Sílövő-vb: a címvédő franciák gyengélkedtek vegyes váltóban

Vágólapra másolva!
2019.03.07. 17:40
A vegyes váltók versenyével kezdődött meg a svédországi Östersundban a sílövők világbajnoksága. Az aranyérmet Norvégia szerezte meg a németek és az olaszok előtt.

Az első váltásnál az olaszok álltak az élen a norvégokat és a svédeket megelőzve, a németek a hatodik helyen váltottak, az oroszok és a címvédő franciák az első tízben sem voltak, több mint egyperces hátránnyal. A második női versenyzőket követően a németek kerültek az élre, de gyakorlatilag egy csoportban érkeztek a norvégokkal és az olaszokkal, míg a svédek után az oroszok következtek, már csak fél perc távolságban. A franciáknak viszont majdnem két perc volt a lemaradásuk, pedig nem futottak büntetőkört.

A harmadik szakaszon, ahogyan az várható volt, Johannes Bö ellépett a többiektől és 15 másodpercet vert a németekre, míg az olaszok már majdnem egyperces hátrányban váltottak. Benedikt Doll az első lövészet végéig öt másodpercet faragott Vetle Christiansennel szemben, a második lövészetükhöz pedig gyakorlatilag együtt érkeztek.

Csakhogy a norvég nagyon gyorsan leszedte mind az öt tábláját, míg a német kettőt is rontott, s így villámgyorsan 20 másodperc lett közöttük a differencia, ráadásul Christiansen még növelni is tudta ezt, csak a végén engedett ki. A bronzérmet végül az olaszok szerezték meg, több mint egyperces hátránnyal. A többi esélyes közül az oroszok bejöttek a negyedik helyre, a címvédő és olimpiai bajnok franciákat pedig Martin Fourcade felhozta a nyolcadik helyre, de több mint két és fél perces hátránnyal.

SÍLÖVŐ-VB, ÖSTERSUND (SVÉDORSZÁG)
Vegyes váltó

1. Norvégia (Marte Olsbu, Tiril Eckhoff, Johannes Bö, Vetle Christiansen)+1:17:41.4 óra (0+7 lőhiba)
2. Németország (Vanessa Hinz, Denise Hermann, Arnd Peiffer, Benedikt Doll) +13.1 mp (0+9)
3. Olaszország (Lisa Vittozzi, Dorothea Wierer, Lukas Hofer, Dominik Windisch) +1:09.6 perc (0+14)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik