Sílövő-vk: Fourcade feladta Bö üldözését Pokljukában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.09. 15:23
A férfi és női üldözéses versennyel folytatódott a szlovéniai Pokljukában a sílövők világkupa-sorozata. A győzelmet előbbieknél a norvég Johannes Bö, utóbbiaknál pedig a finn Kaisa Mäkäräinen szerezte meg.

A férfiak 12.5 km-es versenyén a csütörtöki sprintet megnyerő ifjabbik Bö testvér indult az élről, azonban három lövését is elrontotta, így aztán a 11. helyről hibátlan lövészettel feljövő Quentin Fillon Maillet-val és a harmadik pozícióból rajtoló, egyszer hibázó orosz Alekszandr Loginovval kellett óriásit csatáznia a célegyenesben, ahol végül egy tizedmásodperccel előzte meg a franciát és nagyjából két másodperccel az oroszt. Az összetettben címvédő francia Martin Fourcade eleve csak a 23. helyről startolt, több mint egyperces hátránnyal, s miután összesen négyszer hibázott a lövészeteiben, végül inkább feladta a küzdelmet.

A nőknél is megőrizte első helyét Mäkäräinen, aki eddig is remek sífutó volt, de mintha megtanult volna lőni is, ezt a versenyét is hibátlanul teljesítette, így magabiztos előnnyel ért elsőként célba az ugyancsak hibátlanul célzó olasz Dorothea Wierer előtt.

SÍLÖVŐ-VK, POKLJUKA (SZLOVÉNIA)
Férfi 12.5 km-es üldözéses verseny
1. Johannes Thingnes Bö (norvég) 30:20.4 perc (3 lőhiba)
2. Quentin Fillon Maillet (francia) +0.1 mp (0)
3. Alekszandr Loginov (orosz) +1.9 (1)
Az összetett vk állása:
1. Johannes Thingnes Bö (norvég) 156 pont
2. Simon Eder (osztrák) 123
3. Antonin Guigonnat (francia) 119
Női 10 km-es üldözéses verseny
1. Kaisa Mäkäräinen (finn) 29:16.9
2. Dorothea Wierer (olasz) +41.3 (0)
3. Paulina Fialková (szlovák) +59.2 (0)
Az összetett vk állása:
1. Dorothea Wierer (olasz) 144 pont
2. Kaisa Mäkäräinen (finn) 131
3. Paulina Fialková (szlovák) 129

A sífutók váltóversenyeit mindkét nemnél a házigazda norvégok nyerték meg. A nőknél több mint félperces előnnyel értek célba az oroszok és a finnek előtt, a férfiaknál viszont óriási hajrában előzték meg az oroszokat.

SÍFUTÓ-VK, BEITOSTÖLEN (NORVÉGIA)
Férfi 4x7.5 km-es váltó
1. Norvégia I (Emil Iversen, Martin Johnsrud Sundby, Sjur Röthe, Finn Haagen Krogh) 1:10:38.9 óra
2. Oroszország I +0.7 mp
3. Norvégia II +53.4
Női 4x5 km-es váltó
1. Norvégia (Heidi Weng, Therese Johaug, Ragnhild Haga, Ingvild Flugstad Östberg) 55:23.6 perc
2. Oroszország +37.3
3. Finnország +37.8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik