Rp. gyorskori Eb: edzője szerint Fontana öregszik, de gyorsul

MTI MTIMTI MTI
2020.01.23. 17:34
Edzője és egyben férje szerint öregszik ugyan, de valahogy mégis gyorsulni tud az egyéves pihenő után visszatért Arianna Fontana, aki a rövid pályás gyorskorcsolyázók között a legtöbb világversenyes éremmel rendelkezik a női mezőnyben.

„Mindig hiszem, hogy lehetek jobb” – adta meg a választ a 29 éves gyorskorcsolyázó arra a kérdésre, miért tért vissza. „Mindig hiszem, hogy lehetek jobb” – adta meg a választ a 29 éves gyorskorcsolyázó arra a kérdésre, miért tért vissza.

Az olasz világklasszis szerényen fogalmazta meg céljait a debreceni Főnix Csarnokban péntektől vasárnapig tartó Európa-bajnokság kapcsán, ugyanis dobogós helyekről nem beszélt, csak azt szeretné, hogy lehetőleg minél több távon döntőbe jusson, és ott már bármi lehet.

Legnagyobb ellenfelei között elsőként az összetett címvédőjét, a holland Suzanne Schultingot említette. De megjegyezte, hogy bár nem tudni, milyen formában van, de indul a hajdúsági városban Elise Christie is, akit azért gondol mindig nagyon veszélyesnek, mert óriási harcosnak tartja.

Fontana kifejtette, nagyon tetszik neki a helyszín, már csak azért is, mert egy alpesi kisvárosban, Sondrióban született, így hozzá közelebb állnak a kisebb települések, mint a metropoliszok.

A Szőke Nyíl becenevű sportoló első világversenyes medáljait 2006-ban nyerte, akkor rögtön az olimpián, a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is dobogóra állhatott az olasz váltó tagjaként. Azóta a kontinensen szinte egyeduralkodó volt, hétszer nyert összetett aranyat, vb-n több mint tíz érem után 2015-ben ért csúcsra, amikor megnyerte az 1500 métert, majd a 2018-as, pjongcsangi olimpián a specialitásának számító legrövidebb távon, az 500 méteren aratott diadalával koronázta meg pályafutását. Összesen nyolc ötkarikás medálja van, amivel holtversenyben csúcstartó az amerikai Apolo Ohnóval és a dél-koreaiból orosszá lett Viktor Annal.

„Öregszünk, de valahogy tudunk még gyorsulni” – mondta Anthony Lobello tanítványáról és feleségéről. A „titkát” illetően nevetve azt válaszolta, hogy rengeteg vizet iszik. Komolyra fordítva a szót pedig kijelentette, hogy nem ismer nála tehetségesebb gyorskorcsolyázót, ezért tud folyamatosan a világ élmezőnyében maradni.

Legnagyobb debreceni riválisa a hozzá hasonlóan olimpiai, világ- és Európa-bajnok Suzanne Schulting lehet. Az összetett holland címvédője közölte, szeretné megismételni tavalyi sikerét, de nem kívánt esélylatolgatásba bocsátkozni, hogy kik lehetnek legfőbb kihívói. Ahogy fogalmazott, rég voltak a legutóbbi vk-állomások, így nehéz felmérni, ki milyen formában van, éppen ezért ő csakis saját magára koncentrál.

A 22 esztendős Schulting harmadszor van Magyarországon, de 2013-ban pályafutása kezdetén nem nyert érmet a debreceni vb-n, ahogy akkor Fontana sem.

A debreceni kontinensviadalon pénteken a selejtezőket rendezik, majd szombaton 500 és 1500 méteren avatnak bajnokot, valamint a váltók elődöntőire kerül sor, míg vasárnap 1000 méteren, összetettben és a váltóknál hirdetnek győztest.

Legfrissebb hírek

A Liu fivérek anyukája érzelmes bejegyzésben értékelte az olimpiát és fiai karrierjét

Téli olimpia 2026
Tegnap, 11:39

Somodi Maja a 12. helyen végzett 1500 méteren a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 22:10

A nyolcadik helyen végzett a magyar férfiváltó rövid pályás gyorskorcsolyában

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 21:46

Liu Shaoang a 6., kanadai győztes 500-on, Fontana érmek számában az olimpiák ötödik legeredményesebb sportolója lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 22:01

Moon Wonjun bemozdult a rajtnál, kizárták az 500 méter negyeddöntőjében – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 20:18

Knoch Viktor: Ez benne van ebben a sportágban

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 14:54

Téli olimpia: Xandra Velzeboer duplázott rövid pályás gyorskorcsolyában

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 13:29

Téli olimpia: a magyar férfi váltó a B-döntőben folytatja rövid pályás gyorskorcsolyában

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 12:32
Ezek is érdekelhetik