Sífutás: mindent vittek a norvégok Lillehammerben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.07. 15:12
A norvégiai Lillehammerben a férfi 15 és a női 10 km-es klasszikus stílusú hendikepes versennyel folytatódott a sífutók világkupája. Előbbieknél a norvég Martin Johnsrud Sundby, utóbbiaknál pedig honfitársnője, Marit Björgen győzött. Hogy a házigazdák sikere valóban teljes legyen, arról az északi összetettben diadalmaskodó Mikko Kokslien gondoskodott.

A hölgyeknél Marit Björgen az előző két szakasz eredményei alapján majd' félperces előnnyel indult legfőbb riválisa, Therese Johaug előtt (kettejük között az ugyancsak norvég Heidi Weng vágott neki a távnak), ám Johaug gyorsan felzárkózott Wengre, majd a táv utolsó harmadában Björgent is utolérte. A hajrát azonban Björgen bírta jobban, s végül hat tizedmásodperccel honfitársnője előtt ért a célba. Végül négyes norvég született, mert a negyedik helyen Ingvild Flugstad Östberg végzett. A szakaszt viszont – csak a versenyidőket figyelembe véve – Johaug teljesítette a leggyorsabban Wenget és Björgent megelőzve.

A norvég férfiak még honfitársnőiken is túltettek, hiszen ők végül az első öt pozíciót kibérelték. Martin Johnsrud Sundbynak nem okozott gondot az első helyének megtartása Finn Haagen Krogh és Sjur Röthe, valamint Paal Golberg és Didrik Tönseth előtt. A szakasz leggyorsabbja éppen utóbbi lett a kazah Alekszej Poltoranyin és Sundby előtt. Az összetett világkupát is a norvégok uralják: mindkét nemnél az első négy helyet foglalják el.

Az északiösszetett-versenyen a japán Vatabe Josito nyerte a síugró részt a francia Jason Lamy-Chappuis és az osztrák Christoph Bieler előtt. Azonban nagyon sűrű volt a mezőny, a későbbi győztes Kokslien például csak a 38. helyről vághatott neki a 10 km-es sífutásnak, de mindössze 1:38 perces hátrányból. A norvég aztán sorra előzte meg az ellenfeleket és felért az élbolyhoz, ahol végül ellenállhatatlan hajrával, 3 tizedmásodperccel megelőzte a német Fabian Riesslét és 9 tizeddel Lamy-Chappuis-t.

Sífutó-vk, Lillehammer (Norvégia)
FÉRFI 15 KM (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Martin Johnsrud Sundby (norvég) 148 pont
2. Finn Haagen Krogh (norvég) +2.2
3. Sjur Röthe (norvég) +6.4
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Martin Johnsrud Sundby (norvég) 391 pont
2. Finn Haagen Krogh (norvég) 309
3. Paal Golberg (norvég) 230
NŐI 10 KM (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Marit Björgen (norvég) 12:33.7 perc
2. Therese Johaug (norvég) +0.3 mp
3. Heidi Weng (norvég) +10.9
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marit Björgen (norvég) 519
2. Therese Johaug (norvég) 388
3. Heidi Weng (norvég) 304
ÉSZAKIÖSSZETETT-VK
GUNDERSEN-VERSENY
1. Mikko Kokslien (norvég) 25:49.8 perc
2. Fabian Riessle (német) +0.3 mp
3. Jason Lamy-Chappuis (francia) +0.9
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Fabian Riessle (német) 200
2. Eric Frenzel (német) 153
3. Mikko Kokslien (norvég) 136

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik