Lenyűgöző látványból nincs hiány... (Fotó: Action Images)

Az alpesi sí egyike a legnépszerűbb téli sportoknak, akár mint szabadidős foglalkozást, akár mint profi versenyágat tekintjük. A sífutás, a sílövészet, a síugrás, a szabadstílusú síelés valamint a hódeszka mellett az olimpiai játékok állandó résztvevője. Még a második világháború előtt, 1936-ban, Garmisch- Partenkirchenben mutatkozott be, ám akkor csak kombinációban mérték össze tudásukat a zömével amatőr sportolók.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyanis határozottan megtiltotta, hogy síoktatók részt vegyenek a játékokon, aminek következtében két alpesi ország, Ausztria és Svájc bojkottálta a rendezvényt. Érdekesség, hogy a NOB utóbb úgy döntött, hogy az 1940-es olimpia programjáról leveszi az alpesi sít, viszont a második világégés miatt magát az ötkarikás rendezvényt sem rendezték meg, az 1948-as St. Moritzban rendezett játékoktól kezdve pedig már nem volt kérdéses a sportág létjogosultsága.

Mint nevéből is kiderül, az alpesi sí szülőföldje az Európa közepét nyugat-keleti irányban átszelő Alpok, pontosabban a magashegységen osztozkodó öt síhatalom, Franciaország, Olaszország, Németország, de különösen Svájc és Ausztria. Már a XIX. század utolsó két évtizedében nagyüzemben, sportegyletekben folyt a síelés, a hazai szövetségek rendezésében nem hivatalosan tehát több mint száz éve rendeznek nemzeti bajnokságokat.

Széles körben elfogadott, egységes szabályrendszerű hazai, sőt nemzetközi versenyeket viszont csak a második világháborút követően tartanak, 1947-ben hirdették ki az első országos bajnokokat. (Világbajnokságot 1931 óta rendeznek.) 20 évnek kellett eltelnie, míg az alpesi sí is kinőtte gyermekbetegségeit, és a Nemzetközi Szövetség (FIS) égisze alatt megrendezték az első világkupát. A sorozat azóta hatalmas népszerűségnek örvend, a kezdetben önfenntartó vállalkozásként működő sportolás mára a jövedelmezőbb sportágak közé emelkedett. Elég csak a mai kor elsőszámú női síelőjének számító Lindsey Vonn keretét idecitálni, az amerikai klasszis csak ebben a szezonban eddig 60 millió forintnak megfelelő eurót keresett. Az érdeklődést jól jelzi, hogy a világkupa mellett kontinentális kupákat (köztük Európa Kupát) és FIS Race-futamokat is rendeznek, utóbbiban érnek el az utóbbi években egyre szebb sikereket a magyar síelők.

A világkupákon az első két évtizedben – nemenként – három szakágban hirdettek győztest, mégpedig a versenytáv hossza (ill. a kapuk távolsága) szerinti növekvő sorrendben: szlalom (azaz műlesiklás), az óriás-műlesiklás és a lesiklás. Az ún. „klasszikus kombinációt" egy lesiklás és két szlalom együtteseként definiálták, külön győztest egészen 2007-ig nem hirdettek (igaz, akkor már az önállósuló szuper-kombinációban), addig csak világbajnokságokon és olimpiákon nyújtottak át érmet a legjobbaknak. 1982 óta az osztrákok nyomására megjelent a Szuper-G, azaz a szuper óriás-műlesiklás (Super Giant Slalom) is.

A szakági világkupák győztesei kristálygömbökkel gazdagodnak, az összetett győztesei pedig a nagyobb variációt vehetik át. Mindeddig a legeredményesebb alpesi síelő a '70-es évek osztrák kiválósága, Annemarie Moser-Pröll volt, aki hat alkalommal nyerte meg az összetettet. A férfiaknál a luxemburgi Marc Girardelli a rekorder öt győzelemmel. Egy idényen belül a legtöbb pontot Janica Kostelić (2005–2006), illetve Hermann Maier (1999–2000) gyűjtötte. Ami a vb-ket illeti, a világháború előtt aktív német Christl Cranz az abszolút csúcstartó, 12-szeres világbajnok, az uraknál az osztrák Toni Sailer 7 aranyéremig jutott. Külön ki kell emelni még egy rekordert, mivel ő még ma is aktív. Anja Pärsonról van szó, aki eddig egyedüliként valamennyi szakágban felért a csúcsra.

A szakágak részletes ismertetőit ma a gyorsasági diszciplínákkal kezdjük, a lesiklás és a szuper óriás-műlesiklás kerül terítékre.

Lesiklás (hivatalos nevén Downhill):

A lesiklást nemes egyszerűséggel „királykategóriaként" aposztrofálják, ami nem véletlen, ugyanis a bátor sportolók nem egyszer 150 km/h-s sebesség mellett, éles kanyarokon, ugratókon, kisebb huplikon egyensúlyozva szó szerint az életükkel játszanak. Mindemellett fokozott, és hosszan tartó koncentrációt igénylő műfaj, minekután a leghosszabb versenyszámról beszélünk, ami a szlalom után a második legrégebbi szakág. Érdekes módon a szám gyökerei nem valamelyik alpesi sínemzetre nyúlnak vissza, szabályait egy brit síelő, Arnold Lunn fogalmazta meg 1921-ben. (Lunn egyébként az első vb lebonyolításában is oroszlánrészt vállalt.)

Általában 800 (hölgyeknél 500) méteres szintkülönbséggel kell megbirkózniuk, de bizonyos helyszíneken 1100 (nőknél 800) méter is előfordul. A gyorsasági szakágakban jellegzetes az ún. „tojástartás", amikor a versenyzők összegubbasztva, minél kisebb légellenállás mellett siklanak lejtmenetben. Kanyarokban aztán felemelkednek, és a menetiránynak megfelelő oldalra fordulva, nem mindennapi izommunkát igénybe véve igyekeznek az ideális ívre terelni síléceiket. A külső ív nemcsak rengeteg időveszteségbe kerül (kevésbé bejáratott, analógiaként gondoljunk pl. a formulaautózásra), hanem sok esetben kieséssel is végződik. Az ugratókat ritmusra kell abszolválni, a korai- és túlugrás szintén sok időbe kerül. Egy futam másféltől két percig tart, de az időjárás függvényében gyakran lerövidítik a pályát.

A lesiklás során a férfiak 215, a hölgyek 210 centiméteres síléceket használnak. Lindsey Vonn viszont rendszeresen a férfiak léceit köti lábára, ami stabilabb a hosszú egyenesekben, a meredek szakaszokon és az ugrásoknál, de sokkal veszélyesebb az eséseknél, mint a női lécek. Maria Riesch St. Moritzban kipróbálta a 2.15 m-es változatot, ha beválik, nem kizárt, hogy az élversenyzők is ráfanyalodnak erre a veszélyes mókára...

A lesikláshoz hatalmas testi és lelki erő, kitartás, ugyanakkor tökéletes sítechnika is szükséges. Mindez hatványozottan igaz a hat legnevezetesebb pályára, Grödenre (Saslong), Val d'Isere-re (Piste Oreiller Killy), Garmischra (Kandahar), Bormióra (Piste Stelvio), Wengenre (Lauberhorn) és mindenekelőtt Kitzbühelre (Streif). Ezeken a helyszíneken sajnos évente megismétlődnek a súlyos bukások, Daniel Albrecht tavalyi, Kitzben elszenvedett esése után fokozott óvintézkedéseket foganatosítottak minden helyszínen, egyebek mellett legyalulták a nagyobb ugratókat.

A gyorsasági számok másik nagy ellenfele az időjárás. A sűrű hóesés mellett az átláthatatlan köd is gondot szokott okozni, a versenybírák pedig nagyon szigorúan járnak el, azonnal félbeszakítják a versenyt. Az olimpián is probléma merülhet fel a köd miatt. Whistler ugyanis éppen azért került ki a FIS versenynaptárából, mivel 1996 és 1998 között egyetlenegy versenyt sem tudtak megrendezni a leülepedett köd miatt. Máshol, a hódeszkásoknál a hóhiány, alpesi síelőknél a köd miatt került sor könnyen halasztásra.

Ami a rekordokat illeti, a Világkupában aratott győzelmek tekintetében mindkét nemnél egy-egy osztrák áll az élen, a már említett Annemarie Moser-Pröll (36) és Franz Klammer (25), szakági kristálygömbökben szintén ez a két legenda áll a lista élén 7, ill. 5 elsőséggel. Vb-ken a férfiaknál kettőnél több aranyérmet senki nem gyűjtött (Coló, Sailer, Killy és Russi), a hölgyeknél Cristl Cranz négy vb-címmel viszi a pálmát.

Olimpiákon még a duplázás sem sikerült a férfiaknál, annyira szoros a mezőny, nem egyszer századok döntenek a dobogós helyezések sorsáról. A címvédő Antoine Dénériaz győzelme utáni szezonjában visszavonult, korábbi győztesek pedig régen visszavonultak, így biztosan új név kerül az aranyérmesek listájára. A hazaiak nagyon bíznak a kanadai kiválóságokban, Osborne-Paradisban és Guay-ben, nagy sajnálatukra a világbajnok Kucera sérülése miatt kihagyja a versenyt. A hagyományoknak megfelelően az osztrákok (Walchhofer, Scheiber, esetleg Kröll) is favoritok, mint ahogy a svájci különítmény bármelyike (Janka, Cuche, Défago) is felérhet a csúcsra. De Bode Miller, Svindal, vagy valamelyik olasz versenyző sikere sem lenne igazi meglepetés.

A hölgyeknél a 90'-es években nyert zsinórban két olimpiát a német Katja Seizinger, a címvédő Michaela Dorfmeister pedig azóta szintén visszavonult. Követői (Fischbacher, Görgl, Fenninger) igencsak hullámzó teljesítményt nyújtottak az idén, az osztrákok lyukas számaiknak tekintik a női gyors számokat. Náluk Holaus dőlt ki a sorból, a svájciakhoz képest mégis könnyebb helyzetben vannak, a helvéteknél ugyanis Lara Gut után Aufdenblattan és Martina Schild is megsérült, így a sérülésből visszatérő Gisin, Suter, Kamer és Styger vállára hárult minden teher.

Érdemes még odafigyelni a franciákra (Jacquemod, Marchand-Arvier), az olasz Fanchinire és az egy szem potens kanadaira, az olimpia közeledtével mind jobban visszaeső Emily Brydonra. Pärson és Riesch is kiemelkedőre képes ebben a számban, de Lindsey Vonn abszolút favoritja a lesiklásnak, győzelme nagyjából annyira magától értetődő, mint az osztrák síugrócsapat diadala. Február 29-e óta senki nem tudta őt legyőzni, de ne feledjük, a vb és az olimpia teljesen más egy mezei versenynél, a körülmények pedig nagyban befolyásolhatják a versenyek kimenetelét...

Szuper óriás-műlesiklás (Szuper-G):

A lesiklás melletti másik „gyors" szakág a Super-G.

A Super-G magában foglalja a lesiklás és az óriás-műlesiklás egyes elemeit. A versenyzők távolra tűzött kapuk között síelnek, úgy, mint az óriás-műlesiklásban, ám kevesebb a kanyar és hosszabb a pálya, magasabb a sebesség, ezek a tényezők inkább a lesikláshoz teszik hasonlóvá. A kapuk minimális száma férfiaknál 35, a hölgyek versenyein 30.  A kapuk minimális távolsága 25 méter.

A versenyzők gyakran „tojástartásban" síelnek, mint lesiklásban, de közben folyamatosan kanyarodnak, mint óriás-műlesiklásban, ritkák az olyan egyenes szakaszok, ahol csak „siklani" kell, mint egy lesiklópályán. Nemzetközi versenyeken a Szuper-G pályának legalább egy perc hosszúnak kell lennie, és legfeljebb 1 perc 45 másodperc hosszú lehet. A világkupa-mezőny szintjén az átlagsebesség 88-96 km/h. A 2003-04-es szezonban a biztonság fokozása érdekében a FIS a síléc minimális hosszát 205 cm-ben határozta meg a férfiak, 200 cm-ben a hölgyek mezőnyében.

A Szuper-G-t világkupa-szinten 1982 decemberében Val d'Isère-ben mutatták be, a győztes a svájci Peter Müller lett. Négy szezonnal később bekerült a világbajnokság programjába, Crans-Montanában, Svájcban 1987 februárjában. Két svájci klasszis, Pirmin Zurbriggen és Maria Walliser nyerték a szám első világbajnoki címeit. A szuperóriás-műlesiklás 1988-ban, Calgaryban debütált az olimpián, ahol a francia Franck Piccard és az osztrák Sigrid Wolf szerezte meg az aranyérmet.

Az osztrák Hermann Maier az, akit sokfelé úgy emlegetnek, mint a legnagyobb Szuper-G síelőt. 24 világkupa győzelmet, öt vk-címet, egy vb és egy olimpiai aranyérmet szerzett ebben a számban. A Szuper-G-hez való különös tehetségét annak tulajdonítják, hogy nagyon alaposan fel tudta mérni a pályát a szemrevételezésekkor (ez nagyon fontos, ugyanis a lesiklással ellentétben nincsen versenyt megelőző tréning), emellett igen agresszíven síelt, általában a legegyenesebb és legveszélyesebb nyomvonalat választotta.

A szakág másik említésre méltó specialistája a norvég Kjetil André Aamodt, aki 3 olimpiai aranyérmet szerzett Super-G-ben, 1992-ben, 2002-ben és 2006-ban. A hölgyeknél Katja Seizinger öt alkalommal hódította el a szakági kristálygömböt, futamgyőzelmek tekintetében azonban egy sikerrel megelőzte őt az osztrákok anyai örömök elé néző egykori kiválósága, Renate Götschl.

Világbajnokságokról kétszeres aranyérmeseket ismerünk, a férfiaknál Eberharter és Atle Skårdal, a hölgyeknél Ulrika Maier, Isolde Kostner és Anja Pärson dicsekedhet duplázással. Olimpiákon a nőknél nem akad olyasfajta dominancia, mint amit Aamodt vitt véghez.

Mivel alapvetően hasonlatos a lesiklással, Szuper-G-ben is hasonló erőviszonyokról számolhatunk be. Inkább árnyalatnyi különbségek mutatkoznak, Lindsey Vonn például kevésbé van otthon a kanyargós részeken, ebben a szakágban nagyobb eséllyel konkurálnak vele társai. Suter és Fanchini ízléséhez is közelebb áll ez a szám, Kamer is meglepetést okozhat, Görgl pedig idén futamot is nyerni tudott, ráadásul éppen Kanadában... A két gyors számban a mieinken túl különösen érdemes figyelni a csíkszeredai Miklós Edith szereplését, tőle egy-egy Top 20-as eredmény sem tűnik lehetetlennek.

A férfiaknál még zavarosabb a kép, ebben a szezonban mind a négy verseny különböző győztest hozott, így Svindal, a vk címvédője és jelenlegi éllovasa, Walchhofer, vagy éppen a svájci trió küzdelme, kiegészülve a kanadaiakkal és az olaszokkal (Heel, a 2007-es vb Staudacher) az olimpia egyik legkiélezettebb versengését hozhatja.