Sílövő-vk: Herrmannak még egy hiba is belefért a győzelembe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.01. 19:21
A női 7.5 km-es sprintversennyel folytatódott a svédországi Östersundban a sílövők világkupa-sorozata. A győzelmet a német Denise Herrmann szerezte meg remek futásának köszönhetően.

A 15 km-es versenyhez hasonlóan az élmezőny ezúttal is remekelt a lövészetekben, az első 13 versenyző között mindössze négy olyan volt, aki rontott. Viszont utóbbiak között volt a német Herrmann, aki így a második lövészet után még nyolc másodperces hátránnyal hagyta el a lőteret, ám a hátralévő két és fél kilométeren mindegyik riválisánál gyorsabb volt.

A második a francia Justine Braisaz lett, míg a harmadik az ukrán Julija Dzsima, aki a 15 km-es versenyen is harmadik volt. Ugyan ő az egyetlen, aki az idény mindkét egyéni versenyén dobogóra állhatott, ám egy ponttal így is az összetett vk második helyére szorult, mert az itt negyedik, ám a másik viadalon második norvég Synnöve Solemdal egy ponttal jobban áll nála.

A 104 induló között ott volt a magyar Szőcs Emőke is, aki mindössze egy lövését hibázta el, s végül három és fél perces hátránnyal a 98. helyen végzett.

SÍLÖVŐ-VK, ÖSTERSUND (SVÉDORSZÁG)
Női 7.5 km
1. Denise Herrmann (német) 19:54.8 (1)
2. Justine Braisaz (francia) +14.2 (0)
3. Julija Dzsima (ukrán) +19.6 (0)

98. Szőcs Emőke (magyar) +3:29.0 (1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik