Sílövő-vk: kazah érem a vegyes számokban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.26. 18:31
A vegyes páros és vegyes váltószámokkal a sílövők is megkezdték a világkupaidényüket a svédországi Östersundban. Előbbieknél osztrák, utóbbiaknál pedig norvég siker született.

A párosok versenyében nagy meglepetés született, az osztrákok értek célba a németek előtt, ám ezt is túlszárnyalta, hogy a kazah váltó állhatott fel a dobogó harmadik fokára, az összetett vk-címvédő francia Martin Fourcade-ot és Marie Dorin Haber-t szorítva ki az érmesek közül.

Sokáig úgy tűnt, hogy a vegyes váltóknál is borul a papírforma, hiszen az utolsó váltáskor Olaszország vezetett Szlovákia előtt, de a befejező embereik gyengén lőttek, sőt az olasz Lukas Hofer még büntetőkört is futott. Azonban a norvégok befejező embere, Emil Hegle Svendsen sem tündökölt az utolsó lövészetnél, és izgalmassá tette a befutót. Hofer ugyanis futással kompenzálta a hibáit, de aztán a hajrát nem bírta jóval nevesebb ellenfelével szemben, és kénytelen volt megelégedni a második hellyel, míg a harmadikak a németek lettek.

SÍLÖVŐ-VK, ÖSTERSUND (SVÉDORSZÁG)
Vegyes páros

1. Ausztria (Lisa Theresa Hauser, Simon Eder) 36:17.0 (0+2)
2. Németország (Vanessa Hinz, Erik Lesser) +16.6 (0+9)
3. Kazahsztán (Galina Visnyevszkaja, Makszim Braun) +32.7 (0+5)
Vegyes váltó
1. Norvégia (Ingrid Tandrevold, Tiril Eckhoff, Johannes Bö, Emil Hegle Svendsen) 1:11.31.7 (0+13)
2. Olaszország (Lisa Vittozzi, Dorothea Wierer, Dominik Windisch, Lukas Hofer) +5.3 (1+6)
3. Németország (Franziska Preuss, Maren Hammerschmidt, Benedikt Doll, Arnd Peiffer) +6.4 (0+10)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik