Síugró-vk: egy tized döntött Freund javára Lillehammerben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.06. 00:04
A norvégiai Lillehammerben folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A szombati versenyen a német Severin Freund szerezte meg a győzelmet két norvég, Kenneth Gangnes és Andreas Stjernen előtt.

A múlt heti rukai, végül meghiúsult versenyhétvégéhez képest ezúttal legalább rajthoz tudtak állni a síugrók, igaz, most is nagyon erős volt a szél, így végül rekordnak számító 127 perc alatt bonyolították le az első sorozatot. A másodikat aztán törölte is a zsűri, vagyis egy széria alapján hirdettek győztest.

A szél miatt a 138 méteres nagysáncról a 100 méteres normálsáncra vitték át a versenyt. Ebből végül az összetett címvédő Freund jött ki a legjobban, mert bár csak 94 és fél méterig szállt, a pontszámok alapján övé volt a legjobb kísérlet.

Mindössze egy tizeddel előzte meg Gangnest, aki második lett, de aztán az egytizedet visszakapták a norvégok, mert Stjernen ugyanennyivel előzte meg az osztrák Stefan Kraftot a harmadik helyért.

A mostani sikerrel Freund átvette a vezetést az összetett világkupában az ezúttal hatodik helyen végző norvég Daniel Andre Tandétól.

Síugró-vk, Lillehammer (Norvégia)
HS 100
1. Severin Freund (német) 129.7 pont (94.5 m)
2. Kenneth Gangnes (norvég) 129.6 (95.5)
3. Andreas Stjernen (norvég) 127.8 (96.0)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Severin Freund (német) 160
2. Daniel Andre Tande (norvég) 140
3. Kenneth Gangnes (norvég) 104

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik