Rp. gyorskori-vk: ismét dobogón a Liu testvérek!

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2019.12.07. 10:38
null
Ismét remekelt a magyar válogatott (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Folytatta remek sorozatát a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott: Liu Shaolin Sándor arany-, Liu Shaoang bronzérmet szerzett a sanghaji világkupa-viadalon.

 

Két-két nagyszerű futással jutott be Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang a sanghaji világkupaversenyen az 500 méteres táv fináléjába – ott azonban a harmadik és negyedik pozícióból rajtolva nem volt könnyű dolguk.

Csakhogy nem véletlenül tartoznak a testvérek a világ legjobbjai közé!

Shaoang a hármas pozícióból egy kör alatt az élre küzdötte magát, és úgy tűnt, biztosan halad a győzelem felé, ám „kitört” alatta a jég, a billenése és a kicsúszása alaposan összekuszált mindent a döntőben, hiszen mindez a többiek futását is befolyásolta.

Liu Shaolin Sándort kivéve, aki így az élre állt. Csakhogy a szám olimpiai bajnokát, a kínai Vu Ta-csinget kellett maga mögött tartania, aki ráadásul hazai pályán versenyzett.

És megcsinálta!

Az meg már csak hab a tortán, hogy Liu Shaoang a kicsúszása után visszajött a versenybe, és odaért a harmadik helyre.

Ezzel a magyar short track csapat fantasztikus szériája is folytatódott: a sanghaji sorozatban a 26. világkupaversenyen, amelyen érmet szereznek a mieink.

VILÁGKUPA-SOROZAT
4. ÁLLOMÁS, SANGHAJ
Férfiak. 500 méter:
1. Liu Shaolin Sándor 41.920, 2. Vu Ta-csing (kínai) 47.928, 3. Liu Shaoang 52.208

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik