 méterrel (ez volt a nap legnagyobb ugrása) még azután is vezetett, hogy a kisebbik Prevc-testvér is földet ért.

Végül azonban Tande is leszorult a dobogóról, miután a német Markus Eisenbichler és a lengyel Maciej Kot is megelőzte. Ők hárman voltak az élen, amikor már csak három versenyző volt hátra, de a német Andreas Wellinger és a szlovén Jurij Tepes a hátszél miatt alaposan visszacsúszott. Az első sorozatot megnyerő lengyel Kamil Stoch viszont 130 és félig jutott, s ha csak hajszállal is, hat tized ponttal megelőzte honfitársát.

Síugró-vk, Lillehammer (Norvégia)
HS 138
1. Kamil Stoch (lengyel) 289.9 pont (134.0; 130.5)
2. Maciej Kot (lengyel) 289.3 (129.5; 136.0)
3. Markus Eisenbichler (német) 286.2 (128.5; 135.0)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Domen Prevc (szlovén) 360 pont
2. Daniel Andre Tande (norvég) 308
3. Maciej Kot (lengyel) 247

Eközben a svájci Davosban szabad stílusú sífutó sprintversenyt rendeztek a világkupában. A férfiaknál az orosz Szergej Usztjugov győzött két norvégot, Finn Hägen Kroghot és Sindre Björnestad Skart megelőzve. A hölgyeknél is két norvég volt a dobogón, de ők az első két helyen: Maiken Caspersen Falla mögött Ingvild Flugstad Östberg lett a második, míg a harmadik a svéd Hanna Falk lett.

Sífutó-vk, Davos (Svájc)
FÉRFI SPRINT (SZABAD STÍLUS)
1. Szergej Usztjugov (orosz)
2. Finn Hägen Krogh (norvég)
3. Sindre Björnestad Skar (norvég)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Martin Johnsrud Sundby (norvég) 450 pont
2. Emil Iversen (norvég) 326
3. Calle Halfvarsson (svéd) 316
NŐI SPRINT (SZABAD STÍLUS)
1. Maiken Caspersen Falla (norvég)
2. Ingvild Flugstad Östberg (norvég)
3. Hanna Falk (svéd)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Ingvild Flugstad Östberg (norvég) 549 pont
2. Heidi Weng (norvég) 539
3. Krista Parmakoski (finn) 453

A szlovéniai Pokljukában vasárnap a sílövők váltóversenyeit rendezték. A férfiaknál a franciák nyertek az oroszok és a németek előtt, a nőknél németek értek elsőként célba, a franciákat és az ukránokat megelőzve.

FÉRFI 4x7.5 KM-ES VÁLTÓ
1. Franciaország 1:11:56.5 óra (0+7 lövőhiba)
2. Oroszország +15.7 mp (1+6)
3. Németország +21.5 (0+11)
NŐI 4x6 KM-ES VÁLTÓ
1. Németország 1:11:31.1 (0+9)
2. Franciaország +10.1 mp (0+3)
3. Ukrajna +37.7 (0+3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik